Versek a szeretetről
Amikor szól a szép zongora hangja,
szívem dobban, ahogy rezdül a muzsika,
elringat, mint csendes tón a csónak.
Érzem, hogy különleges hangja vár,
gyönyörű hangszerekből a zene száll,
hiszen mindenre kell a szép zeneszó.
Az élet mindig rejteget
valami szépet,
hogy megtaláljuk,
hit kell hozzá,
mellé emberség,
mely csodákra képes.
A szíved egy pontos óra,
figyelmeztet oly sok jóra.
Hallgass mindig a hangjára,
amit súg, ne vesszen kárba.
Család
Kimentem a kiskertembe
Ráléptem a petrezselyemre
Belenézett a szemembe
Tegyél be a kötényedbe
Ne félj!
Ők azok, angyalok,
kik odafent élnek,
ott fent angyalok,
ott zenélnek.
Fáradt voltál, kincsem, a szemedben láttam,
Édesebb volt arcod, mint ahogy azt vártam.
Zsebedben kezeddel, lazán álltál háttal,
Szemedben egy magányos, gyönyörűszép vággyal.
Sóhajodon ülök, rajta utazom,
ólom a levegő, átlátszó nyugalom,
ha puha ajkadtól bűnös a tudatom,
akkor az zsarátnok, nékem jutalom...
Eltűnik a házak mögött
holnapig szenderegőn
a fák lombjába fekvő fény.
Mindent feltenni egyetlen mondatra érte,
Mindent, amid van, és a végtelenbe nézve
Kitárulkozni, hogy erősebben verjen,
Mindent vagy semmit, inkább az isten verjen.
Átfonta karját rajtam a kétség.
Szeretni valakit
Tán bűn vagy vétség?
Érezni, miként tekintete
Tekintetembe olvad.
Úgy hullott, mint a hó, és kavargott,
mintha el akarná temetni a világot,
úgy sodorta magával a gyűlöletet,
s árasztott el mindent vele
az Ég és Föld szele.
Mely embernek tiszta a lelke,
vágyhat őszinte szeretetre,
...férges alma bármily szép,
belül a gonosz lény emészt!
Milyen jó is itt a tóparton,
átölel a csend, a nyugalom,
a nap most tér nyugovóra,
aranyhidat terített a tóra.
menekülvén
rabul estél árnyékod
repdes a falon...