Versek a szeretetről
Csak telik az idő, a telefonom nézem.
A képernyő nem villan, de miért nem?
Várom, hogy írj, de úgy tűnik, hiába.
Hát írok én neked válaszodra várva.
Nem is olyan régen,
Ó, hogy ízlett nékem!
Főztöd csipegettem,
Jobbat sosem ettem.
Valamikor, nagyon régen
egy Máriáért odavoltam,
azt hittem, hogy földön-égen
nincsen párja, úgy gondoltam.
Múltak napok és múltak évek,
amióta megszerettelek téged.
Jó érezni, hogy itt vagy velem,
jóban, rosszban fogod kezem.
Anyu nénje Fricike,
Idős, fonnyadt, picike,
De a szíve arany volt,
Övék volt a szatócsbolt,
Messze távol Borszéken,
A sors hozta el nékem,
Pestre vetette a vihar,
A második vérzivatar...
Micsoda elsöprő ereje van a jó szónak!
Ha tudnád, nem ritkán használnád, csak hébe-hóba.
S most emlékek homályában sem kellene tán kutatnod,
hogy kit illettél jó szóval, mikor átsétált utadon.
Maradj itt, velem
drága, karácsony
kérlek gyere, vissza
Néha megölelem az út menti fákat,
pedig fölöttem villámok cikáznak,
sűrű esőcseppek hajamra hullnak,
gyöngyékszerek nyakamra simulnak.
Nincs idő haragra és gyűlöletre,
Álnok vagy gonosz emberekre.
Szeretni jöttünk, nem haragudni másra,
Ölelni jöttünk és mosolyogni a nagyvilágra.
Millió emlék, millió érzés
kísérnek oly rég, lelkembe sebzés.
Telnek az évek, gyűlnek a ráncok,
millió emlékek, sok kudarcok.
Így felelek
Mit mondhatnék neked,
Mikor napról napra
Gyász és szomorúság
Üti fel a fejét,
S beárnyékolja ez
Milliók életét.
Kopogva lép be nyár
Hát velem maradtál
Szíved szívembe is zár
Egyetlen kis virágszál
Karácsonykor a szívekben legyen jelen:
Az őszinte és tiszta szeretet.
Esni fog, hamarosan bekopog az ősz,
már avarba bújnak a fakó szárnyú lepkék,
Elalszanak a fák, s a múlt kicsit elidőz,
fáradt vándorként cammognak az esték.