Versek a vágyakozásról
...Fürödjünk meg a homályban
Labdázzunk a Holddal ketten
Ölelkezzünk önfeledten
Szökjünk el a szél-vonattal
Perzseljünk a forró Nappal
Zuhanjunk le esőcseppként...
Nap vagy nekem, fényesen ragyogó,
Testem melengető, lelkem simogató.
Végül ezek vagyunk mi:
Kis szerepek nagy hanggal,
Rózsákkal és haranggal
Szende estéken.
Alkonyodik megint, egyedül nagyon fázom,
sötét van ismét, mégis elkerül az álom,
némán magamhoz ölelem a törtető csendet,
siratom búsan az illanó szerelmedet.
A legszebb álmomból hadd ne ébredjek fel.
Hadd álmodjam azt, hogy enyém leszel egyszer.
Hiszek a csodában, nem kell a valóság,
Együtt lenni veled maga a boldogság.
Magányos szívem ábrándos rabságban vágyik a szeretetre,
Lelkem összetiporva, kifosztottan rogyott az
Élet ösvényére.
Rúgnak, csípnek, harapnak, belém marnak a gondok,
De senki nem hallja meg, amit üvöltve mondok.
Van egy lány, kinek a gyönyörű arca,
olyan, mint a Csillagok Harca,
mert mikor látom, azt kívánom,
hogy szemem mást ne csodáljon.
Könnyfüggöny rejt el engem,
Árjával mossa el árva lelkem.
Beszélj, beszélj még, kérlek, beleszerettem a hangodba.
Mondj valamit, bármit, csak halljam, s én képet alkotva
Megmutatom, mennyire féltékeny vagyok azokra,
Akik minden nap hallanak.
Játsszuk azt
Hogy te vagy a tűz
És most legyek én
Aki folyton csak elűz
Képzeljük el
Ahogy lobogsz vadul
És táplálom a dühöd
Cseppenként konokul...
Inkább az esőt, a sok millió cseppet,
amely az égből percenként potyog,
s hogy olykor fényben ég a permet,
amikor rajta a szivárvány ragyog.
Ha itt lennél, simogatnám szádat,
Ha itt lennél, építhetnék várat.
Ha itt lennél, adnék néked szárnyat,
Ha itt lennél, kívánhatnál százat.
Mi a szerelem? Egy tág fogalom.
Csak az a kérdés, hogy van-e forgalom.