Versek a testvérekről
Az utolsó pohár pezsgő,
egy bánattól pezsgő szempár.
A könnyekből egy agg könyvtár
boltozata sejlik elő.
Túl nagy vagy, én túl kicsi:
áthidalhatatlan távolság.
De ami számít nekem:
hasonlítani Rád igazán.
Mint IV. Henrik Canossa várát,
úgy járom én is körbe otthonod,
mert meg kell fizetnem bűneim árát,
hogy összegyűrtem arany homlokod.
Egy kislánynak szíve-vágya
testvér legyen ajándéka,
behunyt szemmel imádkozik,
könnyek között sóhajtozik.
Még reggel csöngetett a postás,
Végre eljött a postabontás.
Áron testvéremtől jött a levél,
`Ki valahol messzi idegenben él.
Mikor kicsi voltam, még nem tudtam,
honnan és miért jöttél, csak elfogadtam.
Aztán úgy elrepültek fölöttünk az évek,
minden nehézség ellenére szeretlek téged.
Így kellett lennie, hogy egy helyen dobbanjon meg szívünk,
Hogy egymáshoz a legközelebb kerüljön lelkünk,
Mert hasonlóak vagyunk, de mégis különbözünk,
A három részből alkotott egység a mi háromszögünk.
Legyen ez életed fele!
Ne tartson vissza a száztól senki se!
Borús az ég alja, esőcseppek hullnak,
fáj az én szívem is,
könnyeim sem múlnak.
Huszonnégy éve már, hogy hozzád járok,
túlélt az anyánk és túlélt a párod.
Köszönöm Istennek,
hogy téged adott testvéremnek,
legyen bármilyen nagy a távolság,
választhat el akár több ország.
Úgy szédít a sír mélysége,
Imádkozom itthon csendben.
Istenem, Istenem, mondd, mit tehetek?
Mit tegyek, hogy félelmem elmúljon végleg?
Mikler úr esete a versírással és a közlekedéssel
Mikler Gusztáv úr megcsúszik a jégen,
fejét jól beveri, ezért a világ
szóra nem jön más szó rímnek szegényben,
mint a legelkoptatottabb, a virág.
Ha úgy hiszem, hogy a világ ellenem,
Tudom, te akkor is ott vagy mellettem,
Bármi történjen, mosolyt csalsz arcomra,
Pedig örömöm nincsen a hasznodra,
Kiállsz mellettem jóban és rosszban,
Felhúzol, ha látsz feküdni a porban,
Emlékszem, gyerekként vigyáztál rám,
Közös múltunktól mosolyog a szám...