Történelmi versek
Belesodródott a hazánk az őszbe,
Tavasszal meg holtakat... szél lengette...
Asztalos Tamás (flagranti-poeta)
Táltos dobja visszhangzik éjszakában.
Átkarolva minket a sztyeppei pusztában.
Szívemhez szól mormogva ősi szavalat.
Idézi jelent, a múltat, felkavaró álmainkat.
Nem születik az ember hősnek,
azzá teszi a sors, az élet.
Mert amik vele végbemennek,
helyezik rá e szép "pecsétet".
Álljunk ma meg kicsit,
S csendben emlékezzünk picit.
Történelmünk viharaiban voltak hősök,
Kik üzenték, "Maradjon erőtök"!
Ma sem könnyebb...
Csata dúlt, ám szemedben nem volt félsz,
meghaltál, és mégis örökké élsz.
A krassói csatáról
Mohács előtt nem sokkal
A Krassó mocsarában
Nagy győzelmet arattak
Honvédő magyar hadak.
Csak a fél népe vagyunk,
nem az egészé:
csak félútig megyünk,
csak félidőkig küzdünk,
mindent csak félszívvel teszünk,
mindent félbehagyunk,
félig hiszünk, félig élünk,
jóban és rosszban mindig csak fél énünk...
Csend honolt az idő lábnyomán,
szürke füst szállt fel az égbe.
Vadhús illatát vitte tovább,
és kódolt mindent emlékeikbe.
Hunyadi Mátyás volt dicső nagy királyunk,
emléke köztünk jár, amelyre vigyázunk.
Mondák és legendák mesélik tetteit,
senki sem sejtette előre terveit.
Az életem könyvét már régen megírták,
az átkozott nyolcvanas évek közepén.
Akkortájt hamis képet festettek rólam,
gyűltek a lapok, nőtt, hízott a dossziém.
Jobbat, Uram, ne ily véget,
szedek piros, fehér csokrot,
fessek most az égre zöldet,
ne legyünk örökre foglyok!
Mohács után nem sokkal...
1526 őszén,
Mohács után nem sokkal.
Pétervárad szélén
Parasztsereg állást foglal.
Naiv csuhása Moszkva városának
Vaszilij volt, Iván cár jó bolondja,
kiről elterjedt, rettegett urának
hogy a frankót ábrázatába tolja.