Versek a vágyakozásról
Én lennék a fény az éjszakában,
Én lennék a béke lelked viharában.
Én lennék a rózsa illatában,
Én lennék minden szívdobbanásban.
Válaszút előttem, de csak állok szótlanul,
Haladnék a jó irányba, de az agyam nem tanul.
Hibát hibára halmozok, és bántom meg vele
Azt, ki a legtöbb boldogságot okozza nekem.
Elmúlunk mind az időben
lassan,
mint ahogy nyár is,
ölelj jobban,
már hűvösebbek az éjszakák is,
és a hajnalokban,
ha koccan
az ablakon az utolsó levél...
Ottmaradtam a pillanatban,
Mikor egyik reggel gondolatban
Megcsókoltalak.
Akkoriban úgy gondoltam,
hogy már soha többé nem
akarok szerelmes lenni.
Nem akarok még egyszer
valakit elveszíteni.
Szenvedélyes dallam
Minden vágyam egy helyre összpontosul.
Mereven nézem őt, s pupillám feketébe borul.
Egy magányos zongora, min tekintetem vonul.
Felcsigázottan akarom őt, tagadhatatlanul.
Mit láttam régen, ha a szemébe néztem?
A legszebb csillag volt a hajnali égen.
Mit látok most, ha a szemébe nézek?
Már csak a régi, szép emléket...
Sáros, durva bakancsában
Rám az ajtót a csend rúgja,
Vak szemével szúrósan döf,
Úgy feszül meg ideg-húrja.
Fehér lovon ülve
Csillogó nyeregben,
Kantár a kezében,
Talán útra készen.
Csak az angyali szemeire gondolok,
A ragyogásuk előtt én meghajolok.
Ő mindig úgy néz rám, ó, édes Istenem,
Hirtelen odadobnám érte mindenem.
Ember, akár csillag az égen,
De olyan, mint te, nincs számomra még egy.
Nem tudom, ki vagy, s mi vagy, de szeretnék csönded lenni,
A hangzavarban az egyetlen stabil pontod maradni,
A pont, mely mindig veled van, ha egyedül vagy, s eltűnik, ha kívánod,
A csönded, mi felölel minden egyes éjszaka...
Szeretném, ha itt lennél,
Hozzám bújnál és nem félnél,
Ha dicsérnélek szép szemedért,
Mindent megteszek a kezedért.