Vallomások versben
Kezedbe adnám az egész életem,
Én egyetlen szívem és szerelmem.
körülrajzolja hajnalunk fényét
fényfoltok zizzenése moccan
éppen betekintenek hozzánk...
Lélegző vidéki,
éltető vitézi.
Játszi könnyedség
s karodnak ölelése.
Forró vágyak
álmokba ültetése.
Hány évnek kellett eltelnie, hogy eléd tudjak térdepelni,
Mindig tudtam, hogy egyedül csak téged tudlak szeretni,
Megkérni a kezedet csak úgy, hogy mi ketten és a jó Isten,
Így mi hárman tudjunk róla, hogy feleségül kértelek,
Mikor arra kérlek, nyújtsd felém gyengéden kezed,
A jó Isten a tanúnk, hogy többé el nem engedlek!
Hangom puha paplan,
hogy énem elrejtse,
szavam érré apad,
hogy valóm érezhesd.
Fogy a levegő, kapkodunk utána,
Ahogyan vágyunk egymás karjaiba.
Zárt ajtók között csendben ülve
Nézek tengerkék szemeidbe.
Kicsi lelkem úgy keresne Téged,
A szívem nem hiába dobogna érted.
Te vagy a fény, és Te vagy az élet,
Az egyetlen jó, mi még bennem élhet.
Boldogság, csak erre vágytam,
én minden nap ezt kívántam.
Boldog vagyok, mert itt vagy mellettem,
én lettem a te álmod hercege.
Volt idő, mikor azt sem tudtam, hol állok,
Van idő, mikor úgy érzem, csak rád várok.
Éjjel fekszem az ágyamban forgolódva,
Minden percben hozzád, csak hozzád vágyódva.
Megrezzen bennem egy hangtalan szó,
Megpendítette lelkemnek hangos húrjait.
Dobogó szívemben halvány fény dereng,
Párját keresi az éj csendes útjain.
Nélküled nem élek.
Szívem helyén csak űr tátong.
Arcod magam előtt látom,
Bármit megtennék érted.
Téged belül őrizlek,
titkos szavakkal szívembe karcoltalak,
láthatatlan szálakkal magamhoz kötöztelek.
Szívem melegében vetem meg ágyadat.
Messziről jött utadról oly rég vártalak.
Mit írnál nekem
Az utolsó leveledben,
Elmondanád, mi történt
A közös rózsás kertünkben?
Ha majd...
Egyszer megöregszünk...
S már rég tovatűnt a
szépség és a báj...