Versek az utazásról
Aladdin lámpájával a csónakban
Szóbeszéd a Vasparipán
Sárga haja van a napnak,
és fürdik a parton.
Kabátka érkezik,
vállakra omló tincsek fekszenek el.
Az alvó blúz kezén lövök,
s fekvésbe álló szirt az alkonyon. Lebukó bukszát emelek fel a gyűrűs női tenyérnek.
Az apa elment, szerteszéjjel
gyalogolt is egész éjjel, és
hogy ne érkezzék üres kézzel,
jól felpakolt lépes mézzel.
Özönvíz, majd apály,
Néma madár száll,
Szüntelen keresi otthonát,
Hol megnyugvás vár rá.
Örök utazó vagyok világok között,
Győzedelmeskedve testem romja fölött,
Élő lelkemmel szárnyalva ég s föld között,
Halhatatlan tort ülve a halál fölött.
Szól a fütty, az utasok fáradjanak a peronra.
A felszállás megkezdéséhez lassul a vonat.
Szülők érkeznek kézen fogva a lurkókkal, e magas partról indul a pöfögés keletről nyugatra.
Őszi dal
Ha lomb lennék hajlítana vad szél
Dédelgetne napsugár melege
Mikor az ősz ideér szédülnék
Rám törne a vihar fergetege
Csak úgy szállni ágról ágra,
Ágrólszakadtak világa,
Ahol nem tudjuk már, miért mára,
Még sincs idő megállásra.
Csempészhajó az éj elalvása után,
de miért teszi ki az ágyúit a reggelben?
Csörte motyorog
és ezek már lövések,
de nem ránk.
Sivatagi tevekaraván baktat,
estére várja karavánszeráj.
Ráncos arcú, agg vezető csak hallgat.
Nem bánnák, ha a szeráj csak kóceráj.
Svájc! Égig érő ormok,
zöld hegyek, élő mezők,
tavak, gleccserek,
ahogy rendelte Isten,
s tervezte az ember,
bizonyítván, hogy így élni: lehet.
Hullámzó dombok,
Hegy-völgyeken
A tavasz erdői, mezői fénylenek.
Nyár vége van,
megérett a szilva.
Gondoltam, lerázom
és kimagozom.
Apró angyal a vállamon,
Utazótáska hátamon.
Koszosak, porosak az utak.
Megállóhelyek csak a benzinkutak.