Versek a viszonzatlan szerelemről
Már messzibe tűnik a pillanat,
Kora reggeli szellő fújta el arcodat.
Részegen állok a csatatéren,
Körülöttem erősödik a zaj...
Gyönyörű gyötrelem
e beteljesülhetetlen szerelem.
Egyik pillanatban az egekben szállok,
utána meg a sárban fetrengek s fázok.
Egy levél, mely nem nékem íratott
Téli sötét éjszakán dobszó, csatakürt.
Hideg szél fúj az ablakon át,
Félelem, kétségbeesés lesz rajtam úrrá.
Dühöngve érkezik a halálmadár,
Mely döglött tetemeken lakmározott.
Nyomorultak, betegek szemeit kivájta
Dögvészt hozva a hideg, Téli éjszakába.
Szeretlek, szerelmem, bármit is tegyél.
Ha elmennél, bennem mindent összetörnél!
Reményeket vesztve csapodár ifjúságom
kamaszos bókja gyűrt levélként sárba hullt,
hol félve rebbenő pilláid szégyenlősen
az örök magányt szegődtették társamul.
Sosem értettem,
Pedig nem voltam éretlen...
Van egy lány, kinek a gyönyörű arca,
olyan, mint a Csillagok Harca,
mert mikor látom, azt kívánom,
hogy szemem mást ne csodáljon.
Fuldokló akaratomnak nem tennék soha ellen,
Éjfél után búsan gyűröm lapjaim könnyekkel tele.
Kalandvadász vagy, éjjel az álmomban voltál
Reggel a városban láttalak,
először nem hittem el, nem te vagy.
Oh, ha tudnád, mennyire vártalak,
mennyit küzdött a szív meg az agy.
Szalmaszálakból rakosgatott láng
hamvadó melegénél
az ujjbegyeimet fénnyel forrósítom.
Csontig égett ujjlenyomatokra
feketén fagynak a barázdák.
Lázasan szívemből ágazó gyengeséggel.
Kormányzom a szerelem tengerén viseltes bárkám.
Sötétben egyedül, félve.
Rakományom súlyos teher.
Férfiú a plátóiról
Akarom már végre ismerni nevedet,
hogy végre tudjam, hogyan nevezzelek,
akarom szemedben szerelmes tekinteted,
hogy már mondják végre: őt szeretheted
Csak egy keringő volt.
De ez volt, mi vele összehozott.
Magányos voltam előtte,
de hozzáállásom változott tőle.
Egy napon őszintén melléd kerültem.
Annak a pillanatnak hogy örültem!
Ablakodban nyílt szívvel ragyoghattam,
Hétköznapokhoz színeket adhattam.