Versek a vágyakozásról
Sok minden történt, mit a Hold már nem látott,
És kevés olyan, amin a Nap már nem ragyogott.
Milliónyi emlék, melyet az alkonyat hoz el,
És százezer gondolat, mit a hajnal hurcol el.
Egy rózsaszín vászonkalapért
Villámokkal hadonászik az ég
Vad hullámok között egy tengerész
Nyakatekert árboc vitorlát eresztene
Egy másik tengerre
Csend szétfoszlott remény
Ó, Te, virágzó Rezeda,
Bár érezném ölelésed,
Bár szoríthatnám kezed a
Vígan fénylő sötétségben!
Szeretlek
Forró csókod ég minden éjjel ajkamon,
Hogy hogy szeretlek téged, elmondani nem tudom,
Szemed csillogása beragyogja nappalom,
Minden éjjel suttogom, ne hagy el, angyalom...
Pársoros
Mint mindig, rád gondolok.
A hatalmas hangzavarban csend vagy,
Akárcsak a zuhogó esőben a Nap.
Neked írom e verset, édesem,
Ezért jól figyelj és olvass figyelmesen!
Megüresedett szívemben
Egyre nagyobb ütemben
Felcsendült az a vágy,
Megleljem életem társát.
Szeretek minden lélegzetvételt, életed sok apró,
puha-meleg jelét, ahogy kisiklik mellkasodból
a levegő, és reszketve szájon csókol a pára.
Minden vagy, és semmi,
Miért kell mindent tönkretenni?
éjjelente, mikor ébredek,
egyedül vagyok...
egy film pereg, rémlik a
távol, s olykor közel hoz képeket.
Nézlek téged minden nap,
Nem tagadom,
A részem vagy.
Most már, hogy felnőttem,
Nem vagyok már gyerek.
Órákig tűnődtem,
Miért veled legyek?
Most a csend öleli át szavaim,
Némára csókolja az ajkaim:
Kimondatlan igazság,
Tán majd nyújtja rá vigaszát
Az elérkező idő,
Mikor fű sem nő,
Míg újraéled,
Ami ma holtan ébred.