Versek a szeretetről
Micsoda balszerencse!
Szomorú végzet!
Eltörött a homokóra,
Elfolytak a percek.
Elképzelem hogy szeretek
Szárnyalok szeretve szeretek
Beleremeg szívem
Elvesztettem eszem
Eltűnik súlyos mérgem
Ezt így képzelem
Mi vagy nekem, hisz kérdezték sokan,
Válaszoltam, mint a virág illata, pont olyan,
Egy csepp a tengerben, mégis kitűnő...
Szárnyaszegett madárként sodródok,
hol elejt, majd felkap az északi Szél,
vad légörvényben hánykolódok,
szívdobbanásom onnan is az égig ér.
Toporzékolok itthon,
Italozni mennék én,
Ebből állok mostanság,
Ez lettem most én.
Érzelmek, ha telítődnek,
Nagy terhet jelent a szívnek.
Nagy érzések és nagy szavak
Feszítik a határokat.
Csak lásd szemében
fényes reggelen
csillogó örömét,
ahogy kezében
reszket kis csomagja,
melegsége szívében
fényes szalagját
ajándékáról leoldja.
Búslakodik az őszi szél,
Ki tudja, hogy miért?
Vágyakozik már szegény,
Ki tudja, hogy kiért?
Jó veled ébredni
mindig, minden reggel,
hisz, ha mosolyt ad,
mosolyt kap az ember.
Csak takarj be tisztán,
mint mezőt a hó,
érezni akarom
benned a jót.
Nyisd ki a házad!
Alszik már a bánat.
Tedd fel az égre egy felhő alá!
Amit írok, amit mondok s gondolok,
képzelem velem, mint bennem félelem
van az iránt, hogy vajh` mit hoz a jövő,
melyben e költemény eltörölhető.
Ez a nevezetes nap is eljött végre,
Minden Pista, Pityu, Isti örömére,
Vegyenek körül igazi, hű barátok,
S téged őszintén szerető, szép családod...