Versek a testvérekről
Mily jók a testvérek,
Ha egymást hűen szeretik!
Hisz közösek a vérek,
Nem jó, amikor irigykedik!
Séta közben árok szélén
Lecsücsülni klassz.
Meglátod, ha leülsz mellém,
Nem is olyan snassz.
Fuldoklik bennem a fájdalom,
ahogy a telefont
csörögni meghallom.
Rossz hír, érzem, a legrosszabb,
szívet facsaró jajgatás.
Ködben a távol, nem látszik tisztán,
apró madárka gubbaszt a szilfán,
hervad a rózsa, hullik a szirma,
csendes imám a lelkemre ír ma.
Az élet mért szakított egymástól el minket?
Mért kellett hosszú évekig távol lenned?
Ezek a kérdések visszhangoznak bennem,
mikor rád gondolok, drága nővérem.
Voltak pillanatok, amikor arra vágytam,
bárcsak itt lennél most velem, hogy válladon sírva mondjam el, mi bántja szívem.
Talán még a Földön vagy
Kétely gyötri lelkemet,
Mert úgy érzem én,
Hogy még itt vagy
A Földön fent.
Ismerd be, hogy hibáztál!
Az igazság fáj, nincs, ne tovább,
Hagyd abba a neki rimánkodást,
Mert te voltál a hibás, és soha többé ne szólj hozzá!
Anyánk meghalt, elment rég
űrt hagyva maga után, miért?
Kérdésekre nincsennek válaszok,
a sors akarata, hogy minket itt hagyott...
Még őrizem e szép mosolyt,
Még érzem, ha simít a szél,
Mintha finom kezeddel érintenél...
Hová lettél?
Kicsi voltam, mikor születtél,
Hirtelen életünkbe csöppentél.
Nem is gondoltam, ilyen egy kistestvér,
Bár mosolyoddal lekenyereztél.
Kötelék közted és köztem.
Születésem óta ez életem része.
Te voltál előttem, kit tárt karokkal vártak.
Ne hidd, hogy mai napig ez nekem árthat.
Annamária, Zsuzsanna
Már csak ti vagytok
Mi lenne velem Nélkületek
Mikor itt vagytok ha csak kicsit is
Sokkal szebbek a pillanatok
Az órák is peregnek
Nem tudom. Ember vagyok.
Az utam kősírba fog
vezetni, nincs megálló.
Vonatfütty csak a zárszó.