Antal Sára
Miért kell szebb kocsi, nagyobb ház,
mint a szomszédé?
Mi hajt bennünket, hogy kérkedjünk
mindennel, amit elértünk?
Feloldja a csendet
betölti a lelket
társ a magányodban
boldogtalanságban
betegségre gyógyír
szerelem-elixír
megnyugtat és gyógyít
de ha kell ellazít...
Nem az a magány, ha egyedül vagy,
de kint a világban barátod ezer...
A magány társtalanság, baráttalanság...
Feküdtek hallgatagon
hegedű és vonó,
ám a csend illanó...
a vonó lágyan
a húrokhoz ért...
Valaki kell nekem is,
aki fölém hajol,
ki halkan kérdezi:
- mondd el, mi bánt?
Sárga csizmám puha, mint a vaj,
talpam alatt ropog az avar,
ripeg-ropog a járásom,
ha az őszi erdőt járom.
Ne zárd ki a világot,
úgyis betör a fény,
tárd szélesre az ajtót:
eláraszt a remény!
Párát lehel az ablakomra
A szürke, hideg ősz,
Vízcseppek verik monoton,
S a szél rázza az ablaktáblát.
Nem sírok,
csak a lelkem sajog,
csak a fájdalom kavarog
bennem, elkeseredésemben
a könnyem hull,
pilláimon lepereg
- a szívem beleremeg,
ha látom világunk kínjait...
Még tombol a nyár,
de a fecskék már útra keltek,
csivitelésüket őrzi az ereszalja
s a hetedhét határ.
Ha az élet kegyesebb hozzám,
sorsom fonala másfelé gurul,
annyi mindent tehettem volna,
ezt mind elképzelem - vigaszul.
Volt egy cicám valaha,
tarka szőrű kiscica,
egy tavaszi éjszakán
"férjhez ment" a cicalány.
Gyermekkorom kulináris emlékei
Eperfa ágán, fenn a magasban
zsíros kenyeret majszoltam én,
dúdolgattam is vígan magamban
- ott ültem a világ tetején.
Ódon vázában száraz csokor
régi emlékek felé sodor,
színe, illata már a múlté,
enyészeté és elmúlásé.