Versek a természetvédelemről
Ébredj fel végre pusztító ember
Szétszórt mocskod áradó tenger
Jelened bűnét sírja a holnap
Jövőd feláldozod a profitnak
Mondd, mit érzel, ha világba láthattok?
Hányinger kerülget? Cipelnél gondokat válladon?
Nem gyáva dolog az, ha ledobod a bőrödet,
csak megmutatod, hogy fájdalom ez, nem pedig gyűlölet.
Emeld az égre a szemed!
Mondok egy titkot most Neked.
Mit látsz, ami még úgy ragyog,
nem tiéd, kölcsönbe kapod!
Hosszú az út, két keréken tömb közt megyek,
Padon ülnek a vagány betongyerekek,
Köröttük szemét, egy nejlont felkap a szél,
Játszva fuvalta, zözzenet semmit sem ér.
Érezted arcodon a simogató napsugarat?
Rakosgattál sorba színes kavicsokat?
Nézted a szelet, mikor bárányfelhőket kergetett?
Bámultad viharban a földre hulló cseppeket?
Csonka karjaikat magasba kitárják,
fájdalmas sóhajuk az égbe kiáltják;
kiknek gyenge ágát kíméletlen kezek,
első áldozatként tövig lemetszettek.
Te szürke, nagy folyam,
félelmetesen izgalmas,
nekem mégis színes,
partja néhol olyan,
mintha sérült lenne,
vagy olykor sebes.
Állatok, melyekről sohasem hallottál,
Lehet, hogy nem hasznos, de az lenne a kár,
Ha eltűnne örökre a sok veszélyeztetett faj,
Világunkban a természet a kihalás felé tart.
Szél testvérem,
Vidd el hírem,
Másra nem számîthatok!
Víz nővérem,
Kérlek szépen,
Hömpölyögd tovább dalom!
Gyerekszemmel nézve egész nagy a világ,
De a nagyság mögött mi rejtőzik hát,
Holmi kis föld és a pusztuló természet,
Mi lesz, ha a háború nagyobb eszmét vet,
Mi marad e földből?
Eredetije olajoshordóra vésve...
...S felhorgad éji, akácos úti, harsány sóhajom!
Hallják, kik feszes tartásban
szochaladó álmot élnekaztán is,
hogy ihlető allémmal tél vizén fűtögetnek.
Narancssárga hajkoronáját fújja már a szél,
Télen hangja fagyos, oly keveset beszél.
Tó partján áll, és holtáig vár,
Nem olyan ő, mint egy nyári homokvár.
Az erdő zenéje
Találj rám, míg van út, mi idevezet.
Intek neked... karjaim feléd hajlók.
Itt nem találsz zárt kaput, csukott ajtót,
s terítek majd puha avarszőnyeget.
Ifjú diófa volt, szép dísze a kertnek,
harmincéves korban ilyen növény gyermek.
Tűző Nap ellen árnya menedék,
madarak pihenték ágai rejtekét.
Levelei között bogarak bújtak,
békés léte felett évszak idők múltak.