Az Eszter
Kamilla és oroszlánszáj...
Akkor még volt valamicske talaj
az udvaron.
S majd csak annyi:
arcod képkeretben tündököl a falon.
Kopottas színek helyett
élénk vetületek keltenek
ellentmondásos érzést.
Gyermekin viselkedtem.
Pedig nem kellett volna.
Ott ültök mellettem
időtlen idők óta.
Cserbenhagy.
Fáradni látszik
A szárny.
Gőzzel telt kanna
Az agyam.
Túlfeszít.
Lábjegyzetben mondom el,
hogy a siker felemel,
de csak, ha engedem.
Erősnek tűnsz,
aztán a falnak sírsz.
Jó ez így példának?
Viszont a lét
nem fekete-fehér.
Kezdődő stádiumú lélekrák.
A pillangó nyakadban megfeszül,
és egész lényed az enyészetbe fordul át.
Tintaként szívd fel,
kis papírdarab,
a büszkeség kéklő árnyait!
Anyagod csak úgy kívánja
a töltekezést.
Magamra maradtam
kusza agytekervényeim rabságában.
Én lettem a víz,
és az idő elúszkál bennem
egy csónakban.