Versek a szerencséről
Egyenes út, hol van vége,
teszem lábam sorban lépve,
hátam megett hosszú határ,
célom vajon merre talál?
Uranosz gyermekei fityiszt mutatnak,
az életre kockával hatost dobatnak.
Voltam már boldog és boldogtalan,
Láttam már jót és rosszat oktalan,
Voltam már éhes és jóllakott,
Voltam szerelmes és elhagyott.
Előttem ül a király.
Ó, tudom, reám mi vár.
Palástján bordó a selyem,
Nincs itt nekem kegyelem.
Jó lét, jóllét
Elepeszt mások tüze, s mindig zöldebb a szomszéd füve?
Mindenki boldogabb nálad? Neked üres a tálad?
Azt tutira megálmodtam,
Hogy Fortuna megcsókolna,
De hallgatnom kellett volna,
Csakhogy a titkom feltártam...
Háromló türelem, fapadok halsora,
dühít a fenti szél, padlások, rozmaring,
viruló gyöngypenész, vegybárgyú mostoha,
kába húr szünetel, párja orozva ring.
Sohase félj, ha élsz ezért
Mindig áll előtted egy pálya,
Ha érted, és mérted kiállja.
Nem csüggedhetsz hát életedben,
Megteheted saját lelkedben.
Elúszott a vagyon,
A gazdagság, amire vágytam!
Megint, mint régen,
Szakadt gatyával, üres zsebbel álltam!
Egy nap az Euronicsban
volt a nővérem s anyám,
voltak mások, vásároltak,
nézelődtek szép lazán.
Kereslek téged, te nyalka legény,
bús képű lovag, éjek vándora,
voltál már nagyobb, és leszel kemény,
ha megnyugszol végre, és az út pora
Remény
Egy semmiség jutott eszembe.
E semmiségnek szalmaszál a neve.
Hány embernek lehet utolsó menedéke?
Kapaszkodni nem szégyen bele.
Ha olvasnád, tudnád, hogy neked szól
Elengedni, menni hagyni, az lenne az egyszerű,
csak egyszer élünk, szép, ha látom és a lelke nagyszerű.
Neki ez sok még, ha utána futnék,
egyedül is mehetek, de vele tovább jutnék.