Vallomások versben
Mondd, miért szeretlek ennyire!?
Elönt egy érzés, ami nem hagy nyugodni,
Nem lehet elmondani csak körbeírni.
Tavasszal nyílnak a virágok,
szívemben is ébred a szerelem.
Átölelném az egész világot,
kedvesem csak Te legyél velem.
...Egész testem remeg teérted,
Hidd el, hogy szeretlek, hidd el, hogy akarlak,
Hisz csupán csak ezért élek.
Mint a nyárutón lehullott magányos,
Védtelen falevél,
Úgy feküdtem lábad nyomán
Földbe taposva,
Az ősz első, hűvös éjjelén.
Két szemében, zöld szemében fellobban a kósza láng,
Két szememben tűz ha éled, elpocsékolt láng csupán?
Rám ha nézel ékes fénnyel, meginognak lábaim.
Tévedés ha néha látom szemeidben vágyaim?
Majd elhiszed egyszer, hogy valóban szeretlek,
Majd elismerem egyszer, mindenhol Téged kereslek!
Azt kérted írjak szépet és jót
Figyelj hát! Rólad szól e vers
és tudd, hogy nincs hozzád
hasonló!
Szeretlek Téged édesem,
Nagyon hiányzol kedvesem,
Ne aludjon ki a parázs,
Örökre tartson a varázs!
Kipattant a fákon az első rügy,
De nálam a szerelem nem szívügy,
Szeretek ésszel, szeretek pénzzel,
Szeretek ha kell én csupasz kézzel.
Mondtam már, hogy Te vagy a csillagos ég,
Ki fénylő gyémántjaid közül rám nézel?
Az élet az, mi Te vagy.
Hallom, hogy dobog szíved,
Minden dobbanás a
Döbbent csöndbe fagy
S közben gödröt ás
Lelkemben az álom,
Sötétet, mélyet s néha
Szívem a gödörbe zuhanni látom.
Hogyha hiszed, hogyha nem,
Néha csak nézlek,
Némán csodállak,
Figyellek téged.
Míg nem láttam a szemed, nem tudtam,
Milyen gyönyörű is lehet két szem.
Míg nem láttam az arcod, nem tudtam,
Milyen sokat jelentesz Te nekem.
Két szép szemed úgy ragyog, mint napkorong az égen,
gyönyörű arcod tündököl a fényben.
Ne kérdezd meg, szeretlek-e?
A kezedet tedd szívemre!
Érzed, érted hogyan dobban?
Szó nem mondja azt el jobban.