Versek a természetvédelemről
...vadonélők rovására nő a haszonállat:
...ketyeg...
becsüld.
A lét sövényén élni, akár
indaként kapaszkodó sarj,
vágyódva a magas felé,
hová nem ér el földi zaj,
belerögződve a jelennek
szűk határai közé zárva,
az idő selymet terít rá,
mint a libbenő lepke szárnya...
Szeress minden rózsát
Csobogó kis patak
Partján pezsgő élet...
Bokrok és virágok,
Vidám madárének.
Még csak suttogott az Erdő
Egy késő őszi alkonyon.
Elmondá, hogy fáj sebe,
Mit okozott az Idő.
Kezeddel ügyesen jeleltél.
Gorilla létedre több volt benned az emberség.
Megtanultál ezer szót
azok nyelvén, kik nem hallottak zeneszót.
Nem panaszkodom, ilyen az életvitelem.
Megszült jó anyám, ember lettem hirtelen.
Nem kértem én az életet senkitől,
porszemnyi ember lettem a semmiből.
"Nyári napnak alkonyúlatánál,
megállék" a szeretett Tiszánál,
szilaj vizét ma gátak szorítják,
két erőművel kemény munkára fogták.
Eleven húsába a Földnek
hatol az ember,
szövetei kis részekre törnek
nagy fegyelemmel,
pusztítójának csak hull a könnye
nagy kegyelettel!
Imígy szólott Isten a hatodik napon:
Dolgom elvégeztem, boldog vagyok nagyon.
Olvadó aszfalton csoszog,
halántékán patak csorog,
élete tikkadtan zörög,
csupasz karján vörös pörök.
Most elmondom, mért is vágyom
végigmenni Kismórágyon,
mert a domboldalra szántott
óriás szív vár egy lányt ott.
Él egy türelmes madarász,
aki a legnagyobb vadász!
Nem ám hálóval, puskával,
de lencsevéggel, búzával!
Egy álomkép kerített lassan hatalmába
Különös tisztelet költözött a világba
A globalizáció falait benőtte a vad
És láttam ahogy az emberiség elapad
Mikor az ember-lét
- akár a sarki jég -
a természet része még,
az egészet terhelő lábnyoma
épp akkora,
mint amit folyóparton hagyott,
s mire arrébb lépett,
már elsimították a habok.