Balázsné Noémi
Jöttél életemben, mint szivárvány az égre.
Vihar után te voltál életemnek éke.
Csillogó harmattal öntözted lelkem.
Mondtad, mostantól nem kell félnem.
Fekete a szíved, nem szeretsz senkit.
Olyan veled a világ, melyben nem lehet élni.
A rútat veled nem lehet szépnek látni.
A bút veled boldogsággal nem lehet feledni.
Itt van már az új esztendő,
Csendben, halkan megjelenő.
Köszön szépen, itt van.
Új évet hoz azon nyomban.
Szól a szív, hozzád szól.
Nem számít, légy bárhol.
Hozzád kiált a lét.
Ne hagyj el még.
Gondtalan álmok, reád várok.
Merre vezessen sorsom, szólj?
Mi lesz ott, ahol az út véget ér?
Gondtalan álom, meséld el!
Mikor egyedül vagy és minden csendes.
Mit mesél a szíved és a lélek?
Miről árulkodnak álmaid?
Merre hajtanak féltve őrzött vágyaid?
Hol hallgatták meg, hogy ki vagy?
Mondd, merre jár a kis csillag?
Kiben van meg másik feled,
Aki, ha kell, ott van veled?
Tiszta szívvel, szép reménnyel
Utad áldja az Isten.
Drága vándor, bármerre jársz,
Teremtsen szép otthont neked.
Lásd te is, mit látok én,
Halld, amit én hallok.
Érezni már érezted is
A hideg, téli fagyot.
Volt egy órás.
Annak álma az volt.
Feltalál egy órát.
Ami az időt megállítja.
Ott, ahol az élete a legboldogabb.
A sírokon világít sok gyertya lángja.
Virágok, koszorúk díszelegnek rajta.
Emberek állnak előtte szomorúan.
Lehajtott fejjel imát mormolnak.
Ha a szívedben nincs helyem.
Mondd, hol lelem életem?
Ha a lelkem nem nyugodhat.
Hol a hely, ahol élhetek?
Száz szívvel szeretni.
Száz lélekkel élni.
Boldog percben nevetni.
Szomorúakban sírni.
Szólj, szívem, szólj.
Vidd hírül hírnököm.
Lelkemnek igazát.
Én azt mindig őrzöm.
Csillagban ragyogó, fényes tündérek.
Meséljétek el, mennyire szerettek?
Hány ember ragyogó csillaga él ott?
S kiknek elhalványult, mit tehet az most?