Szomorú szerelmes versek
Boldog voltam akkor, rég,
mikor megláttalak egy fotón, te szépség.
Akkor még nem vert szívem oly hevesen,
egyszerűen csak hozzád szóltam kedvesen.
Sulimnak folyosóján vesztegeltem,
És tekintetem egy lányra szegeztem.
Egy leírhatatlan érzés fogott el,
Egyetlen pillanat, beleszerettem.
Milyen volt az első ölelésed,
Bennem él még a nevetésed,
Nélküled magányos a nyár.
Fehéren-feketén
tiéd nem leszek én,
foglalt az én szívem,
szükségem rád nincsen!
Kezem a csípődön, karod a vállamon...
Szemem a szemedben, örökre zálogom...
Tudod, elkopott az idő felettünk,
Már más fogja meg a kezünk,
Fáj, de nem tehetünk ellene,
Szó nélkül megyünk el mellette
Szakaszai a szerelemnek
Szerelem, óh, te gyönyörű,
őrült, el nem ülő vágy...
Hajnali három, és hallom, hogy érkezel,
Tudom, merre jártál, már nem is kérdezem.
Rúzsfolt, parfüm, érzem,
Milyen volt a megbeszélés, kérdem?
Veled
Hiányzol,
Távol vagy tőlem,
Szíved dobogása
Reményt hoz ki belőlem.
Süt a Nap, de hamar beborult az ég,
szemedből sugárzott valami vakító fény.
Megbabonáztál egy perc alatt,
szívdobbanásod hallom
még most is harmadnap.
Csak álom leszel mindig
Felfényesedett lelkem
Tükör-rezdülésén
A reménytelen szerelemről
Oh, drága Szerelem,
Mondd, miért fáj ez ennyire?
Kínzó, gyötrő emlékek
Szállnak át a lelkembe.
Sötét szobámban merengek rajtunk,
Tavaly ilyenkor még csokis fagyit faltunk,
Aztán két mentás-csokis közt meghaltunk.
Szívembe zártam a rohanó időt,
minden pillanattá szűkült hónapot,
és rejtett emlékeink bontogatja
a vállamon ott felejtett illatod.