Történelmi versek
Akár egy rossz ing, mely fojtogat,
levennéd, de nem szabad.
Szürkült földben csíra növekszik,
Szétfeszíti a talaj felszínét.
Zöldellő bokron rügy csillámlik,
Mint gyöngysor, úgy kapaszkodik az ágon.
Lassan itt van ismét a rossz idő,
sapka, sál, a nagykabát kerül elő,
s feledésbe merül a nyár,
poros utakra hótakaró vár.
szörnyszülöttek éjszakája
a madarak gunnyasztanak
az angyalok eltévednek
valaki kaput nyit a télnek
A mi zászlónk: piros, fehér és zöld!
Magyarnak lenni az érzés: fennkölt!
A hunok királyának balladája
Nyugaton egy vadembernek tartották őt,
Pedig ő mutatott Európának erőt.
Gyalázták az erkölcstelen rómaiak,
Vesztes csaták után szórták rá átkaikat.
Varga Erzsébet (vargaerzsebet)
Lepkeszárnyúak a hajnalok,
emberarcúak az angyalok,
angyalszerűek az emberek,
sápadt arccal kísértenek.
Kettőezer-húsz:
ez egy világvége blues.
Mondd csak, István, szent királyunk,
így akartad ezt a népet?
Ez volt álmod, ez volt terved,
Így alkottad meg a képet
magadban egy országról,
mely mindig harcol, mindig szenved?
A gyerekszobából monoton mormolás:
Unokám tanulja a hősök névsorát.
A nevek hallatán most elgondolkodom,
Az Úr elé térve akkor ki mit mondott...
Tente, baba, tente
Kronosz volt a főisten,
De nem volt boldog szegényem.
Hallgatott az üres szóra,
Mit jövendölés mondott róla:
- Így lészen pedig, le fognak dönteni,
Valamelyik gyermeked, ott lesz a bibi.
Egykori prófécia szeptember végén
"Ki irgalmas volt hozzám ecettel vendégelt meg
És részeg zsoldosokként röhögtek rám az elvek
A költők jobbra-balra más-más bitón feszültek"
Vénasszonyok nyara
beköszöntött végre,
napsugár mosolyog
színpompás vidékre.
Úszó hajó
léket kapott,
apró résen
lassan csorog
tengercseppek,
nem áradat:
- szurkot rája,
megálljanak!