Vallomások versben
Ha csillogó szemeidbe nézek,
Körülöttünk megszűnik a világ zaja...
Lehet-e veled álmot meglátni,
csendes csillagok alatt, kint fázni,
bariton képeket szavakba festni,
lehet-e veled magamba lesni?
Térdig sárban fáradt lábam,
Terheimtől hajlott hátam,
Bűnökben s csalódásokban,
Felvillanó boldogságban
Találtam reád váratlan
A céltalan bolyongásban.
Fekete rózsák színes szirmait keresem,
hol lehullott egy-egy varázslatos szirom,
mert illata nem bódít, de virágba
borítja fáradt lelkemet.
Akárhogy képzelem a világot, mindennél többet érsz nekem,
Mégis ez marad, egy sóhaj mögött bújó, végtelen érzelem.
Ó, ha szíved titka
Egy nap rám találna,
Mindegy egyes gondunk
Tüstént tovaszállna.
Még csak ízlelgetem a Neved,
forgatom számban, s mikor
kiejtem suttogva,
szívem beleremeg.
Kövek mögé zárva ülsz szíved magas tornyában,
senki nem ér közel hozzád, ki beléd taposna.
Faladon át nem jutottam, megkerülni csak próbáltam,
a harapós-kis érzelem postás volt az egyetlen csatorna.
Forró nyárból lett hűs, őszi szellő,
Még én vagyok.
Én vagyok az a kíváncsi csillag is,
Mely esténként rád ragyog.
Ha szeretnéd, félreállok,
Néha-néha csak megállok.
Járkál, megy tovább életem.
Miért van így? Kérdezem.
Szeretnélek átölelni,
Füledbe szerelmes szavakat súgni.
Hozzád bújni, megcsókolni,
Veled a fényes csillagokig jutni.
Derűs tekinteteddel belém világot építettél!
Oda széles mosolyoddal kis kertet készítettél!
Néha csak játszom a szerepem,
hogy mások ne lássák, mi zajlik ott bent.
De te, ha a szemembe nézel,
látsz mindent, amit éppen érzek.
Lélegzet, érzelem, kínszenvedés,
Táplálék, szeretet, fájdalom,
Mozgás, boldogság, reménytelenség.