Versek a vágyakozásról
Betűk
hipnózisán
reped a vakság.
Letisztult vágy robban,
tapintani a varrt kart...
Emlékszem, hogyan néztünk egymás szemébe,
Lelked tükre beleolvadt az ég kékjébe.
Sétáltunk kettesben a sziget csendes partján,
És ültünk kettesben az alkonyat horizontján.
Ő egy különös lány,
De különleges lány.
Különösen gyönyörű,
De csak játszik velem, ez szörnyű.
Ismeretlen voltál, és felém lopóztál,
Gondolatokat rendre összecsomóztál.
Ülök a parki padon,
előttem pár méterre
kis falum patakja,
mint a kígyó, tekereg,
meggondolja magát,
más irányba halad tovább,
talán nem találja, nem leli,
de kitartóan keresi...
Oly légy nekem, szerelem,
mint hajnalnak a nyugalom,
Oly légy nekem, kedvesem,
mint cirka napfény tavaszon.
Van ez így, mikor a képeket nézed,
Beleesel egy csapdába, milyen rémes,
Pillanatokba csapódsz, nem érzed át,
Szavak nélküli világ, egy mikró-zuhanás.
Ha nem tudod, ideje tanulni,
Nem lehet állandóan lazulni,
Ha már tudod, akkor végre csináld,
Avagy ne, de sohase csak próbáld,
Ha csinálod, akkor teljes szívvel,
Minden eszközzel vagy puszta kézzel,
Ha gondolkodsz, eszed legyen józan,
Nemcsak úgy összecsapni, "oszt jóvan"...
Hitted, míg lehetett, míg akartad,
s adtál-e esélyt nekem vagy magadnak?
Ezt csak te tudhatod...
Egy őszi napon a belváros közepén jártam,
S szembejöttél velem hosszú, barna ruhában.
Állok a sziklán,
lelkem fölfelé vágyik.
Mondd el, mit látsz,
testem a helyére mászik.
Porból lettünk, porrá leszünk,
Mégis ellenségeskedünk.
Nem értem, ez milyen élet.
Nem vagyok még elég érett?
Nyiss egy rést a szívedben
Ablakot nyitok a lelkemben
Nyiss egy ablakot a szívedben
Ajtót nyitok a lelkemben