Versek a természetről
Nincsen rózsa tövis nélkül
Induljon a jóindulat,
Úgy kell, mint egy jó fordulat!
Ha célba mást nem is veszel,
csak-csak tévútra érkezel...
Áss el élve, amikor lemegy a Nap,
Látogasd meg szürke sírom néha.
Hozz vérvörös rózsákat nekem,
Ha igazán szeretsz,
Mert amikor éltem,
Sohasem tetted.
Hallucinációt, hányást, halált
okozhat, ha megeszi valaki,
amit avarban bóklászva talált,
a szakértőhöz el úgysem viszi,
saját szakértelme sincsen neki,
de a gombapörköltért meg rajong.
Vége van a télnek,
Így kellett lennie, hidd el,
Se hó, se hideg nincs többé
A drága Nap már küldi sugarát,
én érzem is a tavasz illatát.
Bár hűvös még a februári szél,
hallom ám, hogy ő miről beszél.
(3 soros-zárttükrös)
Holdfényben óvatosan napozok,
Átjár a fény, így kicsit sem fázok...
Holdfényben óvatosan napozok.
Hullám tajtékzik a vízen,
Szellő erélyesebben üzen:
"Hangod elveszik az éjben,
Retteghetsz a fedélzeten."...
Mikor az öreg fa derékba törik,
viharos szélben földre hullik,
megszűnik az oltalom,
árnyékát, hűvös megnyugvást többé nem találom.
Nézd, milyen szép
a havas hegyoldalról
lefolyó csillogó jégszelet,
mikor a Nap ránevet.
Bimbótól hervadásig
Kinyílt virágok illata árad,
érett gyümölcsök zamata csábos.
Ifjak szerelme forró és fényes,
kiteljesedve boldog az élet.
Tudtad-e, hogy
a szélnek színe van?
Színe, hangja és illata?
Ha a kertet járod, és a rétet,
meghallod a szél-beszédet,
s látod, a tavaszi szél színe zöld,
és ontja illatát a föld,
hogy a gyöngyvirág a széllel beszél...
Január, ó, te január,
oly csodás vagy, téli világ!
Zúzmaracsengő cseng a fán,
harangoznak a bestiák.