Versek az unalomról
egy lassan telő hét margójára
Unom a hétfőt,
A semmit sem érőt,
Unom a keddet
Talán egy cseppet,
Unom a szerdát,
Mondj néhány pletykát,
Unom a csütörtököt,
Ebből ma nem vonok gyököt...
Na, szóval, ez nem egy vers vagy líra vagy próza.
Nem lesz benne költő vagy kép, sem metafora.
Tányérban az asztalon paradicsom,
Kellemes vacsora után a söröm megiszom,
Majd nyugovóra térek, aludnék, de nem tudok,
Lelkemet kósza gondolat emészti...
Várni, várni,
mindig várni,
csendben elmélázni,
lassan csorgó perceket számolni.
Törött borosüveg a padlón,
Nyitom füzetem, "kedves naplóm":
Ismét nem emlékszem semmire.
Egy furcsa nap vette kezdetét,
Egész napi teendőm a semmittevés.
Pihengetek, illetve laptopomon játszok,
Azért egyszer-kétszer el is alszok.
Tanakodom a sorsomon,
töröm a fejem a borsomon.
Nem látok át a ködön,
olyan ez, akár egy ködmön.
Csak a semmi ami körülvesz,
lebegek és látom, minden monoton lesz.
Mit szépítsek rajta? Itt elunom az életem.
Beleélem magam abba, hogy egyszer még szép lehet.
Posztszovjet eszpresszó pohár,
Kávéfolt a kredencen,
Takarítani ma sincs kedvem,
Körbenézek, és elfog a kényszer,
De legyőzőm, nem élhetek kétszer.
Jól vagyok. Minek mondanám, hogy nem vagyok?
Így is egyszerűen csak elmennek a napok.
Ez egy ilyen dal, hogy jól vagyok. Bár kit érdekel?
A hegedűs a háztetőn is ma csak énekel.
időt kell hagyni...
nem lenni türelmetlennek
akkor sem, ha veled azok, és
nem engedik, hogy kinyílj.
Nincs neki önálló, saját véleménye,
Célja másoknak a kiidegelése.
Provokál, ha kérdez vagy hogyha válaszol,
Ne kérdezd, hogy miért. Csak azért: ő a troll.
Napfény az ablak túloldalán -
bent lassan kattogó percek,
hallom az időt a faliórán -
unalmas, monoton ének.