Bakonyi Ferencné Torma Ilona
Lábunk alatt tarka avar van,
Ketten vagyunk talpig zavarban.
Szellő szárnyán szálldos a levél,
Fejünk felett sárgán útra kél.
Lassan pirkad álmából ma a reggel,
Harcát vívja sötét fellegekkel.
Bár csatájában segíti a szél is,
Egyet idegörget, kettőt tovavisz.
Majd ha mennem kell egykoron, megyek
minden ittenit feladom, lehet
nehéz lesz szállni utamon, szeret
elhagyott, árva családom, helyet
csak így lelek, tudom, melyet...
Szállni készül a sárga levél,
Még rezzen egyet a nyár-emléken.
Messzire néz, át a dombon túlra,
Hiszi, szellő szárnyán oly messze ér.
ha megrakod szekerem
adjál hozzá ökröt
ha bú döfi szívemet
adj mellé örömöt
Rongyos felhők eltakarják,
pár kucska sugár tör utat.
Felsejlik, tudjuk, hogy ott van,
így szívünk bízva még kutat.
Gólyahír üzent meg egykor,
Ennek már sok-sok éve.
Tél volt, hideg, szeles idő,
Mikor betoppantam az életbe.
Amikor a szív beszorul,
a lélek a sarokban kuporog,
nincs fény, lég, nincs élet,
nincs üzenet, hisz nincs szeretet.
Féligazság az már hazugság,
Félmosoly még nem az igazi,
Hol kezdődik el a jó,
S mit hoz éltük, mi a való?
Oda az ezer-kilométeres álom,
a mély fogva tart, nem enged.
Fent villódznak a fények,
lent örök sötétség - röpke élet.
Csak kerülted a házat.
Messziről, a szőlőtőkék alól
láttuk már sóvár pillantásod.
Éhes voltál.
Mennyien elmentek már
a sarkon túl
üresen áll a ház
ott éltek egykor
ma ott az enyészet vigyáz...
Tobzódnak a színek,
a zöld, a fehér, a rózsa.
Virágszirom hullik
a hessenő feketerigóra.