Versek a titkokról
Azt hinné az ember, hogy ez egy véget nem érő, ördögi körforgás,
Hogy nincsen kegyelem, mert örökkévaló a szerelem.
Mint a jól megírt népmesékben...
Egy augusztusi délután
talált az ihlet rám.
Pici apró gyöngyvirág
két kis ökle rátalált.
Ahogyan tavasszal rügy pattan az ágon,
úgy libbennek tova a megfáradt álmok.
Bár sok évet hagytam magam mögött én,
a világot megváltani mégsem tudtam. Még.
valahol átléphetetlen szakadékok felett
Szárnyaid ölelnek körbe,
a fehér tollak vállamon sírnak,
a könnyek a földig vergődnek,
s kövek közt elbújnak egy sírban.
Azt mondják, ha itt a földön
megszületik egy kisbaba,
úgy rendelik fent az égben,
legyen neki őrangyala.
Még vannak csodák az ég peremén,
még lehetnek kékebbek éji lepkék,
még forróbban süthet Nap sugara...
Ki vagy? Hogy így álmokon át
üzensz, sejtelmesen szavakba
csavarva az idő végtelenségét.
Hinném, hogy nem maga ez álom,
hanem lét, csak egy másik világból,
egy üzenet az örökkévalóságnak:
csókba zárva az időtlenséget.
...ha tudhatnám, ha tudhatnád,
ha ismerhetném, ha ismerhetnéd,
ha sejthetném, ha sejthetnéd,
ha létezhetnék, ha létezhetnél,
ha beszélhetnék, ha beszélhetnél,
ha érezhetnék, ha érezhetnél...
Átölel az idő, robog velem az ismeretlen messzeségbe,
láthatatlan ruhában közelít arcát arcomhoz érintve.
Csillogó függöny ereszkedik le a hajnal kapuján,
egy lábnyom mutatja, hogy valaki erre járt.
Seregnyi villanás szétfut az éjben.
Csillagkelepce, fénypánt-égkötő cikk-cakk,
koromfekete, néhol félénk kékben.
Mily szép, mily csodás,
Oly boldog, oly vidám.
Egy váratlan utazás,
Múlhatatlan ábrándozás.
szólítjuk egymást: Bosznia, népei és én
"Visszatértél? Légy velem engedékeny!"
Förgeteg száguld idefönn, ma csattog.
"Elvakultak népeim. Óhatatlan
félretaszítnak."
S akkor megérkezem e bodor,
kufáros tömegű mélységbe,
mely mindig komor,
démonaival lelkembe