Versek a vágyakozásról
Tél van, kedves.
Fehér, hideg tél.
Gondolsz rám néha, édes?
Ott a messzi, örök-nyár mezején?
Langyos szellő közepette sétálok Veled,
Egy kedves erdőben virágot adok Neked.
A hóvirág nyílott, de nem látta senki,
Új törvények szerint nem szabad kimenni.
Kutyák ugatása törte meg a csendet,
Odakint katonák őrizték a rendet.
Mikor az álomba szenderülő Nap
a sötétlő ég aljának csókot ad,
akkor gondolj rám, szorosan ölelj át,
majd éhező ajkaddal adj vacsorát.
Egyedül te vagy, aki vigyázott rám,
Nekem a mindenség te voltál.
Ezután is kérlek, vigyáz rám, lány,
Rajtad kívül nekem nem kell más.
KÍVÁNSÁG... most ki sem mehetünk... de majd
...
Gyermekszívvel, vidáman.
Magamba szívni a Nap melegét,
Fűben fekve nézni az ég kékjét.
Kutatni bogarat, lepkét
Most csak éljük át a pillanat varázsát,
karod ölel, érzem szíved dobbanását,
gomolygó álomképek a néma csöndben,
emlékek remegnek szivárványkönnyekben.
Súlyos árnyak borulnak rám,
Lassan körbeölelt a magány.
Kitörni egyedül nincs erőm,
Sötét van, és nincs levegőm.
Múltam és jövőm jelenleg a jelenem,
Élnem kellene, de nincs lélegzetem.
Holdvilágos este volt, mikor elköszöntél,
azt mondtad, nem látlak soha, soha többé,
nem vettem komolyan, idegesen mentél,
nagyon fájt, megbántottál, másnap jöttél.
23 egy bűvös szám,
Megtaláltalak tán!
Nem kerestelek,
Mégis jöttél!