Átyim Lászlóné
A nagy sárga esernyőm
Mindig velem van,
Ha esik az eső,
Netán süt a Nap.
Hosszú útra megy a vándor,
Nem látszik az út porától,
Szíve sajog bánatában,
Nincsen neki már hazája.
Szeretnék én kaktusz lenni,
Ablakodban virítani,
Megszúrnék én minden kezet,
Aki megbántana tégedet.
Addig nem halok én meg,
Míg van miről írnom,
Míg a szívem fájdalom nyomja,
Azt rímekbe szedve, sorokba írom.
Csodálatos 7. éjszakai álom...
Édesanyámmal álmomban...
Mindig erre vágytam,
Hogy csak veled álmodjak,
Minden éjjel simogasd
Szomorú arcomat.
Vörös és fehér rózsák... (Anyák napjára)
Édesanyám kedvenc virágai...
Fejfádat simogatva,
Édesanyám csendben,
Anyák napján szomorúan
Állok itt előtted.
Ha itt lehetnél velem!
Kelj fel, jó anyám,
Nézz a gyermekedre,
Itt állok a sírodnál
Virággal kezemben.
Reménnyel telt álom...
Tavaszból a télbe,
Termést nem remélve.
Lefagytak a rügyek,
Semmi gyümölcs nem lesz.
Egy hang a tükör mögül!(Engem szólít)
Megszólít egy hang,
Mikor a tükörbe nézek,
Hiányzik-e valaha
Édesanyád néked?
Locsolkodás
Sürög-forog mindenki,
Sok finomság készül,
Közeledik a Húsvét,
Készülnek a legények, kezükben a kölni.
Meghalt Mátyás király!
Mikor hanyatlik a Hold,
Majd feljön a Nap,
Ébredezik minden,
Dalolnak a kis madarak.
Bársonypuha arca,
Piros smink rajta,
Szép, fekete haja
Mindig rendbe rakva.
Szemembe nézel,
S rám mosolyogsz,
Szívemben érzem,
Szerelmes vagyok.
Könnyeim csorognak
Végig az arcomon,
Mikor elvesztem
Régi barátomat.
A szeretet hiánya bánt,
A szeretet hiánya fáj,
Csak szenvedést kapok,
Ami annyira fáj.