Vallásos versek az életről
Golgota hegyéről fúj a keleti szél,
az Úr sebéről légysereg rebben.
Olajfa vesszején koronatövis nőtt...
Az Aranylánggal szívemben
Sodródtam az élet homoktengerén,
Míg birkóztam és birkóztam
Jákob Istenével.
Évezredekkel ezelőtt
Egy átlagos délelőtt
Egyszer minden megváltozott,
Világunk romlott lett, kárhozott!
"Nem én kiáltok, a föld dübörög,
vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán",
habzó szájjal, feldúlva fetreng betegágyán,
a világ ura érzi, hatalma nem örök.
A szívem dobban még egyszer,
Mielőtt végleg mennem kell,
Acélszívem lángra kap...
Égeti a kereszt a mellkasom.
Inkább mindig éljek én szabadon.
Égre nézve újra csak álmodom,
ez vagyok én, ezt büszkén vállalom.
Magamba roskadtan
kincseim tetején;
Utánam vágyódva
Jézus állott elém.
Válaszút!
Különleges!
Mind annak véljük magunk.
Azok vagyunk, mint tömeg.
Egyénként csak bolyongunk.
De "Don Quijoték" kora homályba veszett.
Nagy úr most a feketéllő
locspocs, vastagon pofámra tapad.
Vezekelhetünk közös imával, fénylő,
keresztvető, göcsörtös ujjainkkal.
Szerepben... világi terekben.
Keresztben... világi keretben.
Feledtem... világi felekben.
Mederben a világi sebekben.
A Metálos Szerzetes
A Metál Papja zúzni kezdett
Üvöltése puszta végzet
Imádsága Heavy Metál
Ezt üvölti minden lapnál
Képzeletemben emelkedsz láng feketén, puha szilfa, a mának,
Mégis a durva csökönyben tépsz utat ősnek: az emberi vágynak!
Végtelen utakon járnak.
S közben beszélni próbálnak.
Ám sokáig hallgatnak.
Csak ballagnak.