Adi
Merre vagy?
A fényben próbáltalak keresni. Idegen.
Pedig ott voltál végig, az árnyékban, mögöttem,
Hogy engem kövess, hogy engem szeress
Titokban, egyedül, nélkülem.
Forog a szélkerék, rajta
véres cafatok,
a malom alja vérben ázik,
mindenhol, ahová nézek...
Eddig minden egyszerű volt,
Szabályszerűen szürke és unalmas,
A test és a lélek halott,
Miközben a szív hatalmas
Dobbanással vágyik másra,
Sokkal többre, sokkal szebbet,
Mint az, amit eddig kapott,
Amit eddig érdemelt.
Egy börtön vesz körül,
Magam verte falak,
A vaslánc a lábamon egyre nehezül,
Odakint úrrá lesz az alkonyat,
Érzem, fogytán a levegő már,
Fáradt testem szunnyadni vágy,
A lelkem is nehezebb, mint eddig soha,
Nem visz semmi se tova...
Nem vagy a legszebb a világon, nem vagy tökéletes,
nem vagy az, aki, ha végigvonul az utcán, megfordul utána az összes pasi,
nem vagy a vörös ruhás nő a Mátrixból.
Sok minden nem vagy, csak egy egyszerű nő, aki semmi extra képességgel nem rendelkezik.
Fogalmad sincs, hogy miért,
De valahogy mindig visszatérsz hozzám. Magadnak sem tudod megmagyarázni,
Miért van szükséged rám.
Azt gondolod, valamikor fontos volt, valamikor... te... fontos... voltál.
Rólad szólt a perc, a pillanat.
Körülötted forgott minden gondolat.
És igaz volt, és csodás és valódi,
jó lett volna az időt megállítani,
de.
Elhagytalak. Rég nem látogattalak meg,
Pedig bármikor nézem a videót, ami
Neked készült, amit rólad készítettem,
Patakokban folyik a könnyem,
És csak azt tör elő belőlem,
Mennyire hiányzol.
Nem vagyok kreatív,
Nem vagyok férfi,
Nem vagyok impulzív,
Nem vagyok édi,
Nem vagyok figyelmes,
Nem vagyok érzelmes,
Nem vagyok jó szerető,
Nem vagyok a Nagy Ő...
Állsz és vársz. Nem mozdulsz felém.
Visszatart valami ismeretlen erőtér,
pedig látod a szememben,
ugyanaz a vágy mozdul bennem,
ami téged is mozgat,
megállt a pillanat,
visszanézek Rád.
Fekete éjben fekete rét,
Fekete köd terül szerteszét.
Fekete fákat fúj a fekete szél,
Fekete lelkemben tombolok én.
Nagyon sok idő telt el,
Mióta utoljára láttalak,
Még érzem utolsó csókodat,
Melyet ajkad lehelt,
És aztán nem maradt más, csak az emlék.
Lassan vész sötétbe minden,
Kint még utolsót pislákol a lámpa,
Valahogy egy kutya ugat fel messze,
Elhalkul lassan a szomszédos csárda.