Versek a viszonzatlan szerelemről
Megismertelek, mosolyogtam.
Belém szerettél, boldog voltam.
Beléd szerettem, a Holdon voltam,
Tiszta szerelem nagyon gyorsan.
Nézem az eget, a Hold, a csillagok
Mind Rád emlékeztetnek, miközben halkan zokogok.
S körülöttem üres a táj, senki sem hall, senki sem lát....
Egyszer talán újra látlak,
szembejönnél vagy utánam,
vagy az utca másik oldalán
rám köszönnél, és én fogadnám,
bár meglehet, hogy észre sem vennél,
rám sem néznél, meg sem ismernél,
ki tudja, mi lenne jobb nekem,
most azt érzem, hogy fájna, ha nem...
Az égbolton már sok csillag ég,
A hű szerelmem hozzád köt rég,
S a csendes éjben szellő lebben,
Szeretlek, ki mondaná szebben?
Legédesebb vírusként érted szívemet,
s mint lázas beteg, gyógyírért botladoztam.
Most már napi szükséglet tengerkék szemed,
s a te-roham minden éjszaka rám dobban.
Szerelmes lettem egy álomba,
egy buta, értelmetlen képzelgésbe,
megrészegített teljesen...
Bájos ifjú szerelmem
kezdetektől észre sem vesz.
Nincs alap, hogy pereljem:
nem tartozik életemhez.
Otthon ülsz a szobában, hol körülvesz a néma csend,
Érzed, hogy így nem jó, lelkedben nincsen rend.
Könnyeiddel küzdve rájössz majd arra,
Hogy ellökted, ki fontos volt, ki lelkedet ápolta.
Két szemedbe belevesztem,
fénybe szédült lepke lettem,
szavad selyme simogatott,
érintésed lángra gyújtott.
Szentgyörgyi Sándor László (bugyonij)
Érzések tarka kavalkádja
lelkemnek színe és fonákja
kínból font kilencágú macska
csontomról a húst csupaszra marja
Megőrültem a gondolattól, hogy láthatlak még valaha,
Virágcsokrokat is nagy számban küldtem volna,
Mégis itt ez a szorító érzés a szívemben,
Hogy nem viszonzod a szerelmemet.