Versek a vágyakozásról
Anno egy gondolattal szárnyaltam az égben,
Egészen mind idáig, mert elérhetetlennek érzem,
Egy álom, egy vágy, szenvedés, mert vétek,
Hogy észre nem vettem, hogy te nekem mit érhetsz,
Nem kell diploma, sem OKJ ahhoz, amihez értek,
Ha fontosak voltak, megtettem, amit kértek.
Most itt áll a néma áhítat
Álomvilág és a valóság határán.
Jegyet vett, olyat, amin kopott az úticél.
Árnyadt arcán a várakozás virágzik.
Eltévedtem ebben a valóságban,
Magam vagyok e zord világban.
Ám álmaimban még él a remény,
Kérlek, Szerelem, légy még egyszer az enyém.
Ne becézzen engem senki sem,
Ha Te nem becézhetsz édesen.
Soha senki ne öleljen,
Ha Te nem ölelhetsz.
A lélek a szív húrjain játszik,
Lebegő szívem boldogságba mászik.
Engedj álmodni még egyszer,
Te kóborló, édes szerelem,
Talán ez lesz az utolsó álom,
E búcsúzó gyönyörű gyászon.
Csalogat a nyári éj,
tücskök kórusa
csillagok alatt zenél,
ringat ritmusa.
Pillantása csontomig hatol,
s szívem e kéklő kristály olvasztja,
merre szeme hosszasan vándorol,
ott bőröm tűzvihar porlasztja.
Nem volna élet, ami nélküled lenne,
Test vagyok, és te a szív benne.
Magamba zárlak örökre tégedet,
Gyógyítsd meg sajgó sebeimet.
Szeressél, szeretlek,
Szeressen a másik.
Te vagy a felelős,
Ha hiányzik a másik.
Mert türelem ahhoz kell,
hogy a búza kicsírázzon,
hogy egy fa árnyékot adjon,
hogy a rét zöld legyen,
hogy a bimbóból rózsa...
Ó, ha szíved titka
Egy nap rám találna,
Mindegy egyes gondunk
Tüstént tovaszállna.
közös pitvarban
Sárgulj meg bennem!
Fakulj meg bennem!
Ébressz fel, ha visszaadnád lelkem!
Kék füst-korom az égből lepereg, hull reám a magasból,
Fortélyos közeledéssel mesélek mozzanatról, magamról.