Versek a szerencséről
Ha szó talál meg téged,
örülsz, hogy újra éget,
Istentől kapott szándék
ihlet, mely nagy ajándék.
Nemcsak a gondolatok sűrűjében,
a valóságban is, ha a szerencse
kedvez, régi álmoknak elérkezik
áhított, könnyes szemmel várt ideje.
Olvasom a verseidet,
sok a közös nevező,
írj csak, írj, és tudod, kinek,
ki veled együtt nevet: Ő.
Kinőttem a könnyeimet.
Megismertem a kegyetlenséget...
Mégsem váltam kegyetlenné!
Szemfényvesztés duplán,
s mindig jön egy hullám...
felszínen ringatja,
bódítja, nyugtatja,
míg lassan átázik,
hasad, reped, mállik.
Mikor azt hitted, hogy az élet szép,
A szíved épp akkor hasad szét.
Gondolata számtalan kérdő névmás,
merengésre készteti a fájó tét,
nincs hű társa, nagyvonalú mecénás,
régóta kitér előle a jólét.
Manapság ez köznapi lom,
félmegoldás gondjaimra:
nekem is van már mobilom
- dehogy okos, csak egy szimpla!
Egy téves mozdulat a földön felejtett,
kilógok a sorból, dobnak, mint selejtet,
amim volt, elvették, s csak sebeket kapok,
táncolnom kellene, ám lépni sem tudok.
Lehetne bankbetétem, de nincs.
Nem hiszem, hogy kincs.
Talán autóm valami drága?
Legyen inkább másnak a dolgára.
A kötéltáncos hatalmas sikert aratott,
a bohócokon a nép végig kacagott,
az akrobaták lélegzetelállító volta
a fizika törvényeit szinte cáfolta,
mutatványuk professzionális volt, csiszolt,
a közönség műsor közben többször felsikolt.
Az egyik barátom
velem szemben lakott.
Egész napot eltrécseltünk,
ha nyitottunk ablakot.