Versek a természetről
Lankás útnak ezüst színe,
csúszik arrafelé a tér,
eső áztatta hajnal sötétje
világítja meg csillámló
kabátom vizes cseppjét,
csordul le arcomon íze az
esőnek, mossa le a
reggeli ecset vonalát...
Fenyves mélyét gomba lakja,
Legszebb éke a kalapja.
Ahogyan a szellő játszik,
Karimája úgy hintázik.
Halott csókja a nyárnak
már fecskeszárnyon száll.
Emlék-szirmok,
rózsa illatú éjszakák
gyűrődött tegnapok nyomán.
Fenn a magasban félve remeg már,
nézd!... az utolsó sárga levél.
Nem tudja, a sárban még van-e élet,
nem tudja, hogy ott mi a sorsa levélnek,
mikrobák hada várja talán... nem lebegés.
Jó lenne, ha lenne újjászületés?
Távol a világtól,
"Pár" ronda hibától,
A talmi fényektől,
Hatalmi lényektől...
Ősz
Lehull a levele
A magas tölgyfának,
Eltűnik fedele
Kismadár házának.
A zsákmánynak megszerzése,
A területi védelem,
Az erősebb utódlása
Ösztönlények és állatok
Érzelemmentes törvénye.
Ahogy megláttalak
és csak bámultalak,
egyedül ott álltál,
mintha csak rám várnál.
Lépteit már hallom
hűvös reggeleken,
hol sárga, barna
egykor zöldeken,
zörög, zizeg,
szél a sóhaja,
menni kell már,
de kár, hogy nyárról...
Szellő karján ringatózó,
táncot lejtő rózsaszál,
harmatkönnyel siratgatod
áldott fényt, mely tovaszállt.
Park közepén leülök,
szövött kis halomján
kezeimmel feltúrom,
fejem fölé emelem ezután.
Gondolatok három őszi témára
1.
Itt ülhetnél velem,
csak mi ketten,
foghatnád a kezem,
elképzelem,
felbolyduló lelked,
elmereng.
Reqviem
Cickány rejtőzködik gombakalap alatt,
ólomkönny súlyától pókháló-lánc szakad,
szúrós pillantással kökény-szemek lesnek,
fagynak körme éles - attól vezekelnek
szörnyszülöttek éjszakája
a madarak gunnyasztanak
az angyalok eltévednek
valaki kaput nyit a télnek