Szomorú szerelmes versek
Letörlöm arcod ablakomról,
szemed fénye ne kopjon tovább.
Elengedlek, menj, találd meg azt,
ki majd betölti üres szobád.
Szerelmemhez
Egy kívánság is sok, mely tőled elszakítana,
Egy kívánság sem kell, mely nem érted szólna.
Egy kívánság van, mely szívemnek ajándék,
Hogy szívem szíveddel találkozzék.
Ha kérdeznéd: még nem gondolok másra,
pedig az idő lassan felgombolyít.
A napok könyörtelen elmúlása,
mondják, elfogadásra tanít.
Nem is ismertük még annyira egymást,
De most úgy megismertelek, mint még senki mást.
Vége lett szerelmednek, tudom, rossz ez az érzés,
Úgy érzed, mintha már nem is élnél.
Nem, te nem lehetsz velem,
Oly sok éjszaka veled:
Álmomba jársz, mintha
Visszatérnél soha.
Én nem akartalak szeretni,
te erőltetted rám, és fájdalmak
között a szívembe költöztél.
Valaha volt legszebb emlék,
Sötétségben ragyogó pont,
Ám kissé homályos elmék,
Szívem égő hiányba ont.
Leragadt lelkek tengere:
Ez az, ami végül nekem jár,
S ha véletlen rátalálsz,
Ígérem, minden szavad eláll.
Karod nyakam köré fontad,
mikor öleltem derekad,
és én ittam szavaid,
mikor a fülembe suttogtad.
Deréktájon görcsöl a "mindegy",
Belefájdult minden izmom.
Téged írlak magamnak
Ma is úgy, mint ötven éve -
Elcsépelt szó, mit használ minden ember, szeretlek!
Ki célját, bármily alantas, mint tulajdonát, megkapni vágyik,
Megtesz mindent, ígér boldogságot, örök szerelmet,
Tán elhiszi, mit mond, maga is, mert igaznak látszik!
Elnézem én szemedet,
Gyönyörű, szép szemedet,
De megbénít engemet
Egy gyönyörű érzelem.
Kínoz a láng, mit bennem gyújtottál,
Meghitt kékből vérvörösre váltottál,
Telt az idő, lelkembe olvadtál,
Tábortűzként szívembe lobbantál.