Versek az utazásról
Robogok az utakon
Elmélyít az unalom
A motor benne dübörög szüntelen
Mint egy benzin-éhes szörnyeteg
Hegyek közé beékelve
Kis falucska mesés.
Minden évben visszatérek,
Integetek felé.
Nagy ez a föld, sokfelé jártam,
Igaz szívet sehol nem találtam,
Most véget ér ez a régi ösvény,
Idővel a változás, ez a törvény.
Amikor a tekintetek találkoznak
Amikor a tekintetek találkoznak,
kipattan köztük egy szikra,
mely vezethet bárhova:
szerelembe, barátságba, háborúba.
Sosem tudhatom előre, hova...
Sebesen száguldott délre a csillogó mozdony,
Sopronim habja lassan alvásra kélt.
Előttem pincérlányok kacagása megcsapott,
A háborgó gőzös zaja a csendben élt.
Ha egyszer majd eljő
S kézen fog a halál engem,
Megkérem, keressen egy olyan helyet,
Ha talál, ahova lefekszem.
ködsipkámon csillámló bojt
fehér pelyhekből horgolt...
Jött, és kopogtat havával a beragadt ajtó.
Behavazta pihéivel a bejáratot. Hozza illatát a köddel a kíváncsiskodó orrom hegyére.
Egy év alatt úgy érzem, hogy most igazán éltem,
Volt mindenem, mi kellett, és semmitől sem féltem.
Volt szerelem, mi elmúlt, de vannak még barátok,
Kikkel összetartozom örökre, mint az igazi családok.
Vízi város, budai kocsmák,
Várban csattanó csókok,
Neogótikus régi iskolám,
De sok szép évem telt ott!
Szürke, kopár talaj fut fel a hegyre,
dermedt kövek őrlik talpam egyre-egyre.
Lecsendesül, már szél sem hallik,
koromfekete fák, ágaik a fagytól hajlik.
Békéscsaba-Győr,
Itt ülök a vonaton unokákkal,
Rajzolnak, domborulatuk nekem háttal.
Nem ihlet sem a táj,
Sem a szikrázó napsugár.
45 forintos mosoly
Ma már öt napja tart a szilveszter.
Egy padon ülök a buszjeggyel.
Ez az öt nap megérte,
legalább megmarad az emléke.
Macskaköves, sötét, néptelen utcán
öreg bronzlámpa világlik mélán.
Tompa fénye bekúszott ablakomon,
komótosan szétáradt a falon. Tudtam,
álomország újfent kilökött magából.
Két vég
Ha túl sok az élet egyik feléből,
csak húzd s told, szedd ki a fenéből.