Vallomások versben
Az érzés fura...
Nemet mondtam, s fáj!
Szívem kopár immár,
Mint a novemberi táj.
Én karjaidban, és te karjaimban,
suttogjuk végzetünk utolsó dalát.
Szeretve alkotta világunkban
kijátszva az idő múlását.
Aposztróf jelleged fejemben párnatű.
Megjelölve élni Veled mily gyönyörű!
Érzem ennek erejét bőrömben,
Mindig szól, ha elmém figyelmetlen.
Te Vérforraló csodálatos jeges szörnyeteg
Te bársonyos puha pokróc
Szeretve gyűlöllek és gyűlölve szeretlek
Szorosan ölelve taszítanálak el
Önzetlen szeretettel vetnélek meg...
Te vagy minden gondolat a zúgó fejemben,
S a legféltettebben őrzött kincs a hevesen dobogó szívemben.
Te vagy az éltetőm, örömöm, bánatom,
Ha a közeledben vagyok, elmúlik minden, mi fáj nagyon.
Fogadalom lánybúcsúra
Én, Anett, fogadalmam 8 tanú előtt teszem,
Aztán leitatom őket, hogy senki ne emlékezzen.
Fogadom, hogy férjemnek hű párja leszek,
Más férfire ezentúl csak titokban nézek.
Az adott szó megtartása
a becsület mércéje,
hajdan párbajoztak,
vért is hullattak érte,
tehát vegyük komolyan.
Arcpír
Kedvességtől meglágyulok, s mosolyog a lelkem
Szeretnélek átölelni, de nem lenne hozzá merszem
Nem vagyok egy modern srác, klasszikusként érzek
Nem értem a világot, pedig benne élek.
Selyemként ölelő pillantás
Zajtalan, nagy impulzust érez.
Hogy te vagy a legjobb,
S amikor rád nézek visszadob
Az a tiszta boldogság, melyet árasztasz,
S a rendíthetetlen akaratod, mellyel kitartasz.
Nemcsak a legszebb gyönyör vagy nekem,
Legszebb, aki beragyogja lelkem.
Nemcsak a lelki társ vagy hétköznap.
Melletted pihenhetnék minden nap.
A világ nekem te vagy.
Ha láthatom arcodat,
Ha melletted lehetek,
S boldoggá tehetlek