Versek a titkokról
Veszélyes pillanat
Rezgőmozgó, kicsi pillangó
Gondolattal és szelíd akarattal
Repül el a ködbe, onnét a fába, onnan meg az ágyba.
Ablakon bámulok: Napos. Langyos. Szép...
Derekamra fonódik egy kéz.
Ármány és fortély,
ők ketten voltak
a cselszövők segítségei.
Ki velük szövetkezett,
annak a lelke elveszett.
Kinn, a délibábos világban
Ott áll egy ember egymagában.
Kezében egy bottal, kalapban.
S csak halkan csuklik a szavakban.
Ők kötik össze földet és eget.
Pszichikai érzékenységükkel
szellemekkel érintkeznek.
Lassan lépked a puha lábakon állva
Surran játékosan az éjszakába
Halk zörejtől meglibben az árnyék
Már ott sincs, fuvallat s ajándék.
Égő tűznek melege, mint a sötét embere.
Lelketlen világban sötétség útszik homályban.
Neved írnám én fergeteges felhők soraira,
Hogy szerelmemben bízz, s ne kételd azt soha,
Ha mégsem hinnéd el halálos szerelmem,
A neved mellett ott fönn, viharos felhőkben
Villámok legyenek a felkiáltójelek.
évekig küzdöttem hogy elfogadjam
amit a tükörben látok...
Évmilliókban minden kő rokon,
rajtuk Édenből lopott fénytörés.
Varázslat, mint hajnal a bokrokon:
föld és ég között oldás és kötés.
Sima tükrén tó vízének
holdfény sejtelmesen csillant.
Ahogy a partjához értem,
egy nő állt ott kíváncsian
...mindegy, hol állsz, meddig,
kemény éle húsod érintik,
sokszor érzed, ha döfködik.
Derengő fénysugár
az űrben körbejár.
Keresi, kutatja a helyet,
ahonnan a forrása ered.