Szomorú szerelmes versek
1.
Ballagni készül tucatnyi
Fiatalember, virág és tarisznya.
Mindenki készül mulatni,
Van, ki borát issza.
Nappal fia, éjszaka lánya balladája
A nappal fia délben egy könnycseppben született,
Szemében tűz égett, ahogy a bölcsőből kitekintett.
Az éjszaka lánya harmattal érkezett
Éjfélkor, mikor minden elcsendesedett,
Szeme fekete bársonyként fénylett,
A világ egy percre megdermedt, ahogy körbenézett.
Lehullottak rólam a fekete képek.
Elbukott angyalok szárnyain lépek.
Óvatosan szeretett belém a tél,
mert nem tudta, milyen rideg a szél.
Nézek üres tekintetedbe,
Nézlek, ahogyan csendesen alszol el.
Nem értem, miért éget ennyire,
Ez az elmúló szerelem.
Azt mondjátok, balga vagyok, talán igaz,
Mert a szívemre hallgatok, nem az eszemre.
Tényleg ráfáztam párszor, s az sem vigasz,
Hogy nevetek, ha ezt vetik a szememre.
Azt mondod, szerelmem, szakítasz velem,
Elmúltak érzéseid, sok volt a sérelem...
Fáj a szó tőled, mondod, muszáj menned,
Nem jó, ha maradsz, hát most meg kell tenned...
Szalóki Sándorné Várszegi Noémi
Szívem kertjében kinyílt egy mesebeli rózsa,
Gyönyörű, szép bársonypiros minden szirma.
Finom, friss illatot áraszt a kelyhe,
Nagy örömében reá szállt egy lepke.
Beszélgetni bárkivel lehet.
De ha a szív igazán szeret,
Nemcsak beszél az ember.
Visszataszítottál pokol mélyére,
egyetlen bűnöd, hogy nem engem szeretsz.
Zsigerelt, hamis érzések földjére
feszített engem a szerelemkereszt.
Néha elgondolkozok azon, hogy mit érzel irántam,
S ilyenkor szívemet bú és bánat bántja.
Mert nem tudhatom, hogy úgy szereted-e mosolyom, mint én a tiéd,
És, hogy szemed kéksége mit remél.
Múlt
Az, mi fáj, múlt, mi elragad, magány, mi megőrjít és mi segítene.
Az sem az, mi megoldana bármit is.
Alászálló Nap takarja a völgyet,
Éj fekete lepel takarja a hegyet.
Bús dallamot sodor az őszi szél,
Csalogat, hozza szirének énekét.
Felednélek, de nem lehet,
A vér nem hagyja el az ereket,
Csak, ha vágják, de az fáj-dalommal jár,
Te engem nem érdekelsz már!
Bús dalom csendben,
halkan szól,
szomorú szavakat
olvasok az arcodról.
Valamikor dús jótevőnk volt ifjúságunk,
kiket a mindenség felett Vénusz is megáldott,
csak egymásért volt minden szívdobbanásunk,
értünk a fénylő nap is, minden éjt felváltott.