Vallomások versben
Még mindig nem értem, miről a fák regélnek.
Rólad a szél mesél, lágyan arcomon fátylaz.
Itt, a földi világban titkon nyílik szárnyad,
Ó, senki ne lássa, varázsod lopva csodálom.
Tisztellek Univerzum!
Te nagy hatalmú létezés
Itt állok színed előtt
Gondolatom késztetés
Ma álmomban jár a malom...
molnár áll a balkonon,
a lánya te vagy, édes angyalom.
Álmodtam, kinézel az ablakon.
Mondd, mi ez az érzés,
Melytől szabadulni nem lehet?
Mondd, mi ez az égető fájdalom,
Mely szüntelenül tépi szívemet?
Én csak érezni akartam, minden akaratlan.
Sosem voltam jó szavakban, és ez szakadatlan.
Első évünkre úgy emlékszem,
mint egy hullámvasút-utazás.
Fiatalon és egymáshoz csüngve
fedeztük fel a világot, melyhez
még közös szemünk is alig volt elég.
Távol vagy tőlem és mégis oly közel,
De a boldogság ma nem értem jött el. Hideg kint az éjjel, de a Testem forró, úgy éget
A szerelem, amit irántad érzek.
Behunyom a szemem, és téged látlak,
De csalódott az érzés, mert hiába várlak.
Reményik Sándor - A dalaimat...- Evokáció
Verseimet aki olvassa,
Ne nézze szemem fényét,
Kinek lelke lelkemhez ért,
Ne kutassa lelkem mélyét,
Ki a jövőből visszanézve
Olvassa majd versemet,
Lényem közepébe nézett,
Látott szépet, színeset.
viszonzatlan szerelem
Ma sem néztél rám,
hisz téged bámultalak,
tudom, van sok hibám,
de ígérem, téged nem bántalak.
Lelki szememmel figyelek, s csak szívemmel hallgatok,
Közös húron pendülnek lángnyelvvel dúdolt dallamok.
Nem engedlek,
Úgy szeretlek.
Szorosan ölellek téged.
Boldogságom, mint a róna,
Határtalan.
Napsugárral
Könnyű táncot lejt a lényed.
Sok ember vett minket körül,
de szívem csak mosolyodnak örül.
Szavaid hallatán életre keltem,
jövőmben érted tepertem.
Szeretem, a hajad színét,
Szeretem, a csókod ízét,
Szeretem, hogy csillog a szemed,
Szeretem, hogy foghatom a kezed,
Szeretem, hogy kezemmel érezhetlek,
Szeretem, hogy rád emlékezhetek...