Balogh Zsuzsanna
Szavak, mint virágok tarkaságai,
Tollamnak szerető, hűséges társai.
Csokorba kötöm, színes bokrétába,
Odaadom az emberek vigasztalására.
Megújulnak a vágyak, a természet felöltözik,
Átölel a meleg, a szívünkbe béke költözik.
Az ember, ha padlóra kerül,
Önmaga elől már nem menekül.
Megkapaszkodik saját erejébe’,
Vigaszt talál könnye melegében.
Még nem volt vége a télnek,
Ereje volt a szélnek,
Didergősre szorította a fagy,
Kibújni készült egy apró kis mag.
A Magyar Kultúra Napjára
Nemzetünk imája könyörgés Istenhez,
Hajoljon le hozzánk, magyar emberekhez!
Adja áldását a mi életünkre,
Nézzen a könnyező, kérő szemeinkbe.
Ha végignézek az életemen,
Minden napra jutott kegyelem.
A gyengébbeknek szükségük volt rám,
Ez adott reményt, hogy mindig van tovább.
Kezdődik a vigadalom,
Mosolygós fánk az asztalon.
Szól a kolomp meg a duda,
Bánat tűnik el a borban.
Elmúlt egy újabb év, magunk mögött hagytuk,
Jót is, rosszat is egyaránt kaptunk.
Éjfélkor a szemünkkel egymást keressük,
Himnusz alatt a kezünket a szívünkre tesszük.
Dalt ringat a fenyő ága,
Gyermekké válunk, csodára várva.
Ma jobban hiányzik, aki már nem él,
Nem mehetsz hozzá, bárhogy is szeretnél.
Körbefon a csend, a béke,
Öltözzünk ma ünneplőbe!
Ne csak a felszín ragyogjon,
A lelkünk is tiszta ruhát kapjon!
40 év az egészség szolgálatában
Semmi nem fáj olyan nagyon,
Ha azokat versbe csomagolom.
Miközben térdre borul bennem a hála,
Van olyan, ami az embert nagyon bántja.
Elindult a Télapó,
Suhan vele a szánkó.
Repül a szán, kilenc szarvas húzza,
Vezetést a piros orrú Rudolfra bízza.
Elcsendesedik a világ, az ünnepre hangolódunk,
Egymás szívéhez visszatalálunk.
Türelemre tanít bennünket ez a várakozás,
Örömtelibb lesz majd minden találkozás.