Vallomások versben
Nézek, de nem látok.
Fényben a sötétség, átkok.
Támad a szél, iramlik az árok,
Tapogatózva, félve járok...
Aki érdekel
Elestem és széthulltam,
Talpra állni nem bírtam.
Majd jött egy szép lány,
Ki végül mellettem állt.
Mindaddig, míg nem ismertelek Téged,
Nem tudhattam, hogy ilyen szép az élet.
Ez a nap más volt, más, mint a többi,
A Nap lassan készül lefeküdni.
Épp arra sétált...
Az alkony megtörte a fényt az arcán,
Olyan volt, mint egy angyallány!
Talán sose mondtam,
talán nem is tudtam,
talán nem is mertem,
talán a csalódástól féltem.
Álmok ablakában
Mint csillag, ragyogsz nékem.
Szeretek veled lenni,
Szemedbe nézni és elveszni,
Szeretek veled érezni.
Szomorú napokat hozott a szél,
a lélek elvonult, nem álmodik, csak kér.
A szívemben zörejek, pokolban égnék,
a boldogság mindig a holnappal kél.
Mint ki már rég hontalan,
poros utakat
némán járva érzem
magam,
de
ha eszembe jutsz,
meg-megállok
otthonra lelve...
Tatai Öreg-tónak vizén
megcsillan az őszi napfény,
ma már tán utolján
táncot jár a vízfodrán.
Halványodik annyi álmom,
tervnek kulcsa lóg a záron.
Elfelejtem kötöttségem,
mi megrongál, elengedem.
Lelkemben örök a remény,
Hogy lásd a lelkeddel,
Amíg csak a földön élek én,
Ez nem múlik el, hidd el.
Végzetem lettél egy végzetes napon,
Remélem, e szerencsét ajándékba kapom.
Itt vagy.
Csak fogd meg a kezem, hogy többek lehessünk bárkinél,
ne eressz el, hogy kevesebbet sem érjél.
Lásd meg végre, hogy együtt szárnyalhassunk, zuhanj velem le a mélységes sötétbe,
felfelé ívelve az égbolton önmagunkat,
megkísérelve szárnyalj végre.