Születésnapi versek
arcodra hull a harmat
tündéri tájak pora
virág leszel a fény
Huszonkét évem betöltöm
a többin már csak tűnődöm
elszállt
nem fájt.
A legszebb nap csodával köszöntött,
szemeimből csak folyt az örömkönny,
ez volt nekem a legszebb tavaszom,
míg élek, őrzöm e pillanatot.
Huszonnégy óra, s huszonnégy lélegzet,
huszonnégy ima a közelgő végzethez,
huszonnégy óra, s huszonnégy gondolat,
huszonnégy gombóc, mely szorítja torkomat.
Állj meg egy pillantra, gondolj vissza...
Harminc éve történt egy tavasz-téli reggelen,
Már taxi vitt első utadra,
Ezerkilencszáznyolcvanhárom, március...
Gondoltál-e, miért lettél erre a világra?
Miért akkor és miért oda?
Leszáll a nehéz éjszaka,
A Hold ismétlen felemelkedik,
Majd megjelenik egy árnyék,
Egy sötét és bamba Árnyék.
Mondd, mit érlel annak a sorsa?
Ezt kérdezte egykor
József Attila.
Költői kérdés - a választ is megadta maga,
egy-egy emberi sorsot felvillant e költemény
minden versszaka.
Édesapámnak
Ma szomorú szívvel ünnepelek,
És sírodra egy szál rózsát leteszek.
Azon elmélkedem, elfutott hetvenhét.
Vége a futamnak? Ki tudja, mennyi még?
E néhány vers után tűnés a pályáról?
Vagy a tollnokoknak járhat még néhány sor?
Nyolcvanöt év hogy elszaladt,
elvitte a mosolyodat,
fájdalmaid de átvenném,
mosolyodban gyönyörködnék.
A lélekben az érzések szárnyra kelnek!
Tündökölj, mert boldogságra születtél,
Hiszen az életnek értelme "Te" lettél,
Tündökölj, mert benned él a szeretet,
Fényed ragyogja be egész életünket!
Gyűlölt vadrózsákon tiport enyészet reggel,
Új Napnak fénye reszket, új világ él.
Új irányba írt lét.
Huszonkilenc megfagyott macskalábnyomban
Huszonkilenc megfagyott jeges, halvány frézia...