Vallásos versek az életről
A Metálos Szerzetes
A Metál Papja zúzni kezdett
Üvöltése puszta végzet
Imádsága Heavy Metál
Ezt üvölti minden lapnál
Képzeletemben emelkedsz láng feketén, puha szilfa, a mának,
Mégis a durva csökönyben tépsz utat ősnek: az emberi vágynak!
Végtelen utakon járnak.
S közben beszélni próbálnak.
Ám sokáig hallgatnak.
Csak ballagnak.
...Valahányszor rettegsz szavamtól.
Mert újra orvoshoz kell mennem,
És elegem van a ragtapaszból.
Nem tudom, miért érdekel,
Sok lángelme, mit énekel.
Bolond ember, akiben nincsen kétely,
Bolondabb az, ki nem ismer félelmet!
Én tudom, ez a hazugság!
Egy valami jellemez: kíváncsiság.
Fűszálak hajolnak. Tisztelet!
A borús felhő eloszlik. Béke!
Szellő nem süvít miattunk. Lemondás!
A Nap féltve süt le ránk. Aggódás!
Angyal, mondd, merre jártál?
Angyal, mondd, mit láttál?
Láttad a telet, a havat?
Láttad a tavaszt, a virágzót?
Láttad a nyarat, a napsütést?
Láttad az őszt, akár egy temetést?
Lement már a napsugár.
Fekete árnyak jönnek már.
De a fény hirtelen megtöri.
S az árnyékot megijeszti.
W. S. emlékére
Az ellibbenő lepke szárnycsapását,
Az almafát, ha gyümölcse már rohadt,
A rigófütty után beálló csendet,
Csak ezt add meg szeretni, Uram!
...Újra lángra lobbanhat az éltető szikra,
Mi bennünk az erőt elindítja.