Versek a viszonzatlan szerelemről
Hagymát pucoltam tegnap este,
S hullott a könnyem szüntelen.
Még aznap éjjel mind megettem
A fél kilót, hogy kidobni ne kelljen.
Mikor nem vagyok veled,
Ha nem fogom meg a kezed,
Megszakad a szív nélküled.
Ments meg egy szétzúzott lelket
Te, ki voltál egyetlen szerelme
Annak, ki téged legjobban szeretett.
Ments meg egy szétzúzott lelket!
Fájdalmam a kerítés túlfelén hagyám,
lépteim fodrozzák pocsolyáim,
s felhők kusza gomolyát.
Nyisd meg szívem, s tekints be
rajta,
Tekints be rajta, s nevess rajta,
Nevess rajta,
Hogy fele szép s márványos,
Nevess rajta,
Mert fele bús s ábrándos.
Arra gondolnom, hogy nem szeret,
Talán a legrosszabb, mit tehetek.
Az utat, amit álmodtam,
Örökre eltemetem.
Öleléseit, csókjait végleg elfelejtem.
Csodáknak csodája
Újra itt,
Szívemnek királya
Visszavitt.
Ült ott mellettem, szuszogását hallgattam,
S rájöttem, itt az idő, hogy bevalljam.
Csókkal köszönöm a közös perceket,
s hogy fogtad a kezemet, amíg csak lehetett.
Hogy napként beragyogtad sötét egemet,
s lágyan letörölted a fájó könnyeket.
Utazom egyedül,
Nézek a messziségbe.
Látom a távolt,
Rideg a közelsége.
Válasz nélkül hagyott a remény,
talán a tintája elfogyott.
Az üres papír, mint fehér hólepel,
hitem takarja, lassan elfagyott.
Tudod, drágám, lesz valaki,
Egy szép s okos lány, aki
Szeretni fog téged, ez tény,
De nem annyira, mint most én.
Mint nyáridőben oly kéken fénylő
távoli csúcsokat az őszi felhő,
úgy takarja emlékét a múló idő...