Balogh Sándor
ha szer-etet már rég nem drága
asztalon felejtett kiszikkadt tény
megannyi mély u-tálat rág a
dülledt szemű fehér konyhaszekrény
s a vörösre sírt "hagyj ma"
könnye hull tegnapunk miatt
ez az új alapja
az élet dolgainak...
Uram, fogadom, mit most mondok,
Elved, hogy a költők mind bolondok...
...Úgy ugrottam be a dadaizmusba
éjjel, nyugodtan fekszem az ágyon,
s belül, háborgón mégis arra vágyom,
hogy ne legyek ember, mert ez a város
felszólított vasárnap, mikor a páros
oldalon sétáltam a Szajna mellett.
Útlevél-ellenőrzés Skizofrénia határán
Sosem kérdeztem, miért éppen Imre,
a Madách köt görcsöt idegeimre,
elvégre nem Tragédia, ha valaki mer,
nyirbálta a szókat színesen Lucifer,
s egyre hozta rengetegét Attila és Kassák,
hogy bágyadt valómnak, íme, megmutassák,
ne legyek hát végre elhinni oly bamba:
itt egyszerre bizony sok vagyok magamba.
Most beindítom. Ott hever réges-rég a
sarokban. Megérdemli. Por maradéka
játszik rajta némán, monoton, fásult.