Vallomások versben
Váratlanul, csöndben
Egy szép nyári estén
Csillagok és holdfény
Pazar csodás fényén.
Tudom, valahol a világon létezel,
És talán most is csak engem keresel.
Míg szívem dobban, míg Nap ragyog az égen,
Rád gondolok minden nap s minden éjen,
virágos rét illatában illatodat érzem,
pacsirta dalában, mintha hangod szólna nékem.
Támadj rám durván, hogy megijedjek,
vagy várakoztass, hogy nagyon fájjon.
Kávésbögre társaságában félemeleten hátradőlve,
Festmények tarka cifráit és a cifrák csodálóit látom.
Magammal karöltve életem pillanatait összegyűjtve
Őszintén és hithűen szemügyre veszem boldogságom.
Nevetésed hallom és nem értem:
Harmadszor köszönt a tavasz, mióta itt vagy,
És mégis csak most gyúl ki bágyadt szívem.
Ha Neked rendelt az Ég,
Hát miért nem érzed,
Ha szerelmemet adnám,
Hát miért nem kéred?
Mindennél jobban szeretlek
Fényes ajkaimat simítod gyengén
Az orcám puha vonalai mentén.
A szád sarkán bujkál egy mosoly,
Eközben arcod mégis határozott és komoly.
Igenis ez igaz szerelem
Bámulatos fegyelem!
Fájva tetteidet lesem.
Te távol maradsz mereven;
Szűkre szabod keretem!
Kékülnék a fellegekbe,
Hogy az eső rám szitáljon.
Szétcsúsznék a végtelenbe,
Hogy többé semmi ne fájjon.
Szívem dalol, írja a szöveget.
Lelkem énekel, hozzád küldi mindet.
Az én szerelmem hatalmas, égető és fájó,
Az én szerelmem nélkülöz minden racionalitást,
Az én szerelmem mindent felperzsel maga körül,
Ha az én szerelmem akarod, nagyon vigyázz...
Néhányszor összefutottam
a végtelenben Veled,
vidám-szép mosolyod ívét
az emlékeimbe égetted...
Bárcsak látnál, emlékeznél,
tudnád, és szívből éreznél.
Fáj, hogy nem láthatsz a szememmel,
s nem láthatod, mily gyönyörű a lelked.