Vallomások versben
Belehalok, ha valaki egész mást ölelsz át.
Belehalok, ha hallom szíved dobbanását.
Belehalok, ha egyszer szemedbe nézhetek.
Belehalok, ha majd valaha is átölellek.
Én vagyok életed zenéje,
Füledben búgó, régi dallam.
Mikor már elszomorodsz, vége,
Újra megszólal hangosabban.
Mondd, mért tetszik a tenger összes cseppje?
Mért kell az összes, mért nem éred be eggyel?
Mindenképp szeretni foglak,
Csak segíteni tudtam rajtad.
Mindenesetre én a tied vagyok
Bárhol, bármikor!
Vesztettünk
Vége van már túl régen...
Mindketten tudjuk már egy ideje,
Belefulladtunk a társas magányba...
Ez lett a vesztünk, ugye tudod?
Csókodra szomjazom, akár a sivatag.
Kiszáradt lelkemnek az eső csak te vagy.
Gyere el, öntözd meg hervadó szívemet!
Örökké tart akkor bennem a kikelet.
Fekszem előtted védtelen,
fekszem, vágyam lassan csitul,
hullámai téged érnek el.
Anno egy gondolattal szárnyaltam az égben,
Egészen mind idáig, mert elérhetetlennek érzem,
Egy álom, egy vágy, szenvedés, mert vétek,
Hogy észre nem vettem, hogy te nekem mit érhetsz,
Nem kell diploma, sem OKJ ahhoz, amihez értek,
Ha fontosak voltak, megtettem, amit kértek.
A csillagokat is lehozom az égről,
ugyan már... így is elegem van a hülyeségből...
Nem érdekel, hogy ruhája foltos,
hisz selyem keze mégis dolgos.
Ön volt az első igaz szavú hölgy,
Ki úgy látott, ahogy magamban
Élek magammal, magányos tölgy,
Kit csak rét vesz körül a szabadban.
Csak csepereg az eső, és te nem vagy itt velem,
Elindultam hazámból, és te nem fogod kezem.
Csak csepereg az eső, én a buszból nézlek még,
Ahogy könnyek között búcsúzva tekintesz felém,
De a szívemben fontosabb foglalta el helyét,
Az ember sokszor nem tudja, hova dugja fejét...
Lesz-e jövőnk?
Bevallod, hogy szeretsz,
Közben csak álmot adsz,
Kétszólamú vallomás ez
Nekem s annak, akivel vagy.
Érintés
Testemben ráncok.
Fejemben táncok,
Koszos rézpolcok,
Hol erőm feszíttetik.
Ha csillogó szemeidbe nézek,
Körülöttünk megszűnik a világ zaja...