Vallásos versek
Édesapákért tett 24 km gyaloglás (Lébény-Győr)
Induljunk el zarándokútra,
hogy szívünk, lelkünk megújulva,
édesapákért gyalogolva
megteljen újra meg újra.
Egy hegy csúcsán sem ér véget a világ,
az ég lélekre nyíló lótuszvirág.
Nem tudom, miért érdekel,
Sok lángelme, mit énekel.
Bolond ember, akiben nincsen kétely,
Bolondabb az, ki nem ismer félelmet!
Én tudom, ez a hazugság!
Egy valami jellemez: kíváncsiság.
Fűszálak hajolnak. Tisztelet!
A borús felhő eloszlik. Béke!
Szellő nem süvít miattunk. Lemondás!
A Nap féltve süt le ránk. Aggódás!
Mondták - kik ismerték - ott van!
Fénye vigyázza utam,
ha követem...
Ingatag volt hitem,
vak voltam,
göröngyös terepen cipelve terhem
csetlettem-botlottam.
Angyal, mondd, merre jártál?
Angyal, mondd, mit láttál?
Láttad a telet, a havat?
Láttad a tavaszt, a virágzót?
Láttad a nyarat, a napsütést?
Láttad az őszt, akár egy temetést?
Bocsásd meg nekem, Istenem,
ezt a felemás életem.
Szeretnélek jól szolgálni téged,
égő fáklyával kezemben tenni érted!
Lement már a napsugár.
Fekete árnyak jönnek már.
De a fény hirtelen megtöri.
S az árnyékot megijeszti.
...azt Isten is hallja!
Mily szörnyet hívsz magadhoz,
hogy tagadod meg lelkedben Istent?
Sosem vagy hű saját szavadhoz,
hitszegőként taszítasz mindent!
Hit
Amikor úgy érzed,
Hogy elfogyott az erőd
És feladod,
Van remény... ne add fel!
Deres fővel s sáncos szövettel,
Remegő ajakkal, fátyolos szemekkel...
Egyszerű szavakkal mondom el...
Addig, míg ezt teszem, ne hagyd el
hívedet, jó Uram!
Életünk egy zarándoklat,
Mely végigkíséri utunk,
Addig megyünk
Rajt mindvégig,
Míg be nem teljesítjük
Sorsunk.
Friss, hideg, reggeli levegő,
Tiszta, kék júliusi ég,
Üde, zöld, harmatos fű,
Az ég kékjét el nem homályosító, éltető napfény,
Madarak éneke, árnyékot adó tölgyfák,
Hiányzik e kép, de emléke örökké él,
Istenem, engedd, hogy lássam még,
Mondd, Uram...
Édesanyánk, jó, hogy itt vagy, mutasd meg magad!
Glóriád tizenkét csillag, a ruhád a Nap,
Áldj meg minket, arra kérlek, gyermekeidet,
Nyisd felénk igaz, szépséges, hófehér szíved.