Balassa Katalin
Mottó: E földön mi csupán vendégek vagyunk...
Érkezünk nagy hanggal, majd csendben távozunk.
Pirkadattal indul, éjjel zárul múltunk.
Utunk mosoly, dal, néha könnyek szegélyzik,
minden vidám nappalunk játékkal telik.
Az Évek szállnak, és változik minden.
A Lélek figyel, híven rögzít mindent.
A Szépség mulandó - mondják a Bölcsek...
Helyébe ülnek szemedben a könnyek.
Gyermeklányok künn a réten
vidám fogócskát játszanak.
Kergetőznek önfeledten,
nincs bennük félsz, sem kárhozat.
Tulipán kelyhe bomlik,
lágy szellő simogatja...
A hajnal pírja játszik
szirmain csalogatva.
Légy erős, a világ kegyesen feloldoz...
Testén Európa önsebeket foltoz.
Szavad őszbe hajlik, míg tél ül a tájon.
Madár szava hallik, gubbaszt egy faágon.
Göröngyös utadon nehéz a Megváltás...
Álomvilágodban nem találsz megoldást.
Suhanó árnyak kísérik lépteidet...
Anyád ölelő keze védi éltedet.
A szívem húrjait pengeted:
rezzen minden sor egy-egy húron.
Idézi ifjonc életemet...
elmélázok kicsit a múlton.
Hallani véltem egyszer a Csendben
Madarak röptét és lágy zeneszót...
Trillázva húzta - szakítva lelkem -...
Magány érinti fáradt arcom.
Könnycsepp redőin végiggördül.
Suttogó hangon mégis mondom:
Lelkem lassan megszelídül.
Fehér lepel terült a vastagon befagyott tóra...
Fenyőfák álldogálnak hódunnába burkolódzva.
S várják a friss, fahéjas, kalácsillatú ünnepet...
Mikor hajnali szél a fák között fütyül,
Mikor válladon egy kendő lágyan terül,
Mikor éjjel a Fény kérdőn szemedbe merül...
Mint pókháló, ölel, örökkön fogva tart...
Feszítve ragad magával - sodor lázban -
egyre mélyebbre, örvénylő óceánban.
Miközben kikötsz vad dühöd fogságában.
Gördülő gondolat,
tétova mozdulat.
Surranó láb alatt
huppanó, halk szavak...