Versek a viszonzatlan szerelemről
Két azonos távolságra lévő párhuzamos egyenes,
melyek még a végtelenben sem találkoznak
- ezek vagyunk mi;
pontok összefüggő sorából felépülő, különálló vonalak.
Keltsetek fel majd szeptemberben!
Keltsetek fel majd szeptemberben!
Hogy ne csalódjak annyit az emberekben,
S hogy szunnyadt szívem ne legyen száraz,
Mikor jön majd rá egy válasz.
úgy hiányzol kedves
szomjas rád a lelkem
szerelmed kívánom
s hogy hiányolj engem
Könnyed vihar
Változnak az idők
Jobbról fúj a szél
Még egy nap eltelt
Testem aludni tér
Bámultam magam elé szótlanul,
Miközben szívem kalapált vadul.
Csak néztelek, majd elgondolkodtam,
Magadévá tehetnél csupán egy mosolyoddal.
Én még látni akarom a Holdat,
A holdfényben ott látni arcodat,
A senki óráján veled lenni,
Kínjaimat akkor mind feledni
Széthasadt világok, mocsaras erdők,
hervadt virágok felett szomorú felhők.
Minden szomorú, mert nem láthat téged,
legjobban a szívem, mert nem éri fényed.
Hívlak, Napsugaram, hogy maradj...
Mosolyod a szivárvány idézi.
Szemeid tüzében elég a nyár,
kezed melege, simogató tüze
lelkemben visszajár.
Láttam a jövőt, láttam a boldogságot:
Láttalak nőként, páratlan voltál.
Csak ketten vagyunk ébren.
Te és én a Hold alatt.
A csillagokban keressük,
Mi szívünkből megmaradt.
Csillogó szemed elcsábít,
Kellemes illatod elkábít.
Szemed csillog, akár a csillag,
Ajkadon a fény megcsillan.