Ádám Istvánné
nézem a természet apró rezzenéseit,
az élet nekem ígérte a tavaszt, a nyár
és az ősz színeit, az álmos délutánok
melegét, az égen lassan menetelő
göndör, fehér felhőket, a vadvirágos
nyári alkonyt, hol lángszínű ruhában...
Régi Anyák napja jutott az eszembe.
Orgonacsokorral álltam meg előtte.
Szelíden mosolygott, szeme könnybe lábadt.
Így köszöntöttem az Édesanyámat.
Erdő szélén három nyuszi azon vitatkozik.
Megkérdezik a húsvétról majd az öreg nyuszit,
mert azt beszélik a faluban úton, útfélen,
ő hozza a piros tojást és a Boci csokit.
a nap bíborban tűnt el a
látóhatár peremén, az alkony
lilába hajló felhő fátyla alatt,
az este bársonyba öltözött, s
a tájra ráborult a fekete éj,
nézem a fénytelen eget, csillagot
keresek, legalább egyet...
Hópihék tánca kavarog az utcán.
Arcomba fújja a haragos szél.
Jégtükrös járdán óvatos léptekkel
tavaszra gondolok, lassan múlik a tél.
Tükröm, tükröm megváltoztál,
régen más arcot mutattál,
éjfekete, vidám szemet,
szép, ragyogó tekintetet.
Aranyba öltöztél. Ahol megjelensz,
ott mosoly húzódik az ajkakra, s
mindenki téged akar. Ahol te vagy,
a csábítás már biztos, finom illatod
érintésre késztet, s nincs, aki e...
Hó-puha léptekkel érkezett december,
útra is kelt máris egy ősz öregember,
Mikulás a neve, hófehér szakállal,
rénszarvasok húzzák zsákkal teli szánját,
krampuszokkal indult, a sok gyerek várja...
hát itt vagyok, oly sokszor üzentél
felhővel, széllel, a partodon
ülök dobogó szívvel, s te nézel,
ahogy szememből egy könnycsepp tűnik el,
vágytam látásod annyi éven át,
képzeltem rólad száz meg száz csodát,
hullámzó, mélykék tengered, szinte...
Az üzlet polcain szépen sorakozva
iskolatáskák ülnek fegyelmezett sorban.
Közeleg szeptember, minden gyerek álma
egy csodálatos és szép iskolatáska.
Sóhajalakú gondolataim
a távoli, kék ég felé szállnak.
A lelkem legmélyén már halványak
régen a vágyak. Éveim során
hosszúra nyúlt az árnyék, zengő
szívem hajnalán megfakult a fény.
Hosszan elnézem, ahogy oldalára fekve,
szépen elnyújtózva - alig méterecske.
Alkony piros ég átsiklik az éjbe,
a feketébe, csak a szellő súgja
árván, hogy várj rám, de gyáván futnék a
felhőnek szárnyán messze a fénybe, a
ragyogó égbe, szerelem színébe...
Folyton elvágyódom...
Életem csendes, és régen az.
Gyötrődöm, hol mennék
vagy mégis maradnék,
sorsomban régen nincs vigasz.