Versek a szeretetről
Térdet hajtok árnyékod előtt is,
s tétova életem sorsodba rejtem.
Agyonhasznált emlékekre zárom
pilláim, s lábaid elé ejtem
az én magányos, száműzött szívem.
Mert szívem mélyén érzem a kapcsot a lelkedhez
Egy lélegzetvétel, de megáll körülöttem az élet,
Az idő is lelassul, közben mégis gyorsan pereg,
S a gondolatok, mik a fejemben átfutnak,
Érzem, csakis rólad szólnak.
Amikor idejöttetek,
Remegtetek a félelemtől,
Féltetek a nagy változástól.
Kicsi szőrgombolyag voltatok,
Pici arcotok hozzám bujtattátok.
Aki szívét osztja szét,
Benne lakik a szeretet,
Boldoggá tenni másokat
Örömet szerez az embernek.
A lépcsőket is kettesével szedem,
Korgó gyomorral indulok napvilágnak,
Magamat pillekönnyűnek érzem,
A búm ezzel itt marad a mának.
A szeretet olyan, mint a Nap,
Melegségéből mindenki kap.
Mindenkinek remek ajándék,
Mindenkitől nemes szándék.
Aprócska szív csak anyát hív.
Aprócska lábak csak anyáért rugkapálnak.
Lehet, egy aprócska gesztus csupán,
érte virágját bontja a hála,
ajkakról halk köszönöm szól sután,
belül rebben a pillangó szárnya.
Aludj csak, míg ragyognak a csillagok,
Aludj csak, ne gondolj rá, hol vagyok.
Álmodj kishajót, szép kertet, virágot,
Álmodj nekünk egy sokkal jobb világot.
...Ha kígyó vagy, ölelj, de ne fojts meg,
Ha vadállat vagy, harapj, de ne egyél meg...
Benned nyugszik lelkem, Benned!
Kórházi idill
Kórházi teremben,
És künn a ligetben
Halovány alkonyon
Isten szeret nagyon.
Megy az idő. Közelednek azok a percek.
A búcsú ideje, a ballagási versek,
A régi végek az új kezdeteknek.
Nap sugara kezével simogat,
Égő lángnyelve egy irányt mutat.
Reménnyel telve, lassan lépkedek,
Bízva, ma a városba térhetek.
Felhők habján,
csillag szárnyán,
csillagvirág
csengőhangján.