Szomorú versek
Megtaláltam.
Elvesztettem.
Elvesztettem?
Az nem lehet.
1955-2008
Nézd el nekem,
ha szó-kövekkel dobálóztam,
hogy kép-késekkel vagdalóztam,
nézd el nekem!
Még ma is rózsaszínben látjuk ezt a világot,
városvégi magaslat ma is őrzi az álmot.
Egyedül élek, egyedül vagyok,
Egyedül félek, egyedül alszok,
De mit is jelent egyedül lenni?
Hajolj le hozzám, de ne vedd el javaim,
Erdőmben járva csodáld magas fáim.
Hegyek patakja zúgva rohan lábadon,
Hűs vizébe kortyolsz forró, nyári napon.
Ágyad szélén ülök, napok óta nézlek.
Életedről már csak kezeid mesélnek.
Rég nem beszélsz...
Csended útján elköszön a lélek.
Az ész hegedűjét hallgatom
könnyű tánclépésekre vágyom
néhány fordulat amivel ifjúságom
adós maradt
Ez egy csendes busz.
Egy alvó emberekkel teli
Hajnali járat.
ígérsz
de a majd csak üres szó
minden halogatásod
feneketlen tó
számodra a most egy távoli fogalom
milyen jogon ígérgeted holnapom?
Hangulatom, mint a füst,
Mely szomorúan száll,
Valakit boldoggá tesz,
Engem sírba vág.
Hirtelen ott álltál velem szemben,
jó ég, a szívem is megállt hirtelen!
Húsz éve nem láttalak, nem hallottam rólad,
miért? - már régen nem kutatom az okokat...
Sok mindent kibírtam,
De szívem már elfáradt,
Az élet megtanította velem,
Bízni senkiben sem lehet.
Érzelmi hullámvasúton utazom
Sötét és verőfényes utakon
Érzem a homály mélységébe süllyedek
Nem látja senki a sok könnyemet
Mély gödörbe zuhanok
Kijönni onnan nem tudok...