Versek a tudományról
Egy homokszemben lásd meg a sivatagot,
egy vízcseppben az óceánt...
Még idő se volt a térben,
csak parányi léthomokszem
álmodott magányosan,
várta sorsát körbezártan
ott a sűrű némaságban,
hátha végre megfogan.
Életünkben folyamatosan új agysejtek jönnek létre,
a hippocampusban zajlik le a dolgok nagy része.
Tanulás közben aztán megváltozik sok sejtünk állapota,
eldől, idegsejtjeinknek melyik génjei kerülnek bekapcsolt állapotba
Simulva hajlik az atomháló
Keményen csattan a levegő
Lépteit számoló fáradt vándor
Képlékeny cél felé lebegő
Kegyes légy hát! S hol malommá fut össze
Oly sok bérc-magas csermellyé esése,
Nőjön templomod, ó, vizek örökre
Dermedő s szétugró húsába bevésve,
Eltakart erő, mi tajtékján felejtett,
Néhai gigászok tüdejébe párát
Zöld mélység nyomásán roskadozva rejtett,
Vert acél tükrein keresve a párját...
A távoli jövő nagyszerű városa,
minek negyedmillió ember lakosa,
önellátó helyi anyagból épül,
utána csinosodik, szépül,
a Tempe Mensa lábánál fekszik,
építését robotok végzik,
nyolcvan év a távlat, mire elkészül...
Hogy ragyogsz ott fent az égen felettem.
Elérni téged mért nem lehet soha?
Lehet az élet kegyes vagy mostoha,
mégis mily jó, tudom, tőled melegszem.
Lesz talán egy okos tudós,
hajóra tesz kereket,
ahogy úszik majd a vízen,
egy nagy zátony közeleg.
Egy a fejem, egy a nózim,
csodálkozom eme módin...
De két szemem s a két fülem,
két kezem is nekem üzen,
hogy nézzek le most ízibe,
mert két lábam most viszi be
az óvoda kapuján
egy testemen a ruhám!
Azta, röghöz kötött szívek,
fizetnek a halálnak,
az űrbe nem lőnek űrhajót,
a jövőnek leszek mutáció...
Kvantumrészecskék
Lebegnek élettelen s
Élő anyagban
Egyaránt, s azon túl is,
A kozmosz óceánján.
A világunk már a végét járja,
szükségünk van egy találmányra,
mi átrepít minket a végtelen űrön át,
és segít találni új hazát,
egy bolygót, mi élettel teli,
felszínét a víz ellepi,
találni rajta élelmet, növényt, állatot,
megéri ez az áldozatot...
Én bizony elég szkeptikus vagyok,
abban hiszek, mit megtapasztalok.
Nem vagyok híve semmilyen tannak,
vannak dolgok, mik hidegen hagynak.
Görbül az idő, görbül a tér,
Görbül a lélek. Megőrültél?!
Hajlik a szívem, hajlik, amíg
Hajlik a világ, hajlik a sík.