Versek a viszonzatlan szerelemről
Kiürült minden,
Már nem érzek semmit.
Nem is értem, vajon
Mire vártam ennyit.
Réka, Réka, miért vagy te Réka?
Mikor rád nézek, tudom, érzésem bizonyítéka,
Hogy amit élek, rövid élet gúnyos kis játéka.
Látni még nem igazán láttalak, csak álmomban,
Minden percben ott vagy gondolatomban.
Miért vagy távolságtartó,
Ha csillognak a szemeid?
Csak egy kicsit gyere közelebb,
Hívnak a szemeid.
Elfeledett pillanatok rohamoznak meg gondolataimon keresztül,
Szemem a támadásoktól, melyek oly fájóak, megrezdül.
Ha majd lenyugszik eme pillanatok rohamos tömege,
Leülnek vállamra a könnyedek, de a súlyosak szívemre.
Suttognak majd fülembe halkan,
S fájó szívvel elengedem őket lassan.
Egy héten kétszer láttalak,
Nem volt elég, már vártalak.
Vártam azt csodálatos napot,
Amikor tőled, édes csókot kapok.
Miért a vágy, ha elérhetetlen,
Közel s mégis távoli végtelen.
Egy lépés, s elillan féktelen,
De mégis folyton kergetem.
Mit tegyek még, hogy mosolyod nekem ragyogjon?
Hogy fehér szikrája körbezárjon s magához fogjon.
Nekem nyíljon meg, csak nekem legyen őszinte,
üdvözölje nekem a tavaszt, nekem eddig csak az ősz intett.
Nem tudom, hogy megéri ez az egész.
Utánad futkosok a pesti erdőn át,
De még sohasem értem el a szád.
Addig fogok menni, amíg nem leszel az enyém,
Hónapok telnek el anélkül, hogy megölelnél,
De nem akarom, hogy azt mondd, ez csak egy emlék.
Én nem akartam ezt a különös érzést.
Lelkemben ezt a gyötrődést.
Gyomromban a pillangókat,
Mik már soha el nem múlnak.
jobb lenne talán elfelejteni az egészet?
jobb lenne talán nem gondolni már rá?
jobb lenne talán nem várni vele a buszokat minden hétfőn és szerdán?
jobb lenne talán megmondani neki az igazságot,
és újra... újra csalódni - abban, hogy már megint túl korán,
már megint csak én,
csak és kizárólag én
vagyok az, aki erről az egészről tehet...
Miért kell, hogy egyedül üljek,
És egy üres széket nézzek?
Pedig téged is nézhetnélek,
Engedj, végre hadd nézzelek.
1. felvonás 2. rész
Beleremegtem jéggé fagyott testekbe,
Széttört szívekbe,
De mint kovács, összeraktam,
S távoztam el belőle.
Emlékszem,
szép volt az a nap,
mikor szép szemedben
a csillogó fényt megláttam.