Versek a szeretetről
Valahol a földre érkezett
egy bukott angyal,
ki most emberré válva
tele van sok gonddal.
Gyerekkoromban álmodtam egy világot magamnak,
egy világot, melyben nincs szomorúság, se bánat.
Gyerekkoromban azt hittem, hogy
az emberek nem okoznak fájdalmat egymásnak.
Annyi mindent köszönhetek neked, drága papa.
Neveltél s szerettél, mint egy gondoskodó apa.
Bölcs szavaid még mindig halkan csengnek a fülemben,
Kedves élményekkel, nagy szeretetben nevelkedtem.
Loptam egy falat téglánként tőled,
Elcsentem egy bástyát mélyről belőled.
Talán tudtad, s talán végig is nézted,
Hogy bontom a lelked,
De még csak nem is védted.
Fesd meg a tavaszt
rügyező fákkal,
nárcisszal, hóvirággal,
ibolyát is fess melléje,
dobogtasd meg szívem véle,
mintha a tavasz legszebb nő lenne,
az életnek éke,
rajzolj egy fenyőt is a képre...
Azt sem tudom, hol áll a fejem,
Naponta annyi nő van körülöttem.
Unokám, lányom, anyám, nagymamám.
Feleségem az meg csupán csak ráadás.
Ne keress ott, hol egymásnak kell menni!
Alázni, megalázni elgyötört testet, lelket.
Ott sem leszek, hol erősnek kell lenni,
könnyeim helyett porba leteperni.
- Téged, mást, mindegy, ki jön,
Ilyen az életünk sajnos... Közöny!
Kettőnk rezgése nem lehet más,
szavak nélkül érezzük egymást.
Lehetsz bármilyen távol tőlem,
a lelkeddel én összenőttem.
Soha ne bántsd, szeress!
Soha ne feledd, szeretlek!
Ne feledd, szeretlek, Gábor!
Nagyon szeretlek, Gábor!
Márciusi kikelet adja azt az ünnepet,
ahol a nőiség virágba borítja a földet.
Megemlékezés, tisztelet és szeretet
az, ami szebbé teszi a női nemet.
Nőnap, amikor különösen is jól érezheti
a férfi,
hogy az életét nem csak egyedül éli.
A nő, aki vigyáz rád, én vagyok,
Életem árán is megvédelek,
Gonosznak, rossznak esélyt sem adok,
Örökké szívremegve féltelek,
S bárhol ér a csillagfényes este,
Tudd, óvó lelkem mindig simogat -
"vigyázom békés, csöndes álmodat."...
Ó, a nő az örök talány,
Néha rejtélyes,
Néha vagány.
Szemében ott az egész élete.
Kinyílott az ibolya a kertünkben,
egy kis dongó röpködött hevesen,
összevissza cikázott a fák alatt,
boldog volt, köszöntötte a tavaszt.
Ki jelenti a fényt az életedben?
Tudod? Ha nem, érzed a szívedben!
Naponta mindent megtennél érte,
Csakhogy életét boldogabban élje!
Mosdik a reggel a harmatos fűben,
Ébred az élet, cérna a tűben.