Balázsi Rafaella (Luciferlánya)
Mit is írhatnék?
Hisz` nincs már szavam.
Kiben is bízhatnék,
Ha kitörték a nyakam?
Nem kötelező szeretned,
nem muszáj tisztelned
sem engem, elvetheted
a gondolatot fejedben,
hogy eltemess szelíden...
Azt hitted, eltüntethetsz a mindennapokban,
Egy ottfelejtett játék leszek majd a sarokban.
Nem találom a helyem,
Nem köt le a könyv.
Tincs kósza, engedetlen
Sminkem elmossa a könny.
Melletted ébredni,
Hűs csókodra kelni.
Nyári, nagy melegben
Rég mi bántott, elfeledtem.
Nem tudom, hol kezdjem,
Erre nincsenek szavak.
El is rappelhetném,
De szar alá az alap.
Újabb átvirrasztott, értelmetlen éjszaka.
Egybefolyik a nap, épp csak kedd volt, most már szerda.
Ezt már átéltem egyszer,
S most újra.
Mellettem fekszel,
A szél a hajadat fújja.
Bementem a boltba, hogy addig
Se magamba zuhanva olvassak.
Elvesz(t)ett sorok között,
Mint olcsó tűzijáték a vaknak.
Állott levegő marja el a teret,
Egész cigit nem adok, csak felet.
Várok. Várlak. Mégsem tudom.
Vigyél el innen, ezt már unom.
Kitépném szívem a mellkasomból,
Ha ez segítene.
Leszakítanám az ékszert füleimről,
Ha ez megsüketítene.
A váratlan dolgok a legjobbak.
Az ellentétek is lehetnek hasonlóak.
Nem tudhatod, mit rejt a felszín alatt,
Köszönöm a bizalmadat!