Versek az utazásról
Botorkáló délelőttön
Sárga száradt kóróözön
Csoportosul lent a földön
Sorompó mondhatná állj
Oly ismeretlen a táj
Oda sosem találsz
Buszokra hiába vársz
Göröngyös utakon...
Gyopárosi tavak, nincsenek rá szavak, gyönyörű!
Körbeöleli a vizet a nádas, mintegy féltőn,
Itt-ott kis sziget szakítja meg a csillogó felületet, gyönyörű!
Horvátország tengerpartján
nyaraltunk a nyáron,
nem volt minálunk boldogabb
ezen a világon.
Ma rátok gondolok folyton,
ti bíbor naplementék.
Zöld dombok a harmadik bolygón.
Csak újból ott lehetnék!
Csendes magányban tekerem a pedált,
Elhagytam messze a városi arzenált.
Nem hallatszik semmi, csak a ciripelés.
Diófa ágáról szól egy kis csiripelés.
Túrázni indul egy vidám csapat,
Élükön túravezető halad.
Zizeg a falevél lábuk alatt,
Fáradhatatlan a csipet-csapat.
Lassan lépkedek...
Nem, nem, mint Toldi, hát 58 kiló vagyok, mit vársz?
Inkább csak jelentéktelenül.
Tekintetem beleolvad a betonba.
Üdvözlet e háznak,
hol még csak a vágyak
voltak, és találtak
kívánatos ágyat.
Az autók zaja elnyomja
A nyüszítésem
De üvölteni nem merek
Dörzsölöm a kezemet
Bent talán melegebb
De nem megyek
Eltemet ez a kegyetlen érzés
Fényév távolság...
Utamon járva elindultam,
hogy a szépséges tájat bejárjam.
Láttam őzet, mely elszaladt,
S a sűrűben keresett oltalmat.
Van egy hely, ahol a fák az égig érnek,
Nyoma sincs a hosszú, hideg éjszakáknak,
Tenger morajlása súg a messzi bércnek,
Nap korongja ragyog távol a határban.
Ez az a város, ahol végre
Megtaláltam elveszett életem,
S új erőre kaptam, igen,
A Temple bárban délben
Gyermeki létem boldog örömére
kalandokat írt a sok szép nyár,
reggelente poroszkáló tehéncsorda
békésen vonult a Csöglei főutcán.