Versek a szerencséről
Gondolata számtalan kérdő névmás,
merengésre készteti a fájó tét,
nincs hű társa, nagyvonalú mecénás,
régóta kitér előle a jólét.
Manapság ez köznapi lom,
félmegoldás gondjaimra:
nekem is van már mobilom
- dehogy okos, csak egy szimpla!
Egy téves mozdulat a földön felejtett,
kilógok a sorból, dobnak, mint selejtet,
amim volt, elvették, s csak sebeket kapok,
táncolnom kellene, ám lépni sem tudok.
Lehetne bankbetétem, de nincs.
Nem hiszem, hogy kincs.
Talán autóm valami drága?
Legyen inkább másnak a dolgára.
A kötéltáncos hatalmas sikert aratott,
a bohócokon a nép végig kacagott,
az akrobaták lélegzetelállító volta
a fizika törvényeit szinte cáfolta,
mutatványuk professzionális volt, csiszolt,
a közönség műsor közben többször felsikolt.
Az egyik barátom
velem szemben lakott.
Egész napot eltrécseltünk,
ha nyitottunk ablakot.
Keserű-sós ízét nyelem,
rég eltűnt már a fegyelem.
Szemem csípi, vakká téve,
együgyű életem léte.
Talán a tavasz hoz némi változást,
Új reményt, szerelmet: ennyit, és semmi mást,
Hogy új virág nyíljon fáradt szívemben,
Hogy új májust éljen, és ne szenvedésben,
Zöld világ, illat: szülj új reményt,
Az újrakezdés adjon új esélyt,
Legyen az eső tápláló erő
S ne könnyt lemosó, múltat temető...
Mondd! Mit érzel?
Átértem már a kételyek és hazugságok hídján.
Szóltam Uramhoz és hozzád.
Csak a csend beszél,
Csak a sors játszik.
Érleli győztesét,
Legyen az bárki.
Súgd
Csak halkan,
hogy senki
meg ne hallja.
Csak súgjad,
hogy szívem
húrjain pendüljön
a dallam, de
csak halkan.
Január tizenharmadika, péntek,
a legelső a reménnyel várt évnek,
de mivel magam nem vagyok babonás,
ez a nap is olyan, mint a többi más.