Versek a viszonzatlan szerelemről
Nehéz szavakba önteni azt, amit most érzek,
Mint egy ovis kislány, olyan bambán nézek.
Hirtelen jöttél, de tudtam, nem mehetsz el.
Megfogott valami, ami többé nem eresztett el.
Néha felkavarnak a szavak, melyek elhagyják a szádat,
Lángra gyúl a lelkem, és nem kapok ma támaszt.
Csak vendég vagyok a szívekben...
1.
Hétről hétre meg-megjelenek,
de csak úgy kezelsz, mint síró gyereket.
Ki elvesztette kedvenc játékát,
kinek nem látod igaz szándékát.
Egy vidám kopogás az ajtón,
Egy falatnyi mosoly az arcon,
Egy kicsiny harapás a nyakon,
Egy tollvonás a furcsa lapon...
Csak én jöttem meg, kedvesem,
Bocsánatot kérek csendesen.
Nem tudom, mely lelked hangját hallom,
kérdés vagyok csak egy zűrzavaron,
melyre nem jő sose felelet.
S Neked, Éjszaka, hiába pásztáz szemed,
sötétség fogad ott, hol a fény megvet,
elrejtve börtönbe zárt szívedet.
Sóvárogva vágyom rád egy meleg éjszakán,
Kellemes muzsika szól át szobám falán.
Didergek a gondolattól, nem vágysz ma énrám,
Miért vagy oly távol tőlem, drága Orsolyám.
Dalokba szőtt álmok,
Túlnőttünk a vágyon,
A pillangók már csendesedtek,
Gyomromban már nem repesnek.
Mily fájó a szakítás,
De meg kellett tennem,
Nem érdemellek téged,
És fáj érted a szívem.
Köszönök mindent!
Hát eljött az idő, zárom soraim.
Vágtat a halál fekete lovain.
Mert számot kell adni, letelt egy élet.
Kezembe fogom most kicsi kis képed.
Csend szökik kicsiny szobám
falaiba, a legapróbb porszem is sovány
szívem sikolyát nézi itten,
nyugalom volt, s hova lett? Már nincsen.
A szerelem utálatos dolog,
Mert az egész világ veled forog.
Beférkőzik az életedbe,
Ott lesz Ő is a végzetedbe`.
Bárcsak szellő lehetnék,
Mi simogatja arcod.
Bárcsak egy reményed lehetnék,
Ami leküzdi az összes harcod.
Aznap pont nem esett az eső,
de bennem egy vihar tombolt,
és ez az egész nem volt kigondolt,
de volt egy kellemes sétánk. Az első.