Bánlaky László
Nyolcvanéves múltam, már nehezen járok,
távolról szemlélem e mai világot.
A csillagok között nem változott semmi,
a galaktikumot más idővel mérik.
Kezdetben volt a szó és a
szavakba foglalt gondolat.
Szert tettünk így a lélekre,
lelkünk az öröklétre.
makáma
Gondolkodtam valami blickfangos címen,
a témához illőt egyet sem leltem.
Írtam, mit diktált a szívem,
soraimat vezette tiszta érzelem.
Hetek óta sűrű köd és sötét felhők,
vakító fénysugár áttört rajta,
simítja arcom lágyan, melengetőn,
maradj még! - kapaszkodom utána.
...fázom, nyakamra tekerem sálam.
Etetőn csipeget dalos barátom,
roppanó jégen csúszik a lábam.
Advent idején
"Harmatozzatok,
égi magasok!
Nyíljék meg a föld,
teremjen Megmentőt".
Gáspár nagyon rossz alvó volt,
gyakran csillagokat nézte,
az égbolt egy nyitott könyv,
mindig ott feküdt előtte.
Nézem, ahogy alszik csendesen,
álmai már messze vitték,
mosoly az ajka szegletén,
rózsákról álmodik.
Ködlovagok erre járnak,
szeles felhőkön vágtatnak,
rátelepszenek a földre,
egész város eltűnt benne.
Házunk előtt kiszáradt a juharfa,
sok éven át hűsölhettünk alatta.
Öreg, meghajlott gyökér elengedte,
ki kell vágni, mielőtt még kidőlne.
Égi Teremtőd, Istened Édent lakhelyül adta,
benne az erdők vadjai mind kezes állatok hozzád,
étkedet adják, fákon a termés, Éva leszedje,
ám elkerülje az almafa kincsét, az csak az Úré.
Titkait őrzi tudásnak, rejtve az ember előtt.
Júniusban, hej, őszi az idő,
ólomszürke felhők járnak felettünk.
Éjjel esett, páradús levegő
nyomaszt, fojtogat, hevesen ver szívünk.