Vallásos versek
Kárhozatnak homályában keres,
rémként csillan fel harminc ezüstpénz,
nyaka körül a kötél már feszes,
bánja már azt is, hogy őt megszülték.
Csökken a fény, de nő bennünk a remény,
A várakozás kicsiny s jelentéktelen lángja,
Mi nap nap után egyre a növekvő, szerény
Szívünkben szeretőn gondoskodást váltja.
Nem, mint meteor, csapódik be Isten;
Mikor megjön, nem sújt le, mint Halál,
És nem vesz el semmit, mint a tatár;
Kopogtat, mert nem babrálhat kilinccsel.
Jézuskavárás
Adventi vasárnap a csodavárás napja,
isteni gyermek születik, Jézuska.
Valaki megáll, a távolba néz,
Mindent lát, ami lesz az új helyen,
Halkan sóhajt, valamit felidéz,
És remegve suttogja: ...úgy legyen!
Jézus látott egy embert, ki a vámnál ült,
Máténak hívták, és kérte, kövess engem.
Elhagyott mindent, felkelt és követte Őt,
Jézusnak nagy vendégséget készített.
A vámszedő gőgösen ült hivatalában,
Nem gondolt mások gondjával, bajával.
Volt esze, hogy magának is félretegyen,
("Legyen a szűk napokra,
Ha hivatalomat másnak kell átengednem.")
Ám egy napon jött Valaki, és megállt előtte.
Ordo Nobilitas Virtus Regalis
Hideg szelek jönnek s mennek,
népek félhetnek, rettegnek.
Nyárnak égető tüze perzselte
s nyomja szolgaságba az embert.
Habár zsidó vagyok, csülköt is eszem,
s nem látnak engem zsinagógában sem;
kipát pusztán a temetőben hordok,
(szóval, vannak az én hitemen foltok).
A bűn virágzik, haldoklik az erény,
A harag hevül, kihűl a szeretet,
Furcsa sebhelyek vannak a tenyerén,
Azzal töröl le arcunkról könnyeket.
Ezékiel látomása
az Úr lelke által szólt,
kivitte síkság közepére,
száraz csontok hevertek szerte.
Asztalos Tamás (flagranti-poeta)
Hosszú út vezetett amíg reá találtál.
Vándorutad végére szívvel vártál.
Hit nélküli életed sehova nem vezetett.
Amíg őseid hite téged meg nem érintett.
Isten! Sok van a rovásodon!
Azt mondtad, hogy higgyünk benned.
Hitelünk hitünkért megváltási alapon.
Fiad magad helyett leküldted, de nem tett rendet.
Mi viszont törlesztettünk eleget, úgy gondolom.
Az utolsó lapjain...
Szótlan szenved alattunk a Föld,
A gonoszság rajta már mindent betölt.
Védtelen tűr még egy jó nagy darabig,
Teremtője vár még, ó, nagyon valamit.
Légüres könyörgéssel valaha
éheztem rád a vaksötétben,
felfaltalak volna én, mintha
egy koldus szívén kövével,
kis karéj kenyérért epedve
követelné a megtört szánalmat.