Bakos Erika
"Üdvözlégy, Mária, kegyelemmel teljes!"
Melletted fáradt angyalok baktatnak
igazodva a teremtett galaktikus rendhez,
segítenek minden születendő magzatnak.
bennünk van a fény hiába nyomnak
le a sötét világba benned és bennem
is ragyog hagyod és hagyom hogy
összekössön a békeakarat láttam szállni...
Tél suttog a rőt fák hegyén.
Ablakokra deret feszít
a szél, jégvirágok árnya
vetül a szobára, kályha
melegben nagy nap közelít.
Rekviem szól csendes fájdalommal,
kottára vésett utolsó dal...
Létpercek peregtek, mint a gyöngyök,
a halál új, s újabb testet foglal.
Látod azt a csillagot?
Fénye átölel
téged és engem is, kicsim.
Kéken csillogott az elengedés éje,
letapadt bánatok szálltak a messzeségbe...
nincs költő és költő
között különbség
csak vágy van és pillanat
netán némi hiteltelenség
vagy magasztos közhely-ragacs
már a szerelem is más
és az életfilozófia
szivárvány-színben pompáz...
"A természet örök könyvét forgatni ne szűnjél,
Benne az Istennek képe leírva vagyon." (Vörösmarty M.)
nem város az
hol naponta járok
ahol sötétek az éjek
s röghöz kötnek az álmok
fehérre meszelt házak
körös-körül erdő
kígyóként kanyargó Tisza
vize élet s temető...
Tiszta lélekkel suttogom imámat,
valahol szenvedés sajog, várat
magára egy lecsendesült világ,
a hatalom most férges kivagyiság.
Mondd, Anyám,
miféle szerelem érlelt,
amikor karmádat cipelve
sírtam magam ebbe a világba?