Versek a vágyakozásról
Ott állsz egy nap egyedül.
Akkor sokba nem kerül.
Nem kellesz majd senkinek.
Maradékom veszi meg.
Pillantás mely elcsábít
Szemed fénye fellázít
Mosolyod mely elkábít
Ragyogásod elámít
Mint féktelen száguldó vonat végtelen síneken,
Isten szava koppan a kemény szíveken.
Kihűl a leves, kihűl a szerelem,
kihűl a reménység tékozló szívemen.
Rózsaszállal a kezemben
Becsengetek srégen szembe.
Lágyan zengő csengődallam,
Itthon van, fény az ablakban.
Utolsó lélegzetemig kérlek téged,
Bár nekem rendelt volna a végzet.
Szabadon szeretni kézen fogva,
Könnyű szélben arcodat simogatva.
Csak nézem az eget, a csillagos, sötét eget,
Tán szebb lenne, ha mindezt együtt nézném veled...
Mély a tenger, nagyon mély,
átölel, majd eltaszít.
Kék a tenger, nagyon kék,
ránézek s elvakít.
Az élet örvény,
s van néhány törvény,
mi az egekben íratott.
Remény
Csak várok
Majd a falra mászok
S ha már fenn vagyok
Tovább nem álmodok
Régi romok tövében krétoszi lángot szőve
Ágaskodik tölgy aganccsal, a szívem kedves hölgye
Megannyi táncot lejt a hajnal, és a kikelet csak színezi
Régi Hellász szelét vágyom, ő mutatja, ő hirdeti
Kell egy tanya nekünk,
Kicsi, mégis takaros,
Körben legyen legelő,
Uralja azt szilaj kos,
Csikó, csirke és ökör,
Tornácunkra szőlő könyököl.
Nélküled már egy semmi lettem,
rájöttem később hirtelen, erősen.
Egy érintés is elég lenne tőled, kedvesem,
de a remény még mindig nem hagyott cserben.
Szeretem. Úgy igazán.
Szívem mégis bűnnel telt.
Nem hazudtam, mit érzek,
Hogy milyen jó, ha megölelt.
Tündérek tébolyult hada viháncol,
Ringo Star húzza talp alá valót,
tündérkirálynő csörget aranyláncot,
fogjon magának hím alattvalót.