Versek a viszonzatlan szerelemről
csodás szépséged
szemednek fénye
odavonz engem
dadogva félve.
Van sok lány, kit becsapott a "herceg,"
Fehér Ford Musztáng kocsival henceg.
Meggyalázza a szép virágokat,
Szétszaggat igaz, tiszta álmokat.
Mondanám, én eleresztlek,
de a kezem görcsösen fog,
szerelembe keresztellek -
nincsen, aki tőlem elold.
Téged látlak mindenhol, nem látlak sehol,
Hallom édes dallamod, mélyen csend honol.
Érzem édes illatod, üres szél süvölt,
Bőröd lágyan érint meg, fásult ködöt tölt.
Gazella termete suhan, mint az álom,
Istenem, ha tudná, mennyire imádom,
Milyen elbűvölő, amikor mosolyog,
Hetente úgy hétszer csak róla álmodok.
Kifújtuk egymás szeméből a port.
Élesen láthat mind, aki megismer.
Leírom arcodat egy lapra,
mit kidobnék már - de mégis kell!
Hogyha téged nézlek,
Szép virágot látok,
Mely kivirul az égnek,
S szellőben lejt táncot.
Valentin-napra ébresztette reggel.
Virágboltot keres bőszen Lala.
Pár rózsaszál, a boldogsághoz ez kell.
Mit régen vágyott, azzal tér haza!
Érzés sűrű dzsungelében
kóborol eltévedt lélek,
éhes, szomjas, könnye hullik,
sóvár szemmel eget kémlel.
Vesztesek dühével estem neked,
páncélos szíved: Bábel kőfala...
Rést kellett volna rajtad ejtsek,
de megrettentett lelked kőszava.
Infúzióként csepeg minden perc itt.
Egyre jobban vagyok ahogy elfogy az idő -
hisz a fának is ha legszebb ágát metszik
tűrnie kell míg az újra kinő.
Lennék
Lennék én szivárvány, harmatcsepp vagy ábránd,
hangjegy a kottádon, lágy dallam egy hárfán,
egy kecses mozdulat az élet táncában,
csak ne legyek redő homlokod ráncában.
Igaz hittel esküm adtam
Fátylamat is magam varrtam
Készülve egy boldog nászra
Lángölelte vidám táncra.
Óra híján delet vert a tornyon a harang,
Tárcsáztam. Csörgött, fölvette, megszólalt a Hang.
Tudod, van úgy, hogy néha túlzottan nehéz
Papírra vetni mindazt, mi zajlik bennem.
Mint kétszárnyú ablakot, kitárni lelkem...
Ehhez félek, nem vagyok még elég merész.