Balázsi Rafaella (Luciferlánya)
Mostanra már eggyel többen vagyunk.
Eddig nem éltünk igazán
Csak haldokoltunk.
Beszűrődik az ablakon át a fény,
Magunk vagyunk.
Eltűnt az ihlet,
Most, hogy gáz van, visszatért.
Egy év után újra itt.
Elmesélhetnék egy jó sztorit.
Többet is. Ülj le.
Nem tudom, elmondjam-e...
Mit is írhatnék?
Hisz` nincs már szavam.
Kiben is bízhatnék,
Ha kitörték a nyakam?
Nem kötelező szeretned,
nem muszáj tisztelned
sem engem, elvetheted
a gondolatot fejedben,
hogy eltemess szelíden...
Azt hitted, eltüntethetsz a mindennapokban,
Egy ottfelejtett játék leszek majd a sarokban.
Nem találom a helyem,
Nem köt le a könyv.
Tincs kósza, engedetlen
Sminkem elmossa a könny.
Újabb átvirrasztott, értelmetlen éjszaka.
Egybefolyik a nap, épp csak kedd volt, most már szerda.
Ezt már átéltem egyszer,
S most újra.
Mellettem fekszel,
A szél a hajadat fújja.
Bementem a boltba, hogy addig
Se magamba zuhanva olvassak.
Elvesz(t)ett sorok között,
Mint olcsó tűzijáték a vaknak.
A váratlan dolgok a legjobbak.
Az ellentétek is lehetnek hasonlóak.
Nem tudhatod, mit rejt a felszín alatt,
Köszönöm a bizalmadat!
Egy fárasztó nap után csak vagyok.
Lélegzem ugyan, de a lelkem halott.