Versek a szeretetről
Az angyalok márpedig köztünk élnek,
s akármily` hihetetlen - ők is félnek.
Mindenkinek megvan a saját kétsége,
talán nélküle az élet silány lenne.
Szonett 3
Elszállt a pillanat, reggel bízik,
harmatos hajnal csókot lehel rája.
Felderíti lelkem az ősz látványa,
szép képei elkísértek engem utamig.
Elindulnék fel-fel a végtelenbe,
madárszárnyon is jó lenne a szélben,
vagy lebeghetnék csendesen, mint egy hang,
és szólnék, mint egy szép hangszer.
Nincs a Földön senki, senki,
ki a párom lehetne.
Mert a szívem keserédes,
nem vonz senkit keserve.
Ha csillag lennék,
csak neked ragyognék.
Csak feletted
rikítana kéken az ég...
A lúdtoll rendi harcosa vagyok
Hithűen képzem magamat... én a lúdtoll rendi harcosa vagyok,
Kergetem a tudást, mit elődeim fölhalmoztak... ők a nagyok!
Hithűen képzem magamat... én a lúdtoll rendi harcosa vagyok.
Át lehet-e adni,
anyám ölelését,
csendes mosolyát,
aggódó tekintetét,
kérdő szemének vágyát,
át lehet-e adni,
mind-mindazt,
amit ő adott nekem...
Olyan nagy és kerek, mint a farkasszemek,
Ajkad éget, mint felhőt az egek,
Látom mosolyod a vad természetben,
Ahogyan rám ragyog a tenger fényében.
Bár Istennek kegyelme végtelen,
Az én kitartásom lehetne szüntelen.
Betöltöttem a hatvankilencet,
jósága a sorsnak, hogy ezt megengedte.
Fűszerezte édes boldogsággal,
bár viaskodtam olykor életcsatákkal.
Hét angyal vett körül, mikor megszülettem,
figyelték léptem, bármerre mentem,
megtanultam, hogy az életünk elszalad,
pillangószárnyon száll a pillanat,
felröppen, és egy virág szirmán megpihen,
az elmúlás üzen mindegyiken.
Tengerhez
Csak álltam a parton
Emlékeket idézve,
Hogy milyen jó is volt anno
Gyerekként sírni érted.
Utad járod - egyedül - nap mint nap.
Remélve, hogy csodás lesz a holnap.
A hétmilliárdból - Te - az egyetlen.
Aztán egyszer csak megérted a lényeget.