Versek a viszonzatlan szerelemről
Ha eltűnnék egy időre,
Utánam jönnél?
Keresnél?
Vagy csak hagynál elveszni?
Tovatűnt égi rónák arany titánja
mélabúsan bukott által horizontján
e tájnak, s ében szárnyát szélesre tárja...
A csillagos ég martalékává válnak lelkivilágom magányos foszlányai,
Azok a pillanatok, melyek oly gyorsan elillanók, teszi szebbé a rövid pillanatot.
Minden pillanatban csak rád gondolok,
Napjaimat tündérszép mosolyoddal bearanyozod,
Olyan vagy, mint egy angyal, ki leszállt a Földre,
Kedvességben, bájban mindenkit lekörözve.
Vers Grétihez II.
Ma táncoltunk, azt, amihez te annyira értesz,
És én mindvégig csak tétlenül néztelek.
Erőszakkal próbáltam a zenére figyelni,
De alakod a fejemből nehéz kiverni.
Legszebb épülete az embereknek
szerintem, s amit én látok benne, azt
szintén csak nagyon kevesen. Lenyűgöz
a keménysége, mint a szikla, olyan, amin
áll, amin elrettenti az idő vasfogát.
Örök kényünk foglya
Tavai felszínén
Elveszett testem tükre.
Múltunk gödre.
Zavaros a lelkem, hogyha Téged látlak,
Szívemnek csak Te létezel, mindig Téged várlak.
Fejjel megyek mindig a falnak,
Velem harcba hiába szállnak.
A tűz jegyében születtem,
A küzdelem lételemem.
Sötét italba mártott, mérgezett kalitka,
Melybe mintha az Isten az ördöggel kézen fogva csalna.
Tűz lobban a ködben,
kedvemet lelem benne,
ha vörösre festi lelkem.
Áspiskígyó, mely` a
bőrömbe mar,
arany mérgétől nem
szabadulok egyhamar.
Van benned valami, mi jót tesz a lelkemnek,
Varázsos gyógyír lehetnél megfáradt szívemnek.
Ismered Te is, hogy vársz, de hiába?
Lesed a lépteit az ablakban állva?
Egy telefon, egy üzenet, egyetlen szó,
Ami Tőle jön, az bármi jó.
Mondanám, ha lehetne
Őszintén a két szemedbe.
Mondanám, ha rám figyelnél,
S fejedet vállamra hajtva pihennél.
Célpont vagyok a tébolydában,
A közönyös rosszban.
Néhol sértő szólamok mardossák testemet,
Az érzelmek hullámai ütik meg azt a négyzetet.