Versek a titkokról
Csillagoknak fényes titka.
Mesélj merre van az út oda!
Hol az ember nem fél.
Szeretet és békesség él.
Napok kérdése csupán, végre láthassalak,
S gyengéden ölelve karjaim átfogjanak.
Lágy csók pecsételje végtelen szerelmünket,
Boldog jutalmaként őszinte türelmünknek.
Elcsendesedett bennem a szó.
Kopogtat az ajtón a szürke, bús való.
Meghalt, ki értem is tevékenykedett.
Szekszárd lelkigyak, akarsz-e meggyógyulni?
Leültem ehhez az új kottához,
Jónak tűnik, játékos a dallam.
Kicsit késő van a próbához,
Jobb lesz zenélni csak halkan.
Ma ködköntösben ébresztettek a fák
lábuk homálymeséket súgtak
madársereg bújt a kopár ágak között
tollaik árnyékot és fényt borzoltak
Hópihe szálló,
andalog ázó
fenyvesek ágán
estefelé.
Egyszer, nagyon régen
télapó járt erre,
kiscsizmám a széken,
semmi sem volt benne.
Wichern János Henrik emlékezetére
Advent köszönete János Henriknek
Réges-régen, épp csak átérve a 19. századba,
Egy Ember a szegénységben is megszületett,
Hétgyermekes család új jövevénye lett.
Nyolcadik szülöttként Hamburg Horn nevű
Külvárosában sírt fel, köszöntve a Szent Életet.
Pihenni vágyom, zajtalan, néma csendre,
a zsibvásáros élet kalmári lázát,
a lélekbúvárok bonyolult alkudozását
utálom.
Üres füzetembe rég nem írok,
nem rajzolgatok, pedig vár a cerka -
marokra fogva - szelíd szurony!
Jelenléti tárhely - önvázlatra.
Ne menjetek, ne szálljatok,
szól a lelkem két galambhoz.
Kerítésem kiskapuján
hűségesen várjatok rám.
Ólomszívből aranyélet;
Kalapálom szerencsémet
Teremtőnek jó fényében
Szabadon az öröklétben.
Amíg fáradt szívem nem szorul görcsbe,
amíg nyakam köré nincs hurok kötve,
elviselem a helyzetet, ahogy élek,
bár a fájdalmaktól néha vérzek.