Versek a szeretetről
Ott ültél velem szemben. - Képzeletben.
Néztelek téged, néztem a kék szemed, s néztem a szád.
Vágytam rád.
Vágytam arra, hogy szád a számhoz érjen végre.
Hogy megérints már.
A falunkban áll egy kedves kis ház,
Melyet az Úr tekintete mindig lát,
E kis lak oly közel áll szívemhez...
Barátom és családja lakik benne.
A kapzsiság megrészegít,
És tönkreteszi szívünket,
Mert nem vesszük észre,
Hogy megmérgezi lelkünket.
Tegnap éjjel álmomban
Hangod hallottam.
Szívem megdobbant, hogy
Újra velem vagy.
Minek színezni egy álmot, szólt a
szívhez az elme, hisz az rég halott lett,
a múltban lett eltemetett, te mégis
a jelenedbe áthozva élteted.
Szüntelenül itt lebegsz bennem,
szinte csak rajtad futnak át a kócos gondolatok.
Csönded úgy szorítja mellkasom...
kínom a Hold sötét oldaláig nyomokat hagyott.
Vinnél engem, de nem akarok sehova se menni.
Csak egy hely van, ahol boldog akarok lenni.
Csak egy hely van, ahova szeretnék sietni.
Odabújni hozzád, ölelő karjaid közt pihenni.
Ma 17 éve, hogy megszülettél,
És szüleid boldogsága lettél.
Szeretetben óvtak és neveltek,
Számodra csak jó utat kerestek.
1. Áldnak téged
angyalok az égben.
Hosszú utadon elkísérnek,
nem leszel már egyedül sohasem.
Elmentél egyszer,
s visszajöttél közénk.
Lelked még mindig ugyanaz,
ki elment egykor rég.
Felhőhajók úsznak az égboltnak kék
Tengerén, virágparfüm-illatos a lég.
Megigéz misztériumod,
fölényes tartózkodásod.
Kimondott nemed talányos,
minden riposztod halálos.
Az életem elgondolom néha.
Gyermekkorom visszatér még sokszor!
Bár a sorsom hányatott volt:
Éjszakákon fénylett a Hold,
Napsugár is ragyogott rám olykor!
Csak egy újabb éjszaka, és bámultam a Holdat,