Történelmi versek
Eiffel hídja itt sohasem állt. A nevét
valami ugor Erzsébet deszpotárol
kapta... Resicán öntötték, egy oláh
városban.
Harc és háború zsoldja
Apasztja hazám kincstárát,
Öngerjesztő és önpusztító
Csaták dúlnak,
Kétarcú hadvezére
Trónkövetelő rébuszai
Lassan rigmusokként szólnak.
Jelentése: Sürgős! Azonnal! Sietni!
Bizony, állandó a halálmadár, kitartóan lebeg fölöttem,
Még azt is sugallja, hogy itt mi forduljon meg... biza` a fejemben.
El is gondolkoztam, megmaradok? Vagy véget ér rövid életem?
XIII
Láttam bankárok és kereskedők lepedőre kiterített lelkét,
Láttam zsoldosokkal növelni egy város nívóját,
Láttam freskókat és táblaképeket kvaterkálni a katedrán,
Láttam a művészetek hajnalát a sötét középkor árnyai közül,
Azonban egyik sem fogható ahhoz,
Mikor Isten elejtve a stafétát,
Kalapácsként reánk szögezte
A világ hideg acéltekintetét...
Rohan a nap, mert tombolnak a felhők.
Elbújtak emberek, elszálltak az ernyők.
Mókus sincs a fán, hisz táncolnak az erdők.
Elmozdult a hegy, jönnek a vad szellők.
Látunk az út mellett
különös halmokat,
titkos ősi meséket súgókat:
nem a természet
emelt véletlen dombokat,
hanem titokzatos
őskezek művelték ezeket.
Régi, sárguló lapok,
Rajtuk olvasom,
Átadtak egy buszmegállót Gyomán,
És felrobbant a konzervgyári víztorony
szelídséged mit sem ér uram
néped a pusztában bolyong
tornyait nyelvét építi babilon
egy kiáltás sem hangzik
A bölcseink azt állítják,
Őseink a hideg tundrák
Népe, de kétségbe vonják
Még bölcsebbek, és azt mondják,
Keletről jött, nomád szittyák,
Hunokkal közös ős szkíták
Vére folyik ereinkben.
Az idő természete, hogy az Ó útnak engedni kell,
Az idő természete, hogy az Új út bűnben jön el.
Mikor Ó és Új találkozik, az az Ősi út vége.
A história meséli: az Ó út lángok közt ég el,
Keselyűtől kerítve itt az ősi kultúra vége.
A hajnal sorsa most közelít el!
Egy a sok közül
Ha csak a szél fújna,
vagy mennydörgés lenne jó!
Vitorlákat láthatnék,
s velem suhanna a hajó...
a romok kizöldellnek moha bozót suháng
valaha vár volt templom vagy legénylakás
a kő nem árul el semmit a tégla hallgat
ami megmaradt repeszti a gyökérnyomás...
Csendesen állanak a tél katonái
Némán, mintha fájna itt kiabálni
Hisz senki sem merheti áthágni
A csöndet, mely nem e világi.
Köszöntelek, Jézus: zsidó király!
Mi hozott ide, hogy
velem szóba állj?
Csak nem az őrök hoztak?
Micsoda borzalom!
Ekkora sztárt látnom
nagy, ritka alkalom.