Versek a szerencséről
Mégis szerencsénk lett!
Mikor megláttalak lengén és könnyedén,
Gondoltam magamban, szerelmed legyek én.
Máris eldöntöttem egy pillanat alatt,
Bármi történjék is, most megszólítalak!
Ha szó talál meg téged,
örülsz, hogy újra éget,
Istentől kapott szándék
ihlet, mely nagy ajándék.
Nemcsak a gondolatok sűrűjében,
a valóságban is, ha a szerencse
kedvez, régi álmoknak elérkezik
áhított, könnyes szemmel várt ideje.
Olvasom a verseidet,
sok a közös nevező,
írj csak, írj, és tudod, kinek,
ki veled együtt nevet: Ő.
Kinőttem a könnyeimet.
Megismertem a kegyetlenséget...
Mégsem váltam kegyetlenné!
Szemfényvesztés duplán,
s mindig jön egy hullám...
felszínen ringatja,
bódítja, nyugtatja,
míg lassan átázik,
hasad, reped, mállik.
Mikor azt hitted, hogy az élet szép,
A szíved épp akkor hasad szét.
Gondolata számtalan kérdő névmás,
merengésre készteti a fájó tét,
nincs hű társa, nagyvonalú mecénás,
régóta kitér előle a jólét.
Manapság ez köznapi lom,
félmegoldás gondjaimra:
nekem is van már mobilom
- dehogy okos, csak egy szimpla!
Egy téves mozdulat a földön felejtett,
kilógok a sorból, dobnak, mint selejtet,
amim volt, elvették, s csak sebeket kapok,
táncolnom kellene, ám lépni sem tudok.
Lehetne bankbetétem, de nincs.
Nem hiszem, hogy kincs.
Talán autóm valami drága?
Legyen inkább másnak a dolgára.
A kötéltáncos hatalmas sikert aratott,
a bohócokon a nép végig kacagott,
az akrobaták lélegzetelállító volta
a fizika törvényeit szinte cáfolta,
mutatványuk professzionális volt, csiszolt,
a közönség műsor közben többször felsikolt.