Versek a tudományról
Értelem nélküli emberek!
A jó modor hiányzik belőletek.
Petőfi szavaival én is kérdem.
"Minek nevezzelek?"
Teremtés vs. evolúció? Amiről szólok, a kettőt összeadja
1a
Illatos időben szólít a tél,
Forró levegőben csendet ígér.
Hívogat mélyülő, hideg álom,
Tomboló lángvihar láthatáron
Észrevett, itt van éget, emészt!
Prizma a térben, s valami ott belép,
egy létező tárgy, fogalom vagy lény,
még elérhetetlen, örökké száguldó,
láthatatlan, megfoghatatlan fény.
Robog a vonatom, a fülembe zakatol,
kétszáznegyven kilométerig karattyol,
a sok ember csipog is, nem túlzok,
mint dobozba zárt csirkék vagy tyúkok,
fejem zúg, fülem zakatol, mint vonatom.
Valaki tudja rólam...
Nem bújhatni sehová,
se egy kő alá.
Ha létezel - vagy.
(Azonosítva...?!
Hmm...)
Nővérek: Logika és Matematika,
erdőn keresztül mennek a kolostorba.
Egy tagbaszakadt férfi követi őket,
félve azon tanakodnak, mit tegyenek.
A Fi képlete
A természet nem sejtette,
bennünk a a Fi-t elrejtette,
mit alkotott nyakra főre:
Arany-arány lett belőle.
"Költő vagyok - mit érdekelne
engem a költészet maga?"
Nem értem, üres álom mit érne?
S az emberiség minden sejtelmes szava?
Libben most a fehér köpeny,
Tán` méreg készül itt helyben?
Vagy gyógyító, hatásos ír,
Mitől az ember sokat bír?
Föl-földobott kő, 2 newton a súlya,
A befektetett erő még felfele nyomja,
De lassulunk.
Álmos vagyok s fáradt,
Mint egy magára maradt árva.
A szemem is könnybe lábadt,
Nem akarok tanulni a vizsgára!
Ha komolyan veszed,
Miben törted fejed,
Olyan út egy sem lehet,
Mit meg nem bírnál,
Mit le nem járnál,
Mit tetteiddel
Meg nem próbálnál,
S nem válna be...
Állítmány, alany, tárgy,
mi jön még ezután?
Holnap vesszük tán az értelmezőt,
vagy mit tudom én, a többi jelzőt?
Álmaid hívnak, vedd fel a kagylót,
hozzád szólnak, beszélj hozzájuk!
Kérik, jelentkezz, hát menj utánuk,
Míg sötét lesz, és a köd hull rájuk...