Versek a szeretetről
Szótlanul nézünk egymás szemeibe,
őrizzük a tegnapokat szívünkbe vésve,
s a szeretetet, ami utunkon elkísér,
amely a széltől is óv, mindig megvéd.
Homályt fújok néha két szemedbe
Tenyerembe ívet robbant a halál,
ha elmegyek, ne keress, ne találj,
utánam futni minek, nem lehet,
nem tudhatom, mikor hol leszek.
Gyermekem arcát nézem kutatva,
van-e ennél tisztább a világon?
Gyönyörű szeme őszintén tekint,
ezt a fényt kell nekem most vigyáznom.
Rímekkel is átölve!
Meséskönyveimet apám hónom alá csapta,
s rám parancsolt: "Olvasd el, merre lovagolt a cár!"
Kilenc sem múltam, ám szép élet volt: az ő nyarán!
(Ha játszani hívtak, nem érdekelt holmi labda.)
Régi szokás farsang idején,
Arcokra színes álarc kél.
Szép hagyományt szeretem,
Róla verselni lehet.
Cseppenként adagolja az életünk,
Fénysugarak ölelésében érezd!
Ölelő karjai közé kerülünk...
Boldogságodhoz elég lesz egy gerezd.
Megköszönhetetlen szeretet
Nem bírod már a szenvedést, nézz fel az égre!
S kit tudod, hogy ott van, az segít majd néked.
Csendes lett köröttem ismét a ház.
Odakinn egy vén harang búsan bong,
lelkemben még ünnepi zene szól.
A csend hangja lágyan, ringatva zsong.
Kicsi kezeddel fogod a kezemet,
Égszínkék szemeddel figyeled tekintetemet,
Boldoggá teszed a legszomorúbb napomat,
Nevetésed mindig feldobja hangulatomat.
Minden nap karácsony
A fenyő csak állt ott
az erdei csendben
méltósággal várta
benn a rengetegben
mikor lesz már újra
hófehér kabátja
az áldott ünnepet
miben büszkén várja...
Dobverői nincsenek kezedben,
hallgasd hát figyelmesebben!
Tam-tam, tatám-tatám.
Szíved nagy és tökéletes,
Isten előtt nagyon becses!
Piros, fehér, zöld szerelem,
fennkölt sóhaj - rád lehelem,
rácsókolom az ajkadra...
Tudom, egyszer leállsz, dobogó szívem,
sátorruhámból kiszakad a lélek,
és lehajol megcsókolni téged,
hisz ott van minden, amit elviszek.
Egy név,
melyben mindig
ott a hév.
A teremtés egyik fele,
és aki vele lehet,
ha ő is szeretné,
boldog lehet vele.