Versek az unalomról
Itt este van, hát kávézok.
Közben halkan magyarázok
Magamnak tán, ki tudja?
Meghallgat valaki? Ki tudja?
...Izzad az aszfalt is,
Munkások dolgoznak
Forró délután az udvaron,
Szomjas a beton is,
Emberek nincsenek,
Csak ők meg a beton,
Izzad és izzadnak,
Csönd van, csönd van.
Sokszor érezzük azt, hogy kellene egy kicsi belőle.
Ha nem is kicsi, de jó lenne egyelőre,
Sok idő kell, hogy ez megvalósulhasson,
De nem elég idő, hogy elmúlhasson.
Ma sem jön az álom, de még a néma sötétség sem.
Kitekert nyakkal fekszem az ágyon, és unottan vakarom a fejem.
Felváltva nézem a tv és a modem piros fényét,
várva a csodát, hogy valami változást hoz az életembe.
Egérszürkeség orkánerejű harca,
nem vagyok részese, kiértem a partra.
Jövőm színnel telt, s nem Egérszürkeség mélye.
Nem burkol magába fakuló sötétje.
Higgyétek el!
Tudtam és persze, untam.
Mégis minduntalan jövőm ködeibe fúltam,
miközben mögöttem hömpölygött a múltam.
Különösebben nem is esett zokon.
Menekülni azért mégis volt okom.
Néha csak játszom,
vagy csak játszanék,
magam adom,
vagy csak odaadom.
Egy hónapja nem vettem BKV bérletet.
Egy hónapja nézem a városról a képeket.
karanténba zárva
unom az instát meg a facebookot,
még a Harry Pottert is unom.
Pillanatok ciklusából
Kaptál egy random testet,
mész előre, közben kilélegzed
a benned lévő életet cseppekben.
Óda a kémikusokhoz
Kérlek,
Egyetlen szó,
Egyetlen szavam,
Annyi jelentés!
A magány
Egyedül vagyok, könnyű így is,
Nincs itt senki, ki fárasztana engem...
Gyötrelem. Gyötrele.
Jött a szél, letépte, ezt hozta kénye-kedve...
Puritán költészet.
Rímből van rengeteg.
Akkordot nem fogok.
Figyelj!
Csak pengetek.
Ünnepek után
Megint, újra itt a csend.
Sok zilált szív megremeg.
Eljön már az este, az éjszaka
szürkülő hajnala.