Szomorú versek
Félrenézve bújok el a tudattól,
Ha nem látom, akkor miért lenne ott?
Rég kitörnék már robbanva magamból,
De az érzés már túl mélyen elnyomott.
Toll, mely ha szépen írna,
De kiszáradt belőle a tinta.
Ki vagyok én?
Esti csend szállott az utcára, autót sem látni erre.
Elnémult az egész világ, s csak tücskök ciripelnek.
Az angyalok már ásítoznak, lassan nyugovóra térnek.
Felveszik csillagos takarójukat, és álomport szórnak e vidékre.
a kilátás a cellámból
fehér foltok a
sötét alig világított
utcákon
a ködös távolban
hegyek hajolnak
rá a városra
mint takaró
kezek...
Jobb nekem egyedül a sötétben,
Mint mással egy légtérben.
A magány lett a párom,
Ez pedig nem egy álom.
Ködbe burkolózik e táj,
a szívembe beköszöntött a szomorúság.
Elragad egy árny,
és nincsen többé áldomás.
Andráskereszt, balra nézek, átlépek a síneken,
mégis szemem rajtad marad, ó, fémkapcsos végtelen.
Falak, az irtóztató falak.
Megvédenek vagy rád omlanak.
Körbevesznek immár népeket,
S tövükben elárvult kéreget.
Idegek kötélen táncolnak,
Bilincsek szorosan láncolnak.
Falról csepegő förtelem...
testi és lelki kín
A csecsemő is szenved, ha szül a nő,
kiesik puha fészkéből, az anyaölből,
tüdejébe hasít a levegő.
Síró hangjával jelzi,
első alkalommal
találkozott a fájdalommal.
Ne kényszeríts olyanra, mit nem akarok.
Ne bizonyítsd be, hogy a hibás én vagyok.
Az esélyed ellőtted, és most csak várok -
Várok arra, hogy mondj valamit, s hallgatok,
Hallgatlak, hallgatnálak, de csak bámulok.
ürességből lesz, ahogyan a tél
lombját vesztve nem sóhajtozik,
csak néma akarással tépi lelkét,
ki már nem remél.
Eljött egy új év, itt a farsang ideje,
most másról szólnak az ünnepek,
elcsendesedett a zene...
Egy esztendő ismét elszállt,
magunk mögött hagytuk
a mulandó lábnyomát,
talán csak a porszemnyi idő
utazott velünk a végtelent kutatva,
magával vitte
a megélt történések boldogságát,
melyek életünk könyvtárának...