Versek a tudományról
Arany feketén csillogó éjjel,
párzó parazsak, menekül a hideg,
hat vándor s hét lélek
táncol az időn tova s tova.
A föld alatt, a föld felett
Kúsznak sötét üregek,
És néha olyant rejt a hegy,
Mi ősidőkből maradt meg.
Csak ismerősként fogadott társas lét
sohase félj, hanem hidd el, amíg élsz
Szeretek, amíg szerethetek,
Önkínzás nélkül ének ez.
A hetvenes évek végén kelt útjára,
hogy fényt derítsen a naprendszer múltjára,
vigye magával az emberiség üzenetét,
ragyogó fényes aranylemezét,
mely üdvözlet távoli lényeknek...
Csillagfényes éjszakán
Jött világra a leány,
Tekercsek közt tündökölt,
Tudós lelket örökölt.
Vége a régi időknek,
és ezzel vége az örömöknek.
Az érzelmeknek is, amiért emberré lettünk,
vajon meddig lesz még Isteni hitünk?
Isteni hit, amiért vallásosak lettünk,
megmarad-e még az emberségünk.
Bennünk van mindaz
A tudás, mit nehezen
Tanulunk, mert bent
Valaki tudja, mit mi
Tudatunkkal nem tudunk.
Elindult egy rakéta,
célja egy planéta,
min élet lehetett valaha
több millió éve a régmúltban,
fedélzetén van egy szerkezet,
ami válaszokat lelhet,
miféle lények éltek egykoron
az ősi fenséges tájakon...
Nem fogyatékosság, nem betegség,
orvos nem gyógyítja, csak logopédusi segítség.
Okai: öröklött hajlam, testkép, jobb- és balkezesség kavarog,
érzékelési, valamint anyagcsere-, térérzékelési zavarok.
Egy homokszemben lásd meg a sivatagot,
egy vízcseppben az óceánt...
Életünkben folyamatosan új agysejtek jönnek létre,
a hippocampusban zajlik le a dolgok nagy része.
Tanulás közben aztán megváltozik sok sejtünk állapota,
eldől, idegsejtjeinknek melyik génjei kerülnek bekapcsolt állapotba
Simulva hajlik az atomháló
Keményen csattan a levegő
Lépteit számoló fáradt vándor
Képlékeny cél felé lebegő
Kegyes légy hát! S hol malommá fut össze
Oly sok bérc-magas csermellyé esése,
Nőjön templomod, ó, vizek örökre
Dermedő s szétugró húsába bevésve,
Eltakart erő, mi tajtékján felejtett,
Néhai gigászok tüdejébe párát
Zöld mélység nyomásán roskadozva rejtett,
Vert acél tükrein keresve a párját...