Vallásos versek a halálról
A felhők táncát néztem én...
Évszakok apró kis hangya-testén
megremeg a kihagyott nyár.
A múlt alaktalan szelleméből,
felemelkedéséből legyőzött forradalmár.
Verset fon a kétely
Akkor még csak gyermek voltam,
Mikor nagyapámat láttam holtan,
Békés arccal koporsóban,
S bár már ajka szótlan,
Körülötte bánat izzott minden szóban.
Verejtékes éjjelek s áthazudott nappalok,
Élettelen tekintetben szétágazó csillagok.
Renegát elmével ismétlődő Miatyánk,
Bűneink mikor sújtsanak le reánk?
Minden egyes szóból űzött,
Rohadt féreg vagyok.
Nem látok mást, mint
Túlcifrázott Szent alakot.
Út az Alvilágba
Karon ladikján
az Alvilágba utazom,
testetlen árnyak
súlytalan serege
ring a fekete habokon.
Széljegyzet Júdás evangéliumára
fényes felhőben jár lelked
porhüvelyéből szabadulva
isten útja s igéje véled
Júdás világnak árulója
cseng a harminc ezüst
és égő sebet csókolsz
hegytetőn égre szálló füst
marja szemed de nem gyászolsz...
Halva fekvő Édesanyámért
Bízva hitted, Isten téged
bizton megsegít;
Kegyelmével viselted rút
szenvedéseid.
Íme, hát... megérem... századik... ezredik... évemet...
Azt hittem... Jó népem... éltemben... eltemet...
Mind, akik... ismernek... szeretnek... engemet...
Mindnyájan... most emitt... énnálam... legyenek...
Az a gyümölcs, az kell neked,
De gyorsan, most meg kell enned!
A kígyó így sürget téged,
Ha megteszed, Isten véled.
Szívünkben rejtőzik
az a bizonyos homály,
amit ha feltárunk,
felszáll egy kedves moraj.
...s tétetett töviskoszorút homlokodra, de nem ő,
a nép ítélt halálra, s gúnnyal kergetett fel a
Golgotára, vajon hol volt atyád - a teremtő?
Az éjjel álmom volt, rettentő lidércnyomás.
Szépen indult, de rájöttem, ez valami más.
A lét emlékeit
A múlt szikláiba vájjuk.
S bukott angyalok
Vigyázzák álmunk.
A pillanat még nem jött el, de már a közelben figyel,
Az átjáró még nincs nyitva, de a kulcs már fordul,
Erővel nem jutsz ki, csak az élő hittel,
És nem tudhatod, odaát jóságos apóka vár, vagy egy zord úr.