Versek a viszonzatlan szerelemről
Szemem előtt a világ
Egy lila köddé vált,
Rád néztem, és te le rám,
Kék szemedben a világ.
Halvány mosoly ajkadon,
Piros folt az arcomon,
Szívem dobban.
1.
Ha nincsen bennem
szeretet,
akkor mi ez?
Hallgatása, pillantása,
odavetett félszava
úgy sebez, de úgy sebez...
Az égbolt nagy sötétsége
Ejtett engem kétségekbe,
Mert reménytelen az élet,
Nem a boldogság a végzet.
Egy szívvel születtem,
S eggyel halok meg,
Ha összetörik szívem,
Akkor fetrengek a mélyben.
Észrevettem egy madárkát a kékellő égbolton,
S vöröses tollai megcsillantak a fénylő horizonton.
Különleges látványára menten felfigyeltem,
Min akkor gondolkodám, azt rögtön elfeledtem.
...Az az ember én voltam.
Egy rizsszem a tányéron,
Az voltam én.
Ez most már nem plátói... viszonzatlan érzelem,
Megtudtam, hogy nincs esély, de így könnyebb énnekem.
Soha semmit nem akartam jobban,
Mint hogy enyém légy valahogyan.
De ezt mégsem tudtam kimutatni,
Elmondani vagy egyáltalán jeleket küldeni.
A saját világodban
Soha nem értettél meg.
Sohanapján beszéltél velem
Őszintén.
Mégis engem keresel.
Tanulni a hibáimból? Ugyan már...
Az túl nagy luxus lenne...
Éjszaka meg a legjobb barátnőmtől is azt hallgatom, hogy elment az esze
Kétszer, háromszor, négyszer...
Májusi tikkadt délután
Csak ülök a padon.
Mellém telepszik hű társam,
A nihil.
- Olyan jó ez! Kedves, édes!
- Maró, mint az ecet, rémes!
S zúg a szív...
Nem érti, miért fáj,
Miért gyötrődik így.
Nem tudom, mi a baj velem.
A logika él, a gondolat szabad,
A kezem remeg, a lelkem megfagy.
Hogyha téged nézlek,
Szép virágot látok,
Mely kivirul az égnek,
S szellőben lejt táncot.