Versek az unalomról
Egérszürkeség orkánerejű harca,
nem vagyok részese, kiértem a partra.
Jövőm színnel telt, s nem Egérszürkeség mélye.
Nem burkol magába fakuló sötétje.
Higgyétek el!
Tudtam és persze, untam.
Mégis minduntalan jövőm ködeibe fúltam,
miközben mögöttem hömpölygött a múltam.
Különösebben nem is esett zokon.
Menekülni azért mégis volt okom.
Néha csak játszom,
vagy csak játszanék,
magam adom,
vagy csak odaadom.
Egy hónapja nem vettem BKV bérletet.
Egy hónapja nézem a városról a képeket.
karanténba zárva
unom az instát meg a facebookot,
még a Harry Pottert is unom.
Pillanatok ciklusából
Kaptál egy random testet,
mész előre, közben kilélegzed
a benned lévő életet cseppekben.
Óda a kémikusokhoz
Kérlek,
Egyetlen szó,
Egyetlen szavam,
Annyi jelentés!
A magány
Egyedül vagyok, könnyű így is,
Nincs itt senki, ki fárasztana engem...
Gyötrelem. Gyötrele.
Jött a szél, letépte, ezt hozta kénye-kedve...
Puritán költészet.
Rímből van rengeteg.
Akkordot nem fogok.
Figyelj!
Csak pengetek.
Ünnepek után
Megint, újra itt a csend.
Sok zilált szív megremeg.
Eljön már az este, az éjszaka
szürkülő hajnala.
Sajnos, ez egy ilyen valóság
Nem tanult meg tán álmodni?
Nem tudom. Én igazán nem tudom...
Minek járkált annyit?
Mér` nem nyugodott el?
Most meg így járt...
Egy gondolat bánt engemet
Hogy ma suliba kell mennem
Dogát írok minden órán
Ez nagyon idegesít már