Versek a viszonzatlan szerelemről
1. rész
A szemed, mint az opál,
A hangod, mint a tűz,
A magyar körön
A te szellemed űz.
...
Csókod emléke beég a lelkembe.
Te csalfa remény, miért áltatsz,
Ha szerelmeddel nem méltatsz.
Mondd el kérlek, Hekaté,
Miért vagyok itt, mely vétség
Taszított le Tartarosz
Mély bizonytalanságához?
S ha csak képeken is, de látlak,
Bárcsak érezném ízét a szádnak.
Valentin-napra ébresztette reggel.
Virágboltot keres bőszen Lala.
Pár rózsaszál, a boldogsághoz ez kell.
Mit régen vágyott, azzal tér haza!
Rózsa egy sárguló könyvben.
Emlékként lebegsz előttem.
A romantikát kinőttem,
de vágyam túlnő egy képen.
Várlak,
S tudom, már sosem jössz vissza,
Várni foglak mégis szüntelen,
Oly csodás vagy, s lelked olyan tiszta,
Szíved pedig teljesen bűntelen.
Vladimir Bogdanovici
Újból rám találtál!
Vajon meddig tart
Ez a kis reménysugár?
Tényleg engem akarsz?
Lennék, mint tópart mellett sirály, szabad,
Mint harmat a réten temérdek megmarad.
Álmom pengető húrok szabályozzák,
Min rokkant béna játszik, nem szól a húr,
Halkan zúgja nyomorát.
Mikor megláttalak elhittem, hogy eljött értem a szerelem,
az arcodat elfedte a félhomály,
a szemeid csodálkozóan néztek rám.
Nyomot hagytál a lelkemben,
mert benne voltál a szívemnek
egészen a mélyén.
Megvannak az emlékek,
mint színházi kellékek
egy raktárnak a szélén.
Még csak egyszer találkoztunk,
Mégis egymás tekintetét elraboltuk,
Nem láttam még szebb lányt nálad,
Szívemre szemed egyből ráhat.
Búcsúszóul mondanám,
Elég az elárvult világ,
Lelkem tükre eltörött,
7 évig őrlődött