Versek az utazásról
Színes kavicsként élek hegy tetején
Nyári délután szivárványt kutattam
Fényben csillogó vízcseppel suhantam
Vihar szele csendet tör ég peremén.
Bangkok utcáin áll a bál!
Van, ki szalad, van, aki áll.
Elöl rohan a zsebtolvaj.
Kuliban viszi a papot.
Déliben az olcsó gyrosos,
naplemente, félholt, üres árnyak,
vizes padok, éteri most, hogy
egy helyben állnak.
Határ a csillagos ég:
mindig így nézd, mert ez nem változik;
ameddig a tekinteted elér,
messzeséged látványa belefér,
ha a közelben nincs más...
Ott, ahol a szagák nyelvét beszélik,
És az Isten vízesésein csobog a táj...
Elfáradtam,
a délután hullámai sodornak,
kikötőt áhítok,
odüsszeuszi hazatérést,
a pihenés ingyen örömét,
szédítő álomtrapézok
végtelen csendjét.
Barátnőmmel megbeszélve,
Eljutottunk végre Győrbe.
Ülünk a vasszekéren, s úgy száguldnak el mentünk a fák, mint hullócsillag nyári éjszakán.
Némán szólanak mind hozzám:
Ember, hol vannak ők, a család?
Örökké ráncolom homlokom, és közben barna szemem úgy tekint le rád,
Mintha két kezedben hordoznád a jövő fényes csillagát.
kezemben mindig megfonnyadnak a fánkok
otthagyom hát van ízlésem no meg van gogh
sem bírná süket szegény sőt füstöl az ékszíj
állj meg verdám a globe-ban vár rám shakespeare
elférünk itt hoppá hattyú haver szállj...
Ösvény a völgyben merre visz?
Hegyre, szurdok-szakadékba?
Magával ragad minden ág, visz...
Merre jutok, hegytetőre, rideg hágóra?
gyöngyvirágcsokor
sok-sok sárga rózsaszál
szép fehér szobor...