Bánlaky László
Rongyossá kopott ingem pecsétes,
cipőmet elkoptatta az idő,
kocsmaszag beivódott bőrömbe,
híd alatt lakom,
mert
szegény vagyok.
Viharos vágyak már nem háborgatnak.
Szívem a csend elíziumában
békét keres, az úttól fáradtan
elpihen mozarti harmóniában.
"Egy rózsaszál szebben beszél".
Erkélyládában csenevész
rózsatövet elültetett
nejem, (kinek a kis szíve
még a kórót is sajnálja),
öntözgette reménykedve.
Bódult testemben véres whisky kering,
megszállva tartja agyam idegszálait,
viharos tengeren hullámzanak házak...
Harang kondul a reggeli napsugárba.
Templomajtó vasárnapi szentmisére
kitárva.
Megyek én is imakönyvvel kezemben,
gyereklépteim szaporán koppannak
a kövezeten.
Kovásznától északra van egy falu: Páva,
közelében, fenyvesek közt pár magányos szikla,
azok közül legmagasabb sólymoknak tanyája.
A Hold üres. Por és kőhalom.
Azt hiszi magáról: világítótorony.
Pedig fénye sincs, a Naptól lopta,
Szerelmesek sóhajtják, kutya megugatja.
Mi haszna?
Anyák Napjára
Ifjúként elvesztettelek.
Tört a háború vihara.
Megrogyott törékeny tested,
intett az Úr, s mentél, Anya.
szapphói verssorokban
Lenge sellők orgona dús virágán,
elpihennek mámoros illatától.
Hív a selymes pázsit, az égi légyott
szép szerelemből.
"Tavaszi szél vizet áraszt",
Szívemben is tavasz támad,
részegülök, de nem bortól,
szeretőm ölelő karjától.
Húsvét ünnepére
A leányok virágfüzért visznek
a templomba,
legények a baldachinnal
az Oltáriszentséget
vigyázzák,
asszonyok ajkán mély áhítattal
szól az ének:
"feltámadt Krisztus e napon...
New York
Ha én egyszer ott lehetnék!
Századikra gyalog mennék,
megszámolnám, hány lépcsőfok.
Párom mondá: bolond vagyok.
Virágillatos a falu és város,
zsebpénzt a férfinép csokorra áldoz.
Ünnepi köszöntőt memorizálnak
rózsa mellé életük párjának.