Vallomások versben
Meg kellett volna kérjelek:
játsszuk most újra, kezdjük elölről
azt a délutánt, már onnan, hogy
bekanyarodik a megállóba a busz,
és amint leszállsz, rögtön feltör torkomig
bennem a rémület, lassúbb vagy - mondom
magamban, meg ne halld, észre ne vedd,
hogy észrevettem, csak állok egy szürke...
Légy hozzám szigorúan kritikus,
ne csak a szépet lásd meg bennem,
de kérlek, szeress, és ne hagyj el,
fogadj el ilyennek, amivé lettem.
Menyasszonyomnak
Talán a legfontosabb, amivel kezdenem kéne,
hogy köszönetet mondok az Úrnak kettőnkért.
Köszönetet Érted, köszönetet Értem, remélem,
tudod, mért, és érted.
Amikor a csók forrón izzik,
s égetve ajkad veled körtáncot játszik
mintha keringő volna az egész világ,
s vele táncolnád egész életeden át.
Egy tekintet és egy mosoly,
ennyi jut belőled nekem.
A szívem érzem, már fogoly,
hisz elraboltad, kedvesem.
Szellő szárnyán lebben,
Erdő árnyán csendben.
Hajnali pír melengeti.
Majdani rím elengedi.
Bizonyosság
Ölelj még, hiszen
bennem élsz,
megsebzett szívemben
a szeretet árad szét.
Nincs senkim. Egyedül vagyok.
Teljesen megszoktam már,
Hogy magányosan kelek-fekszem.
Belül szétrohadtam teljesen.
Egyre többet s többet gondolok rád,
S olyankor szívemet elönti a fényár.
Lassan minden percemben itt vagy benn,
Beférkőzöl mélyen a fejembe.
Lakatos István (szilveszter00)
Hídon voltam, mikor hozzám értél finoman lágyan,
Fekete hajad orcámat simogatta,
Kezemmel kezedhez nyúltam,
S te erősen megfogtad,
Magadhoz húztál, s ajkamon éreztem
Meleg leheleted.
Hajadba az ősz szőtt ezüst szálakat,
Szemedben a nyár tüze lobog.
Próbálkozom szépen írni.
Szépen s szépet, jót s jól.
Nehéz két vonal közt bírni,
Ha megszalad a golyóstoll.
A hajnali pára gyorsan felszárad,
S másnapra nincs többé.
Ugyanígy válik sok ember élete egyszerű köddé.
Mégis amit érzek irántad - merem állítani - talán el sem múlik többé.
Számban most a foghalmaz
Nyomokban mogyorót tartalmaz,
Csókod tartalmazná inkább
Szám, mert attól tisztább
Lenne érzésem és létem,
Csókot kérek, de mégsem,
Csak mikor patyolat lelkem,
Előtted így kell lennem.
Könny mosta, nedves ágy, dohos szoba.
-
S az ajtó nyikordul, valaki kifordul.
-
Magából, a szobából, az életből...
Én nem tudom.
Talán önmagától. Talán parancsra.