Versek a természetről
Barnára zöld és pirosra kék,
szömörcés parton kökény az ég.
A simuló fű puha bársony,
vad nyarát pihegi a páskom
A kisalföldi emlék
Lassan virrad, pitymallik.
A sötétség eloszlik.
Az éjszaka visszakozik,
bár a róna még alszik.
Hallod, az égen a szél muzsikál,
Hulló levéllel forgó táncot jár.
Susogó nádas közt úszó hattyúpár
Rádöbben lassan, hogy elmúlt a nyár.
Őszi napsütésben fújdogál a szellő,
Lessük még a nyarat, de vissza már nem jő.
Mert ami elmúlik, az már mögöttünk van,
A fáknak levele is már a földre pottyan.
Vonulnak már a vadlibák
az ősz elől,
gúnár elöl
repül, eget hasít - írják
a V betűt.
Sorok az őszelőről...
Augusztus végén járunk, az éj hűvösségét jelzi...
Az éji hűvösség az ősz közeledtét előjelzi.
Nyár
Végét
Járja már.
Éjjel elkel
Lenge takaró.
Eljött az ősz, eljött megint,
lehullnak a levelek,
őszi eső szomorúan
áztatja a kerteket.
575575
Ahol a sziklák fölött a fény kutatva
simogatta a bokros lejtőit,
ott terelget tejfölös felhőket s erőt.
Csillagfüggönyt húz maga
Után a lenyugvó nap
Zajok az éjben csendesülnek
Így várják újra a hajnalt
Szikrákat szór a parázs, megannyi apró fény
táncol, kergetőzik, megpihen az éj.
Mint csillagok az égen, utat mutatva
ontják fényüket halk zenét suttogva.
Párát pipál a hegy,
felhők örvendeznek,
könnyet fakaszt a kegy,
bíbort permeteznek
Gesztenyeillatú őszre vágytam,
mikor a szél enyhe, készülőben,
ha felkelne vadul tipró vágyban
szél-cibálta színek erdejében.
Árnyak járnak a reggel kapujában,
harmatot sír az ősz szeme.
Elindultam sétálni, a forró légben szállt a por,
Félúton utolért egy gyorsan jött nyári zápor.
Lehet ám nyáron is az idő nagyon szeszélyes,
Meg is áztam jól, a nagy melegben nem volt veszélyes.
Voltál apró mag, csírázni kezdtél,
felszívtad az életet adó nedvet.
Voltál pici hajtás érett föld felett,
szépséges összhangú zöld rét lettél.