Versek a titkokról
Magamban vagyok, egyedül
számolom az elmúlt perceket,
számadást vetni olykor fontos lehet,
egyedül - mégis ketten vagyunk ebben a mesében.
...mert végtelen az érintés,
mint az óceán,
és végtelen a hullám,
de a parton megtörik,
s kallódik naponta cseppekben az élet,
mint parti léptem,
ahogy előlem szökik.
Zúgó vágyaink mélyfeketéje,
lágy érzéseink sárgája, kékje,
hánytorgó szenvedélyünk tengerzöldje,
letagadott szerelmünk rózsaszíne,
teremtő elégedetlenségünk acélkékje...
Nyári zápor,
esőszag, porszag -
puha kéz szívemen,
az vagy, az vagy.
Összeforrt szívvel
nem tudom hol végződöm -
s hol kezdődünk Mi
Földön térdepelő
Fájón emlékező
Bátor Napba néző
Szemet későn hunyó
Istenre bámuló
Vak ember
A szó bizony nem játék.
Mégis nagy ajándék
A költőnek, írónak,
A bánattól sírónak,
Terhet nem bírónak,
Másokat szánónak,
Senkit sem bántónak...
Valahogy
Összeégetik a szívem a szétolvadt szerelemdarabok.
Sűrűn oltani próbálják dalos könnyzivatarok...
tavaszi érzelmek
Költői képekben
Verseimet írom.
Kitárva szívemet,
Titkom rátok bízom.
Határozottan bizonytalan.
Égő gyertya eloltatlan.
Bennem lakó érzelem.
Vagy talán csak képzelem?
Feláll s
A gyűrű sárgán ragyog
Néma kívánság s a szemében
Szánalom lakol
Kertek alatt sündörög a holnap,
hátát mutatja, arca még homály,
futnék utána, tán visszafordul,
s felém villantja fehér fogsorát.
A mának élve
Észrevétlenül tűnnek
Tova az évek.
*
Mind, ami szürke,
Jellegtelen kedvtelen,
Sivár egyveleg.
Mikor a gondolat
megoldja gondomat,
szívem elnyeli hangomat,
zárja, szorítja, megszakad izma...