Vallomások versben
Nem vagyok képes Téged elengedni,
Kell még valamit tenni.
Egy utolsó beszélgetés, csak Te és Én,
Hogy bizonyítsam érzéseim feléd.
Nem sok ez, mit kérek tőled,
Csak egy utolsó esély végleg...
Hogy szeretni mit jelent?
Veled lenni, és felejteni
A világ búbánatát.
Egymást ölelve menni az életen át.
Akárha vízcsepp, szaladsz végig égő testemen,
mi tisztára mosdatja a szennyezett lelkemet,
az álmatlan vágyakban olvadó piciny magány
pillanatonként elárul engem, sötét ármány.
Menyasszonyomnak
Te vagy az én mondatom eleje, szívem zöreje, zárójel a karomban.
Te vagy az én hangom ereje, lábamnak sétája, és sétámnak oka.
Te vagy zajomban a lágy szellő, az éjsötétben felmorajló fénysugárom.
Te vagy szívemen a csend, melyt még sosem láttam ily eleven-létében.
A szívem hevesen dobog, jobban, mint valaha,
Az érzés csalóka, mint a bolondok aranya.
A kezeim is remegnek, érzem, ez vonzalom,
A szám kiszáradt, szomjas vagyok, és rád szomjazom...
Nem gondoltam volna, hogy egyre nehezebb lesz várni,
S mikor nem vagy velem, ennyire fog fájni...
És nem tudom, hogyan mondhatnám el szebben,
Hogy mindennél fontosabb lettél nekem...
Szeretek a hajadba túrni,
Csendesen hozzád odabújni...
Minden pillanatban, minden szabad percben,
hogyha rágondolok, nyugtalan a lelkem.
Mint cukor a vízben szokott
Elvegyülni,
Úgy a csókodban fogok
Elmerülni
Elvárom magamtól: Legjobb legyek!
Kínoztam gyerekként felnőtteket.
Kacagtam tanárok nyögésein,
Eredményt akartak szegényeim.
Tudod, mennyit jelentesz nekem?
Szívem érted dobog szüntelen.
Enyém vagy, most már érzem,
hűséged, szerelem igazolja ezt,
téged várlak minden nap, este
hozzám jössz, kedvesem, sietve.
Egyedül bolyongtam,
csak így egymagamban,
nem leltelek sem földön,
sem a csillagokban.