Versek a testvérekről
Eszter, kapcsold ki a tévét!
Késő éjszaka van már!
Téged már az ágy vár,
Inkább keresd fel a vécét.
Szépül a ház jó ritmusban,
Dolgoznak a tetőn sokan.
Ütött, kopott vályogkuckó,
Itt lakott egy öreg apó.
Kislány voltál, nagylány lettél.
Mindig minden jót megtettél.
Sok jó embert szerettél és szeretsz,
Mai napig semmit sem feledsz.
Van egy lány, kire mindig számíthatok,
Van egy lány, kit bármikor felhívhatok,
Van egy lány, kinek sok a gondja
Mégis segít, és az én gondomat is megoldja,
Sosem kértem ezt tőle, nagyon hálás vagyok érte!
Nem szerettem, mikor
sarokba állítottál és
otthagytál vele a haraggal
Mikor rád gondolok, eszembe jut a szemed,
Miképpen a zebrán megfogtad a kezem.
Megszületett három gyermek
s ma úgy élnek, hogy
egymásnak idegenek!
...Egy emberi élet lassan véget ér.
Hogy mi vezetett ide? Hosszú a lista.
Tekintsünk hát egy kicsit vissza...
Hova tűnt a régi éned?
Vajon sül-e most arcodról a képed?
Vagy önelégült vigyorral masírozol,
s közben a régmúlt, kellemes, meleg szobájába áhítozol.
Hogy látjátok emberek,
Kezemben van lant-e?
Hallgassátok, mit mesél
Most Mr. Delante...
Csak neked írom e verset.
Ha van rám egy szabad perced,
Őriztél, mint szemeidet.
Kaptam végtelen szeretetet.
Eszter a neve a húgomnak,
Róla szól e vers.
Szóljon ez itt okosnak,
De ne mondja, hogy nyers.
ő még csak tizenkettő
A fénytelen szülői házból...
Nyár volt, nagymamájéknál nyaraltunk Felsősimán,
titkainkról suttogva beszélgettünk, három óvodás titán.
Nagy ficfa alatt üldögéltünk a földön sorba`,
ujjainkkal vagy kis gallydarabbal rajzolgattunk a porba.
Vihar vagy te, dörgő, szeles,
elillanó, könnyű Kedves,
vállig érő virág hamva,
elmúlásom kinőtt magja.