Történelmi versek
A harmadik évezredben
"marha jól" vagyok,
könnyű dalokat önmagamtól
dúdolgathatok!
Éjbe vékonyult szirmok
átlátszó leplein,
szürke hordalékkövek
koptatta partokon;
vágtató árnyak fénylő
kis játékaiból
lépteid nyomát kutatom.
Pusztító tüzében életek elvésznek,
a háború borzalmas, hát mi értelme az egésznek?
Gyermekek zokognak árván az utcákon,
itt-ott elalszanak néhány lyukas, elfeslett rongyzsákon.
A nagyság és jóság ritka páros,
bizonyság erre a történelem,
uralkodók, vezérek bűn terén
gyakran voltak azonos nézeten.
1943. január 13. II. Magyar Hadsereg emlékére
mennénk-e újra el oda
hol létünket dúlta a harc
akna szaggatta földanya...
Don-kanyarban... még élő poéta vagyok
Robbanásoktól nem hallom a papír sercegését...
A versenyt futó lövedékek áradatában írok,
Közben meg aknák sorban robbannak... remélem, még bírok...
Itt a kegyetlen valóság az úr! Már sírni sem bírok!
Ami volt, azt nem feledhetjük,
A múlt titkait fel nem fedhetjük,
Habár sok minden történt akkor,
Legyél most mellettem te is kalandor.
Ipoly kelet partja, palócok földje,
Titokban marad minden hős szülöttje.
Itt élő népek csak tették a dolguk,
Emléküket tisztelettel ápoljuk.
Don-kanyar krónikása egy poéta
Harctéri meditáció versben, apevában és haikuban...
Bizakodón gondoltam mindig, a ridegen hideg tél is lehet szép,
De ma már tudom, ha ezt látjuk, akkor jobb, ha elővett régi fénykép...
Itt mintha dézsából öntenék ránk a hideget,
Így ezt aztán jól beszívjuk árokban eleget.
Felvidéki anzikszok régi önmagamhoz 12.
Szepesnek vára,
Tátra koronája,
idők méltósága
uralkodik a Szepesség felett.
Jön az Ifa kattogva
Hazai utakon még ma sem ritka
Elhord mindent mit kell
Hegyen völgyön át teper