Alex.cabeyo
Mindig azt tettem, amit akartam tenni,
azt hittem, így kell embernek lenni.
Hát ismét itt vagyok, és a változások sodrásában úszom
árral szemben, a habzó vízben angolnaként kúszom.
Levegőért kapkodom, mintha muszáj volna,
vajon mikor juthatok ki újra a száraz partra?
Mondja, kérem, sohasem lesz ennek már vége?
Szeretni akarok nagyon, de nem magát végre.
Mondja, miért jön vissza minden alkalommal?
Mintha egy fogorvos szarakodna a lyukas fogammal.
Ne álljon mellém megint nagyon-nagy oltalommal,
hogy utána a szemembe nézzen ismét szánalommal.
Itt vagy.
Csak fogd meg a kezem, hogy többek lehessünk bárkinél,
ne eressz el, hogy kevesebbet sem érjél.
Lásd meg végre, hogy együtt szárnyalhassunk, zuhanj velem le a mélységes sötétbe,
felfelé ívelve az égbolton önmagunkat,
megkísérelve szárnyalj végre.
10-szer is azt kívántam, hogy találj hozzám vissza,
de te 9-szer is eltévedtél, más a filmed, más a vászna.
8-szor vártam a csodát, hogy a kívánság váljon valóra,
7 lett belőle, és csak bámultam a tükörben magamra.
Várj egy percet, hadd fejezzem be,
Tudom, hogy hidegen hagy téged,
De rám figyelni tudnál-e?
Elszántan érkeztem, túltoltam szerintem,
A szívemet kívül egy láncon viseltem
A nyakam körül, de most elvesztettem.
Veled lenni olyan,
mint az aranyló napsugár, melyet körülölel a fehér felhő, amely hívatlan.
...s ahogy elhagyta gyönyörű szemedet a fénye,
én kiadtam neked összetört szívemet bérbe,
de Te lakbért sosem fizettél érte.
Ki legyek én?
Legyek szél a tomboló világok harca közepén?
Legyek fényes villámlás a sodródó víz elveszett fenekén?
Ez mind csak fantázia.
Lehetnék én a harcos a holtak szigetén,
mint haldokló, száműzött emberi lény.
Hogyan is lehetne szép a lelkem nélküled,
hiszen más az, ami a te fejedben végbemegy.
Nem tudom, hol folytassam, vagy hogy folytassam-e?!
Világbéke jön el, vagy az üres világvége?!
Ha tehetném, újra forgatnám az elmúlt időt,
hogy újra kicsinek lássam azt, ami mára megnőtt.
drámázunk, veszekszünk, üvöltöd a nevem,
elképzeltem mindezt, de néma vagy, nem szólsz nekem.
Szemeidbe nézek, de alig látok oda,
csak tudnám, ennek mi lehet az oka?!
Méreg vagy, de ízletes is egyben,
mindenki azt mondja, fussak el, de menten.
Édesanyám, mindig velem voltál, mikor kellett,
a bajba jutott lelkemet megmentette lelked.
Nyújtottad a kezedet, ha szükségem volt rá,
megfogtam hát és mindig vigyázok rád.
Kipusztult, üres városban élek egyes egymagamban,
minden fal fehér s csupasz, lényem bizarr és világtalan.
Mint egy hontalan kisgyermek, körülvesz a magány nyomora,
elhagyatott házak között egy bolyongó turista.