Versek a természetről
Fa szeretnék lenni, melynek lombja szép zöld,
Gyönyörű, békét árasztó, bölcs anyaföld,
Ki szelíd erővel tartja a kicsiny fát,
S a Napnak fénye alkotja a glóriát.
Élethez kötött,
furcsa ármány
elvarázsolt
szépségével
leszek árván,
világok közt utazó,
ábrándos lelkek
vagytok és lesztek...
Hóvirág keres
szabad utat jégen át
örök remények
*
Langyos reggelek
mézillattal ébrednek
orgonavirág
*...
Esetleges vírusok idejére...
Oh, mily fenséges vagy!
Főleg, ha kereslet nagy,
S épp oly heves, mint vírus
Idején, ez most a stílus.
- Kimosta az eső lelkemből a maró szennyt.
Azt a megvető gyűlöletet, mi miattatok keletkezett.
Azt a hanyag haragot,
mi évek alatt csak ostorozott.
Szétterül a tavasz...
A belázasodott
Fák ismét szirmokat adnak!
Újulás izgalma...
Szelíd angyalok szőnek át
Pihe-puha földi imát.
Szép Alföldi határban
Az élet határtalan.
Gólyafészek újra lakott,
Csinosítja az ablakot,
Népesíti az otthonát,
Szépítgeti háza táját.
Pádison, a világtól elzárva, izolálva!
Egyedül a Glavoi réten.
Túrázom egyedül a környéken.
Bolondos, szeles,
nem dicséretes,
de jönnie kell,
mert nyár közeleg.
Karantén idején
A város az est takaróját húzta magára.
csönd van. Most nem zavar morajlás, lárma.
A tavasz a sarkokon tipeg és érzi:
valami más lett. Halad tovább, s nem érti.
Kis tündérke patakban jár.
Széles mosollyal arcán.
Táncoló vadvirágok között.
Furulyát fúj erdőn, mezőn.
Járvány idején
Fél Az, ott... lassul a világ,
míg idekint gyorsul, nyílik.
Éled a föld, a vadvirág.
Tavasz van! Messzire hírlik.