Babócsi László
Publikál a sokadalom,
bár kopottas az uradalom.
A város bűze átjár,
de hagyom, hogy hasson.
Mit iszol? S mint
hajadonfőtt eldől,
mázolva képet, csúszik
le mocska a színről.
Szerelemízű,
kihűlt csók pihen
reménnyel teli,
fáradt ajkamon.
Pompával hanyatló ősz
bronzfoga csattog
a köd fedte tájban. És
dühödten kiált a pusztába.
Némán cseng a múlt hangja,
bár nem vagyok a rabja.
Monoton kong mélabús harangja,
sajgó szívem száz darabra szabja.
Angyal voltál, ki éjjel
jött el értem.
Démonokkal táncoltál,
hogy miattam vétkezz.
Mondd azt, hogy hozzám jössz,
mondd azt, hogy végleg.
Én pedig azt mondom,
örökké szeretlek téged.
Porladó szilánkként
hull keservbe könnyem
szeretteim hantjára.