Versek a szeretetről
Nagymama 2.
Sosem fogom feledni fogatlan mosolyod,
Ahogy kora este nevemet mormolod.
Csendesen beköszöntem hozzád...
Nem kérek én Tőled szerelmet,
Ez legyen bennem, mely hozzád visz.
De akarok hű kegyelmet,
Mely Benned mindig is csak hisz.
hallgatom a csendet
kérem a békét
üzen a szél
barátaimnak
Nem olyan rég volt hogy megismertelek
ősz volt peregtek a rézszínű levelek
sztán jött a nyár egy napsugár
néha még ránk kacsintott
majd suhant tovább
Legyél te a levegő,
ki minden nap megajándékoz magával,
bearanyoz minden szavával,
s kezével simítja bizonytalan lelkem,
mi éhezik egy csillogó pillantásért,
még meg nem élt jövőért...
Az élet hosszú évek sorozata,
Keszekusza, mint az idő fonala.
Ha összegyűjtenénk az életünk fonalát,
Megkapnánk a világ legnagyobb gombolyagját.
Nesztelen az éj, bús felhő az égen,
ablakból némán a bújó holdat nézem.
Agyamban hallom a csendet, szinte fáj,
lelkembe olykor beletép a magány.
Hold, titkoknak tudója
Ki az unokáját karjaiba veszi,
Minden baját-búját rögtön elfeledi.
Nincs is az életben ennél szebb pillanat,
Hacsak az nem, mikor a kicsi már szalad.
Ki emberré faragta e szeleburdi lányt,
Ki minden megszidást tanításként szánt.
Ki megmutatta mindazt, mire szükségem lehet,
Ki rátérített az útra, mi majd előre vezet.
Mondd, kérlek, most én mit tegyek,
mikor szavakkal elmondani nem lehet,
mikor magadat ölelni sem engeded,
mikor a simogató kézbe belemarsz,
mikor az orrod alatt halkan hadarsz,
mikor magad szeretni nem engeded...
Amikor megpillantottam a boltban, még nem tűnt szürkének.
Színesnek láttam, mint amilyen a világ egy beszipuzott ürgének.
Lógott a vállfán a többi mellett, gondoltam, felpróbálhatnám.
De végül képen talált az érzés, hogy "talán mégis jobb volt vállfán".
Ne sírj, kedves,
Fogd meg a kezem,
Sosem engedem el,
Mindig vigyázni fogok rád.