Versek az unalomról
Óda a kémikusokhoz
Kérlek,
Egyetlen szó,
Egyetlen szavam,
Annyi jelentés!
A magány
Egyedül vagyok, könnyű így is,
Nincs itt senki, ki fárasztana engem...
Gyötrelem. Gyötrele.
Jött a szél, letépte, ezt hozta kénye-kedve...
Puritán költészet.
Rímből van rengeteg.
Akkordot nem fogok.
Figyelj!
Csak pengetek.
Ünnepek után
Megint, újra itt a csend.
Sok zilált szív megremeg.
Eljön már az este, az éjszaka
szürkülő hajnala.
Sajnos, ez egy ilyen valóság
Nem tanult meg tán álmodni?
Nem tudom. Én igazán nem tudom...
Minek járkált annyit?
Mér` nem nyugodott el?
Most meg így járt...
Egy gondolat bánt engemet
Hogy ma suliba kell mennem
Dogát írok minden órán
Ez nagyon idegesít már
Bambán bólintva bámulom,
Milyen a világ, nem tudom,
Így aztán hamar ráunok,
És újra bambán bámulok...
Gimnazista unalom egy irodalmon
"Én Istenem, jó Istenem,
Lecsukódik már a szemem.
De a tied nyitva, Atyám,
Amíg alszom, vigyázz reám."
Unom, hogy unod, hogy unhatatlan,
Virágos, világos paplanokban
Temetjük el a múltunk zaját,
Nem látott senki semmilyen hibát.
Csengetnek,
S én csak állok ott.
Csengetnek,
Kávét kavarok,
Zúg a fejem is.
Csengetnek.
Nincs ugyan rá semmi okom,
az elalvást halogatom.
Sötét éjszaka van. Itt vagyok szinte vakon.
Kevéske fény szüremlik csak be ablakomon.
Szeretek írni, csak éppen nem tudok,
Nem jönnek a rímek, így hát elakadok...
Fekete a kabátjuk, fekete a nadrágjuk,
fekete a csizmájuk, fekete a hajuk,
fekete a napszemüvegük,
a bőröndjük is fekete,
amit maguk után húznak. ...