Versek a szerencséről
Nem vettem sört!
Mégis ittam.
Igen, kérem, mert találtam.
Egy üveges és dobozos kőbányai.
Amikor a virágokról beszélnek,
azt érzem, nekem a szépről regélnek.
A virágoknak még a neve is szép -
szépek a rózsák, ibolyák, őszikék.
Félig még ériK
ám, már csak kicsit csüng a szároN,
ha leesik, nem lesz sikK,
placcsanva csattan szét az áloM,
kipigelve-kopog a cipőD,
csak lemérem, de már nem remélem az időT,
alig percenként - alig dobban a szíV,
s félpercenként koppan az álL...
új ciklus
Feltámad benne újra a láng.
Bár nem ég úgy benne, mint előtte.
Mégis megmaradt körülötte.
Soha nem bízik úgy, mint előtte.
Egy kort kétszer megélni
nagy szerencsével lehet,
megköszönöm a sorsnak,
hogy megkaptam e kegyet.
Óévbúcsúztató
Ördög bújjék az óévbe,
hol maradt a nagy szerencse?
Főztem lencsét hat fazékkal,
lovam lopták négy patkóval.
2020 eljött: húsz meg húsz az negyven,
Én meg hatvan leszek - megsegít az Isten.
Kiadja a százat, ha ezt összeadjuk,
S a 40-100-as ultit megfogadjuk
Öregesen mozog, fáradt már az óév,
Az idő feje felett is elszállt,
Várja megérdemelt, nyugodt pihenését,
Boldogan adja át vándorbotját.
Ha egyszer szerencsém lenne,
ahogy akarom, minden úgy menne,
csak egyszer szerencsém lenne,
bizony, az nagyon jó lenne.
Ha feljön a Hold, útra kel,
könnyű lépte súlyt cipel.
Lábnyomát a zörgő szél
friss homokkal lepi el.
Piros ász nyer, a kibicnek csitt!
Röpködnek a pakli lapjai,
Várnak rá a remény rabjai,
Aztán mégiscsak betlizés jön...
Odafönn vár valaki
észrevétlen, szép szelíden,
de én még maradok kicsit,
nem csalom meg, ki számol velem,
s közben kukázok, mint a kóbor kutyák,
hol egy kis lélek, hol egy kis cupák
után kuncsorgok,
hol szeretetben fürödnék...
Sziklaszívembe belecsaptak a villámok,
szétszórt kőszirtjein lélegzetvisszafojtva állok.