Versek a viszonzatlan szerelemről
Királynőnek nevezném, szeretném
Királynőnek nevezném,
Tiszta szívből szeretném,
Egy álmom lenne, persze,
Mennék veled bármerre.
Nem tudom, mikor lesz pillanat,
Pillanat, mikor nem szeretlek,
Nem tudom, lesz-e egyáltalán ilyen,
Nem tudom, merre tovább,
És nem tudom, meddig tovább,
Azt tudom, hogy nem szeretsz...
Bárcsak ne hűlne ki a palacsinta,
és a móka véget ne érne soha, de lá-
tod, véget ér, és hazamegyünk Kukutyinba.
A legszebb szóvirágot
szeretném adni néked
metaforát hasonlatot
sok költői képet
de nincs csak a pillanat
ahogy állunk az utcán
béke-mákumot idván
mikor jön a vándor...
Hívhatlak úgy hazugnak, hogy sejtettem, egy szavad sem igaz?
Ha tudtam, számodra nem vagyok más, csupán egy olcsó vigasz.
Egy nap,
nem is olyan régen.
Történt valami,
ez az én nagy vétkem.
Viszonzatlanul
Kemény fedél és tiszta lapok,
Egy frissen készült notesz vagyok.
A nagy Ő engem kiválasztott,
Majd szép kezével simogatott.
Szépen megöregedtem
alig van már hátra
az élmények mögöttem
érek a halálra
akkor a semmiből
felbukkant és nézett
csillogó szeméből
kacagott a végzet...
Vezetek!
Félreállok az úton, hogy beszéljek hozzád!
Elmondhassam,
Mennyire mások a napok,
S néha a nap ugyanúgy felkel s ragyog!
A kis bekötőutat már nem nézem.
Csak beszélek, olyan távoli vagyok.
randevú
Az éjszakával randevúzom,
Mert te nem vagy itt,
A falaknak panaszolom
Szívem bajait
Újra szerelmes lettem (és ez fáj)
Távolról csodállak, amikor nem látod,
Egy műalkotás minden mozdulatod.
Néha akkor is érezlek, amikor nem vagy ott,
Nyomot hagyott a levegőben az illatod.
Megvan az az érzés? Mikor feszít a mellkas,
mikor a fejeden van egy felbőszült méhkas.
Szívedet ezer láng égeti porrá, majd hamuvá,
és a lelked a fájdalom miatt vált koldussá.
Hogy bánod már csak azt az egy szót is,
mi olyan volt, mint az ütközés, ami frontális.
fent kóvályognak a varjak
közeleg a hideg
kemény karmok marnak
jegecednek a vizek...
Hogy szeretlek, tagadom,
Így nem mardos a fájdalom,
Hogy te szerettél-e, nem tudom.