Versek a titkokról
Vissza-visszatérsz nyugodt életembe.
Kaput döngetsz, be akarsz jutni azonnal...
Ott vagy bennem,
merre is lehetnél?!
Olyan vagy nekem, mint Nap az égen,
ragyogó, fényes...
Nem vagyok valódi,
a név sem az enyém.
Fájdalom szülte alteregóm,
érzelem a gondolat helyén.
Amit minden ember megél,
Hogy egy évben
Négy évszakot cserél
A természet.
Mi, nők, ezt minden hónapban
Átéljük érzelmileg.
Tarka Tarot kertemben,
sáros lovagok erkélyen
bámulnak télből tavaszba.
Csónak kondul a parthoz vihar közeleg
szikrákat szór az ég haragszik az isten
otthon majd egy whiskyt magamba önthetek
elég hogyha használ nem kell hogy segítsen
kulcs kattan a zárban az eső dobol
keresem a jeget de csak szóda van...
Ne félj elbúcsúzni bár ha nagyon fáj
az élet rejteget számodra száz csodát
most még megkarcolja arcod a faág
de holnapra megérzed simogatását.
(részlet)
Hazudj barátodnak, hazudj szerelmednek,
Hazudj az anyádnak és az istenednek...
Van egy nagy titkom,
Mit el nem mondhatok.
Hogy sosem voltam boldog,
S e fájdalomtól néha ordítok.
Göröngyös utakon...
Ha vándorol a lélek, már útjától se félek,
mert lent jár vagy fent, a sötétből feléled...
Kincseket rejtő napsugarak között
a reménysugár élteti, mely mindig vele jött.
ahogy megszárad a falon
az elmaszatolt légypiszok
annyira keményedik fel a
zsebkendőd hát légy piszok
Atilla, a hun király, XV-XVI-XVII.
Piros alkony fénye terült a bokrokra.
Fehér dérkendő a hideg faágakra.
Hűvös szellő libbent a fűszálakon.
Látomások képei a sors-álmokon.
Állunk egymást átölelve
Mindenről elfelejtkezve
A vonatindulásra várva
Itt állva nagy némaságba`
Aztán meglódul a tömeg
És egymást nem kímélve
Kocsikat megrohamozva
Majd helyüket elfoglalva...
Már nagyon rég
találkoztam angyalokkal
igaz álmaimban.
Egy folyógödör közepén várakozom
kérdőre vonva az időt és a teret.
A jövő ölelésében bizakodom,
hogy majd lágyan megérint és újra szeret.