Versek a testvérekről
A testvér, kit folyton emlegetünk,
És nélküle elveszünk.
Hálás vagyok, amiért van egy testvérem,
Ha nem lenne, az életem üresen heverne.
Nemcsak testvérem vagy, Te vagy a barátom!
A szívemet neked bármikor feltárom.
Te vagy lelki társam, kedves kis húgom,
Lelkünk csöndben rezdül egyazon húron.
Ma egy csillag lehullott örökre.
A perc megnémult, az idő megállt.
Lehet, hogy a muszáj íratja e sorokat,
és lehet, hogy nem jelentesz, csupán sarkokat,
ahol kudarcos küzdelem szükség szerint nincs,
és lehet, hogy voltál tökéletes mit-tilt-tincs,
és lehet, hogy voltál tömegtelen ellentét,
és lehet, hogy leszel gyávasági ellenérv...
Simogatod anya hasát,
Várod már a kis lakóját.
Értetlenül állsz elébe,
Hogy került a testvéred oda be...
Nyári zápor kopogása
nem hagy elaludni.
Kicsiny gyermek félelmében
el akarna bújni.
Gondolkodtam, mit is írhatnék Neked,
mivel lephetnélek meg igazán Téged:
nini, a tengerkék égen
a gyönyörűen tündöklő napot láthatod:
mert ma van a születésnapod!
Mindig, mikor régi fényképeket nézegetek,
Elfog a gyász az elmúlt miatt.
Nem tudom, azért-e,
Mert nekem sohasem létezett.
Szulejmán két gyermeke
(Musztafa halála)
Apám, így láttad jónak.
Visz már a titkos csónak.
Meghaltam ártatlanul...
Sorsomból, kérlek, tanulj!
Barátok vagyunk hosszú évek óta,
Remélem, ez nem változik meg soha!
Drága testvérem,
végre ismerhetlek,
oly sok év után
a sors elhozott nekem.
Elteltek az évek veletek.
Hárman óvtatok ti engemet,
három bátty, kikre felnézek,
s ha elakadok, segítséget kérhetek.
Ha egyszer majd egy pocsolyába lépsz,
Jussak eszedbe csakis-csak én!
Emléket adok, mert ennyit tehetek,
Hogy számodra is örök emlék s barát legyek!
Furcsa az élet,
Ahogy összehoz két embert,
Már nem is emlékszem,
Mi is volt a kezdet.
Ki mindig rám talál,
Ki mellettem áll,
Ki ha nem is keres,
Tudom, igenis szeret.