Versek a természetvédelemről
Kárminpiros tarkón
főkötő és sapka,
zizzenő lombok közt
surrannak kacagva,
napfényben sárgászöld
hátuk hetykén fénylik,
Küküllő két partja
zeng-bong véges-végig.
Terveket sző a hajnal,
Hogy milyen lesz majdan
Ezen a Föld nevű bolygón.
Amikor újra várod a szépet,
Nézed az ereszt, és látod a fészket,
Ahonnan kiröppen sok kicsi fecske,
Oly édes látvány a tollas kis teste.
Szilveszter
Újév éjszakáján
nézzél a tükörbe,
és kívülállóként
legyél most őszinte.
Sokoldalú molekula,
Halálnak nagy polihisztora,
Valótlan, mi való,
Mindenre használható!
Csipp-csepp, csepereg az eső,
házak tetején kopogtat.
A szürkületben száz felhő
öntözget liliomokat.
A Föld elpusztult, nincsen többé,
Mind meghaltunk, nem látsz többé.
Szilvásvárad felé vezetett az utunk,
erdők hűvösében lassan odajutunk.
Szalajka völgyében kis patak csörgedez,
pisztrángos tavakba szállítja a vizet.
Holnap
Szipolyozza az ember, míg lehet,
A csodás természetet.
De meglásd, egyszer vége lesz,
S jön a rettenet.
Bűnt követ el az ember,
Ki lassan levegőt venni sem mer.
Kórokozó érkezett,
Ki tudja, hogy honnan.
És mindent megmérgezett
Szinte azon nyomban.
Szemébe húzza a rét a virágtakarót
Oldalra fordul a szél ásít egy nagyot
Barátja legyél a Földnek,
Hűséges, igaz barátja!
Aki gondját, búbánatát
Nemcsak nézi, meg is látja!
Megkérlek, barátom, légy ma kicsit állat!
Dobd egy napra sutba, hogy "civilizált" vagy.
Ne használd telódat, lépj a természetbe,
csakhogy rád találjon a nyugalom lelke.
A forró nyár elbúcsúzott,
az ősz elől Ő elfutott.
Már hűvösebbek a napok,
Színesek az alkonyatok.