Versek a vágyakozásról
Mennyire szeretlek...
Ég akarnék lenni,
Ha te madár volnál,
Repkednél lelkemben,
Vígan duruzsolnál.
Néha - sokszor minden nap arra vágyom, hogy velem legyél,
de nem tehetem, nem kérhetem.
Szerelmem élő víz lehet számodra,
Mi nélkülözhetetlen minden lénynek.
Tagadhatatlan tény: szeretlek téged.
Minden éjjel az ébrenlét látogat
Vinnél engem, de nem akarok sehova se menni.
Csak egy hely van, ahol boldog akarok lenni.
Csak egy hely van, ahova szeretnék sietni.
Odabújni hozzád, ölelő karjaid közt pihenni.
Kellesz,
mint fülledt, nyári napon a hűvös szellő,
mint élettelen, száraz rétnek az eső,
mely részeddé válva többé már nem ereszt.
Miért nem hagysz már nyugodni,
Te mindent elsöprő, ostoba vágy,
Lelkemet folyton marcangoló,
Alattomos, mélabús magány?!
Érzések és gondolatok,
el nem múló pillanatok, ezerszer is elmondanám, érted odavagyok,
nélküled életem üres lett az életben,
csak a közös képek maradtak az együtt töltött képekben,
szívem dobbanása, erőm roppanása,
őszinte vallomás
könnyeim kicsordulása,
féltem, hogy vége lesz, és engem már nem szeretsz...
Pontban éjfélt ütött, most pont tizenkettő,
A nap már nem ragyog, nincs csillag az égen,
Mindössze egy fényes, még egy bukkan elő.
Ülök ablakomban, s könnyes szemmel nézem.
Éjjel felnéztem az égre, mintha ott
Láttam volna egy szép hullócsillagot.
Csendes álmok tengerén
Hajózol, te szegény.
Messze még a homokfelleg,
Partot nem is érhet lelked.
hozzá
Légy nekem a nap
a mosolyoddal,
virágom az
illatoddal,
vágyam az
álmaiddal,
boldogságom a
kacajoddal.
Bosznia három hangra
"Visszatértél? Légy velem engedékeny!"
Förgeteg száguld idefönn, ma csattog.