Versek a tudományról
Fényes, kis dobozka tartalmában
sok kicsi tudomány eldugva
kreálták neked, naiv ember,
többet gondolkodnod nem kell!
Földillattal teli a szél,
porszirmoktól díszes.
Tűzmedál a tejút keblén
meteorgyertyáktól színes.
Teszetosza ország!
Vállvonogatás, egy ügyet intéznél.
Vagy valami mást? Néha megmozdulni nehéz.
Pedig ez már modern világ!
Álmos a reggel
harmatot szitál a nyár
köd vagy dara száll
Magyar nyelv vagyok, csókolom!
Magyar nyelv vagyok, csókolom!
Állítólag a fél világ a rokonom:
Sumér, akkád, asszír,
Japán, kínai és az ír.
a gravitáció incselkedik.
nem érez és nem kérdez. csak végez.
Elragadó ez a látvány: csillagos ég teliholddal.
Távoli sok fura fény tündököl egyre ma rám.
rekviem egy űrállomásért
- A zsilip zárva! Itt van mindenki! -
Készül elhagyni égi lakhelyét.
- Oké! Rögzítőket kioldani! -
Mint mindig, az állandó legénység.
Két asszimetria-centrumom:
agyam és szívem,
mindkettő tartalmazza
egy-egy makró ÉN-em.
Felnézek az égre, s azon gondolkodom,
hogy valójában semmiség az otthonom,
hisz mily nagy, hatalmas a világegyetem,
a sok csodát, mit tartogat, megismerem.
Ne hidd, hogy gének
Határoznak meg mindent,
Mit választasz, mit
Döntesz, formál meg s jelzi,
Fellelted-e az Éned.
Méltóságosak azok az Istenadta Kárpátok,
amelyek a Teremtő Úr előtt fejet hajtanak.
És átkozottul szépek azok is, bár mostohák,
mik gyűrődtek mélyből a történelem során.
Buborék állapotunkban,
apoláros kovalens kötéssel
kötődik az én agyam
és a te agyad.
Nem tudom, időnként
hol a józan ész határa:
a szerény árvacsalán tövén,
tán a tarajos ég peremén
Buborékom érzés keverékét,
kromatográfiás oszlopon,
komponenseire választom szét.