Versek a testvérekről
Belülről egy hang nem hagyott nyugodni,
Muszáj volt kezembe tollat ragadni.
Megannyi emlék jutott most eszembe,
Nem tudom, vajon melyiket írjam le.
Szeretnél-e engem, ha ma találkoznánk?
Barátok lennénk, vagy utálnál, mint a nagyokat,
Akik unalmas dolgok fölött nagyokat vitatkoznak?
Ki vagy te, hogy azt hiszed, két lábbal a lelkemen taposhatsz?
Ki vagy te, hogy azt hidd,
te mindent büntetlenül megúszhatsz?
Ki vagy te, hogy mindenkit lenézel,
mikor te semmit nem értél el puszta kézzel?
Egy lélek született meg, de két korban,
Mégis ketten játszanak a zongorán egy akkordban.
Az egyik a dúrokat üti, a másik a mollokat,
A fiú még csendben dúdol, a lány már dallamokat.
Erős kötelék fűz össze minket,
Amit eltépni szinte lehetetlen.
A világ már nem teljesen reménytelen,
Hisz itt vagy nekem te, kedves nővérem.
E ragyogó éjjelen
Egy anya keservesen,
Félelemtől duzzadt tekintettel,
Mi fájdalommal jár, nem lehet enyhíteni segítséggel.
Oly szép voltál
Újra álmodtam veled,
Drága, kicsi húgom,
Hisz már nem vagy köztünk,
Csendben pihensz távol tőlünk.
Sok boldogságot,
vidám pillanatot,
egészséget,
békés perceket,
feltöltődést bőven...
Ugye, emlékszel, milyen volt rég,
Mikor gyermekek voltunk Te és én?
A világ gondtalan volt, s csuda-szép
Szivárványt hányt a végtelen ég.
Hiányzó darabok belőlem
Akinek nem hiányzol, nem is szeret igazán téged.
Apai testvér és egy Apa
szeretete nélkül zajlik bennem az élet.
Az idő borús lett.
Lóg az eső lába!
Most már indulnunk kell
zeneiskolába.
A harc
A testvéri harc soknak fel sem tűnik, mi a harc,
Eddig én se tudtam, de mára minden világos,
Sokan mondják, kérj segítséget a bátyától,
Ám eljön az a perc, óra, mikor egy ember látja, hogy az italtól úgy billeg, dől, mint egy fa
Az utolsó pohár pezsgő,
egy bánattól pezsgő szempár.
A könnyekből egy agg könyvtár
boltozata sejlik elő.