Vallomások versben
Szerelmemhez
Egy kívánság is sok, mely tőled elszakítana,
Egy kívánság sem kell, mely nem érted szólna.
Egy kívánság van, mely szívemnek ajándék,
Hogy szívem szíveddel találkozzék.
Halkul a dallam, hallod-e?
Gyengül a szívem, érzed-e?
Elfárad egyszer, s végleg megáll,
rideg csended akkor majd fáj.
Hiába futsz, nem menekülsz,
sorsod elől el nem bújhatsz!
Virágzol, hogy elhervadhass,
ami szép volt,
elavult ma.
Szeretlek téged örökké,
Elhagyni erőm nincs többé.
Rád találtam egy éjszakán,
Egyetlen álom, mit nekem adtál.
Reméltem, hogy még
lesz olyan, mint rég.
Ha feljössz, majd azt várod, hogy írjak én...
De az érzésed elmúlt,
mert én okoztam bút.
Nem tudom, miért van ez velem,
Hallom a hangját, könnyezik szemem!
Könnyezik, mert nagyon hiányzik,
Az én szerető szívem őtőle virágzik!
Szemedben fészkel minden és a semmi!
Élet és halál. Megértés, elutasítás kaszál.
Varázspálcával kezében, ha emberre talál.
Isteni tekintet van, elmúlt, eppur si muove.
...Mosolyod engem is mosolyra fakasszon,
...a tekinteted újra és újra elraboljon,
...kezeid közt biztonságra leljek,
...ajkammal szó nélkül feleljek.
Virágoskert az én szívem,
Ami érted ragyog,
Véled, édes, drága kincsem,
Nagyon boldog vagyok.
Nem bírtam tovább,
elővettem a tízes villáskulcsot,
úgy döntöttem, megjavítom a világot,
ha már csinálok valamit...
Jól vagyok, csak tudod, mégis!
Hiányzik a szavad s én is!
Ideges leszek: úgy érzem!
Te vagy nekem a reményem!
Arcodhoz bújva félve súgni
Vágyom a titkot, az egyetlent,
A legtisztább, a legszentebb szót,
Szeretlek...
Csak addig maradsz, míg e székről fel nem állok,
Csak addig tiéd koldus álomvilágod,
Még pihenek, még formálom magam szavakba,
Eljön az órád, mikor tollam szívét rabolja.
Tegnap veled szerelembe estem,
mondd, ugye nem csak álmodom?
Hajnalig veled szeretkeztem,
úgy érzem, most is ajkad csókolom.