Versek a szeretetről
Kis kalácsom, nagy karácsony,
hová lett az édes álmom?
Rég kihűlt már rideg éjben
s szívem fázik melegében.
A hó, mint fehér takaró lepte be a tájat,
talán még soha nem láttam oly fehérnek
a házat, ahol születtem.
Pattog a tűz, sül a bejgli, mézeskalács,
Békében, csendben, egymásra talál a család,
Elég egy kósza szikra köztük - átfutó pillanat,
Simogató kezek körbefonnak, szótlanul megnyugtat,
Néha a túl kevés szóból is értenek, egymásra
Tudnak ismét - odaadóan figyelnek.
Régi karácsonyok emlékére
Ének száll az esti szélben,
ablak alatt kis csapat,
meghallgatják éneküket,
alma, dió, jó falat...
Karácsonykor békében ünnepel a világ,
csendes áhítatban elmondunk egy imát.
A szeretet ünnepe van, gyertyát gyújtunk,
szívünk kapuját szélesre tárjuk.
Kis Jézus érkezése!
Úton érte őket a csoda,
istállócska, szalmakalyiba,
fényes csillag vitte őket oda,
Megváltónknak nem volt otthona!
Valahol az emlékeimben járok,
És a gyerekkoromra gondolok.
Itt vagyunk,
Újra itt vagyunk,
Egy Ünnepen
Megint csak hallgatunk
A negyedik karácsony
Százötven versben
Csókolta lelkem szívedet,
Bombázta - olykor kegyetlenül -
Tán úgy, ahogy nem lehet.
Fodrozódnak a
Fehér, súlyos hófelhők.
Hóesés gyenge.
*
Fenyőágakat
Az udvaron átfesti.
Csendesen hull a hó,
Fehér álommá vált a táj.
A kismadár dideregve
Melegebb időkre vár.
A karácsony vörös-esti alkonyán
Csillámos hó van kint a ház udvarán,
Amiben benne ül egy hóember vártán,
És ócska kutya lábos van a kobakján.
Jöjj el, szent ünnepünk
oda, ahol sok a bús,
a tönkretett élet.
Mosoly Karácsonyra
Romos istálló és szúrágta jászol,
Oly régen volt már igazi karácsony.
S régen volt, mikor a három királyok
Ragyogó arccal betértek hozzátok.
Eljött az a nap, amit Karácsonynak hívnak,
Most szeretni kell, bár kellene minden nap,
Van, aki a szeretetre csak ilyenkor éhes.
Az Ő élete nem is lehet olyan nagyon fényes!