Baluka Krisztina
Amikor már sejtszinten fáradt az ember,
tiltakozna, de ma sem mer,
mert nem tudja, mit hoz a holnap,
és nem mondja senki: jó vagy.
Régóta vártam rá Kolozsvárott,
sokáig tűnődtem, vajon hol lehet?
De ahogy megpillantottam a várost,
éreztem, Isten vezette a kezemet.
Régóta nem mártóztam benned,
és oly távoliak a hűs habok,
nem csiklandozzák a talpam
a parton sétálva apró kavicsok.
A konyhaablakból messzire látni,
kilenc szivárvány színezi a tájat,
és percről percre érzem a vágyat,
hogy szeretnélek szorosan átölelni.
Egy nap könyvet írok én, de olyat,
ami a könyvespolcon is jól mutat,
legyen a főszereplő leány vagy legény,
lehet szerelmes vagy kalandregény,
és talán többet ér majd, ez tény,
mint egy meleg tehénlepény.
Roppan a reggel,
fújja a felhőt,
tegnapi gyermek
mára már felnőtt.
Megbízható lányok,
vajon merre jártok?
Hiába kutatok,
egyet sem találok.
Nehezen csúszik le a borscs Európa torkán,
Szibéria felől vagy felé fúj az orkán?
Még lobog a gáz és cseppen az olaj,
Uram, kérlek add, hogy elhallgasson e háborús moraj!
Dőzsöl és harácsol ez a kapzsi világ,
és sokszor "sírunk", ha valami nincs,
de csak az éhezők tudják igazán,
egy falat kenyér mekkora kincs.
Korábban már oly sokszor hibáztunk,
a szakadékból éppenhogy kimásztunk,
most óvatosan tovább kéne menni,
gyógyulni, pihenni, fellélegezni.
Egyszer nagy művész leszek. Úgy biz` ám!
Papírt elő, fogom a ceruzám,
rajzolok hercegnőt vagy éppen tündért,
nem is, egy boszorkányt, de tüstént,
azt festek én, azt biza.
Vagy legyen inkább paripa?