Versek az unalomról
Vagy egy hónapja ülök
A nyomorult Vers fölött,
Ott van, de nem találom:
Túl a kék Szirthatáron.
Hova tűnt a toll?
Ébredek és alszok, hol
Mást nem lehet, a betűk börtönében.
Kamaszkorom óta nem volt még ilyen év:
egy könyvet sem olvastam el.
Dolgozom, tanulok,
és mikor nem dolgozom és nem is tanulok,
próbálom egyben tartani magam,
mert félek, ha nem próbálnám...
Itt este van, hát kávézok.
Közben halkan magyarázok
Magamnak tán, ki tudja?
Meghallgat valaki? Ki tudja?
...Izzad az aszfalt is,
Munkások dolgoznak
Forró délután az udvaron,
Szomjas a beton is,
Emberek nincsenek,
Csak ők meg a beton,
Izzad és izzadnak,
Csönd van, csönd van.
Sokszor érezzük azt, hogy kellene egy kicsi belőle.
Ha nem is kicsi, de jó lenne egyelőre,
Sok idő kell, hogy ez megvalósulhasson,
De nem elég idő, hogy elmúlhasson.
Csacska verset írok csupán.
Világom megállt, nincs ihlet ma már.
Ma, a nevem napján.
Ma sem jön az álom, de még a néma sötétség sem.
Kitekert nyakkal fekszem az ágyon, és unottan vakarom a fejem.
Felváltva nézem a tv és a modem piros fényét,
várva a csodát, hogy valami változást hoz az életembe.
Egérszürkeség orkánerejű harca,
nem vagyok részese, kiértem a partra.
Jövőm színnel telt, s nem Egérszürkeség mélye.
Nem burkol magába fakuló sötétje.
Higgyétek el!
Tudtam és persze, untam.
Mégis minduntalan jövőm ködeibe fúltam,
miközben mögöttem hömpölygött a múltam.
Különösebben nem is esett zokon.
Menekülni azért mégis volt okom.
Néha csak játszom,
vagy csak játszanék,
magam adom,
vagy csak odaadom.
Egy hónapja nem vettem BKV bérletet.
Egy hónapja nézem a városról a képeket.
karanténba zárva
unom az instát meg a facebookot,
még a Harry Pottert is unom.
Pillanatok ciklusából
Kaptál egy random testet,
mész előre, közben kilélegzed
a benned lévő életet cseppekben.
Óda a kémikusokhoz
Kérlek,
Egyetlen szó,
Egyetlen szavam,
Annyi jelentés!