Szomorú szerelmes versek
Sok arca van egy nőnek,
Jobb, ha mindet nem ismered.
Mikor megismerd, édes, kedves,
De ha mérges, olykor csendes.
Szilágyi Sándor (sanyiszilágyi)
1.
Egyik szemem sír, a másik nevet,
Hiába suttogom én már a nevedet!
Csak egyszer ha hallhattam volna hangját,
Most nem érezném szívem erős dobbanását.
Vigyázat, ha felkerül,
Tüske fogja szemed körül.
Álnok tükör s csalfa kép
Rózsaszín szemüvegben ez a kép.
Hasonló, de nem ugynanaz
Hamis nyugalommal
Ereszkedett le
A várva nem várt világba
S az önkívületbe.
Te vagy az, ki mindent megtett,
fényt adott, kinek kellett,
de minden elsötétedett,
mert hiába a szeretet,
s hiába a tett s a szó,
mindig te leszel az utolsó.
Üresség járja át a szívemet,
Fájdalmas kínok gyötrik lelkemet,
Érintésed emléke borítja testemet,
A Te szerelmed, mely végleg eltemet.
Emlékszem a nyárra,
szép volt, s nem volt semmi baj.
Szerettelek, de akkor még, mint barátot,
a szerelem csak később jött,
amit nem tudom, mi hozott.
Lehettél volna a Nap
Melengető sugaraiddal,
De helyette felégettél mindent.
Nem akarok búcsúzni,
Nem akarlak elengedni.
Ha belegondolok, hogy elmész,
Minden boldogságom elvész.
Idős pár táncol a tévében,
Egymásra mosolyognak szépen,
Lelkemben most haragos láng gyúl:
Itt lehetnél, és nem messze túl!
Láttam őtet minden nap,
Egy udvaron haladt keresztül,
Ahol női ruhákat varrtak tömegestül.
Jóval fiatalabb voltam nála,
Vagy csak én gondoltam...
Nem vágyom már szerelemre,
nem vágyódom halál után.
Nem kérek csókod fanyar ízeiből,
lemondok rég áhított ölelésről.
Szívpitvaromban május szép lánya, a
tündér, amint jókedvemre rátalált,
annak lángja már ki is aludt nyomban,
hogy helyét sötét fájdalom vegye át.