Szomorú szerelmes versek
Ó, miféle báj az, mi arcod megszállta,
s rabul ejtette lényed egész mivoltát,
hogy bárki, ki csak egy percre is meglátta,
vak bábuként hajszolja fenséges csodád?
Volt egy esély, amit ott hagyott,
inkább nézte azt a fát. Elhagyatott.
Utolsó levelét röpteti tovább a szél.
Szemében az a tűz már rég nem él.
A fantázia elkószál, s
A szemem könnybe lábad,
Az egységesült rémálmom,
Hogy van valaki nálad.
Összetört szívem darabjait kaparva,
Könnyeket ejtve ordítom, míg élek, szívem fel nem adja.
Míg élek, míg élek,
Belőlem nem múlnak remények.
Remények, mihez hű küzdelmet adtam
Túl erősen, hogy boldogságom én arassam.
Szakíts lelket, végtelen,
Átejtettél már elégszer,
Kérdem: - Nem lesz még elég?...
Szavakba foglalni oly nehéz,
Mit szívem küld az agy felé,
Próbálkozik, hátha érti,
Kódolt nyelv ez, miért nem érzi.
Megint elfogott egy érzés,
Ha meglátom,
Szívem hevesen ver,
Mint kora reggel a harang.
Randevú
Elindult egy fiú szerencsét próbálni,
Szíve választottját végre megtalálni.
Bizalommal telve készül útjára,
Nem tudja most még, ott mi vár majd reája.
Megszakad a szívem, akárhányszor látlak,
El sem tudod képzelni, mennyire kínoznak a vágyak.
Szemfenekem tört fehér vizén
Gondolataim gondoláján hajózom.
Köszönöm, élek, vagyok és létezem,
Bár kicsit már lelassult az életem,
A lelkemben érzem, hogy ott a fájdalom...
Elmúltak-e viharfelhők fejed felett?
Ítélkezni fogsz-e bárki felett?
Ezek után mersz majd mosolyogni?
Szépséged fog-e még csillogni?
Nagy bánat
Elvakít téged a szerelem.
Egy nem igazi, azt hiszem,
Nem viszonozza irántad...
hatalmas hiány lakik szívemben
kitöltöd mégis iszonyú üres
benned nem ég ezer fokon a láng
hiába hiszem el s tudom: szeretsz