Versek a titkokról
Amikor a legszebb lesz neked minden csúnyaságával együtt,
akkor fogod igazán szeretni.
Nem vagyunk tökéletesek, mint Ő, s ezért
leljük meg, veszítjük el ismét,
majd újból reá vágyunk, s tán meg is
találjuk - ismét más alakban.
A kőről
A némasága is tömör beszéd,
azért sűrűsödött tömörre...
Szilánkosra tört az égbolt,
Csillagaink néma rögök.
Milyen más most ez a fényfolt,
Messze szállt a régi öröm.
Halottaim visszajárnak,
Körém gyűlnek, táncot járnak,
Könyörgésük - Könyörgésem,
Panaszaik fájó ének.
Fogadj be!
Még sötét az éj,
Még rejtőzködik a fény,
Óvatosan megnyitja csapjait,
Jöjj - szólt,
Nézd!
Álmodik még az utolsó könnycsepp,
vackába rejtőzve reszket hallgatag,
ábránd kísérti, mit hinni könnyebb,
valaha ragyogó, szerelmes csillag.
Nem vágyom semmire, csak rád.
Imádtam minden porcikád...
De nem segít a szívemen a rettegés,
A némaságba fojtott, fájó ölelés.
Folytatás: Versben válaszolok
...Ébredj fel, gyere ki a rosszból,
Rázd meg magad, a levegőn várok rád,
Ébredj fel végre! Nincs elmúlás.
Ezerszer születtem a fényre,
ezerszer születtem halálra -
szívemben mintha földrengés lenne,
szépségét némán magába zárta.
Összekötöm a masnit,
te csak hallod a spécit.
Keverődött hangok,
összehangzott lantok.
Sokszor eléd állok.
S szemedbe nézek.
De vajon mit látok:
Önmagam vagy Téged?
Versmíves, lánglelkű poéták,
Lelkesedő, szánakozó vagy oktató,
Érzéseknek keretet kereső,
Mások műveit lelkesen szavaló,
Lélektől lélekig hatoló,
Az élettől mindent akaró...