Versek a természetről
Nélküled, oly szürke az élet,
Nincs meg a kék színe az égnek,
Nélküled már a fű sem zöldell,
Nélküled semmi sem érdekel.
Árnyékolt őszben
kiszáradt felhők mögött
bujkálhat a Nap.
Most valék...
...a leghidegebb.
S bár fázék,
Orrom néha cseppen,
Mégis lelkem
Fagyott fehérje,
Mit teringette...
Hol van már a nyári vad forgatag,
Az ágyások mik színben tobzódtak.
Most nincs semmi, szél játszik huncutul,
Csak a fenyők állnak oly szótlanul.
Nyíló virágok illata,
Szívünk, lelkünk bódítója.
Rózsa, jácint vagy ibolya,
Színeikben is egy csoda.
Boldog a szív, ha dobog,
Ülj közelebb, hol tűz lobog.
Mily szép, minő csodája a létnek
A légbéli tánca a sárga falevélnek,
Tegnap még zöld volt, éke a fáknak,
Ma már csak jele a közelgő elmúlásnak.
Csöndesen csörgedez egy kis patak,
Úszkálnak benne kicsi s nagy halak.
Megtorpan olykor, ha kő állja útját,
De halad tovább, hogy elérje célját.
Gyönyörű, szép a táj, hó takar már mindent,
erdei ösvényen szarvas jár serényen.
Vaddisznó szaladgál, eltűnik a tájban,
őzek jönnek-mennek, borzok szaladgálnak.
Harmatos reggel az erdőbe vágyom,
Hová éjjel a sötétség bújik el.
Mikor a napsugár kúszik a fák tetejére,
Azt a csodát mindenkinek látnia kell!
Holnap már itt a tél.
Ma még nyög az ősz.
Vizet hol talál majd
szarvas és az őz?
Lágyan omló lankák ölén,
Lenn a völgyben kicsi ház,
Lombjuk vesztett öreg fák és
Fenyők őrzik szép álmát.
Zúzmarás fákon, jégkristályos ágon,
ámul az ember, gyönyörködik.
Renga-láncversben nézzük az őszt!
Aszottan szikkadt
A színes levélavar.
Szél bús nótát hoz.
Kapaszkodik sok
Sárga, rőt, fonnyadt levél.
Jégcsipke fedi most Úr asztalát,
Hótakaró alatt alszik a táj.