Versek a szerencséről
Lottózol még a percekkel,
mit kívánsz, nem döntötted el.
Tűzött célhoz nincsen szavad,
álmod fala mind lesuvad.
Árva lelkem ma hazatalál.
Zúgó patak visz majd tovább.
Ébredő kis cinkos ég.
Látom még, hogy tarka a rét.
Tegnap még temérdek pénzed ölelt téged,
Ma már te öleled megmaradt százasod.
Tegnap még a kedvesed melletted ébred,
Ma már képét szorítva magad nyugtatod.
A perforáció mentén felbontandó!
- a bőröm alatt is szív dobog,
csak az a véget nem érő állandósulandó,
időfogyatékossági vad dolog
jelzi az életem.
Ilyenek a megszokások,
lottón minden héten játszok,
több szelvénnyel több az esély,
s bennem növekszik a remény.
Életérzések
Bár életünk során úgy érezzük,
előre megyünk,
de valójában körbe-körbe.
Első perctől a BOLDOGSÁGOT keressük,
szapora léptünk
egyre visz, bizalommal vezet a jövőbe.
Azon a téli estén, amikor megpillantottam
mosolyod, egy csodás ajándékot kaptam,
amelyet szívemben hordozok örökké,
mert a szomorúság átváltott örömmé.
Évek jönnek, évek mennek
és elszállnak a régiek,
kit szerettem életemben,
az tőlem mindig elsiet.
Mit kéne tennem, hogy nyerjek el bármit?
Nem vagyok én szerintem nagyravágyó,
sem pompatibilis ezekkel máig,
csupán csodás volna, ha érne már jó.
Nem vettem sört!
Mégis ittam.
Igen, kérem, mert találtam.
Egy üveges és dobozos kőbányai.
Amikor a virágokról beszélnek,
azt érzem, nekem a szépről regélnek.
A virágoknak még a neve is szép -
szépek a rózsák, ibolyák, őszikék.
Félig még ériK
ám, már csak kicsit csüng a szároN,
ha leesik, nem lesz sikK,
placcsanva csattan szét az áloM,
kipigelve-kopog a cipőD,
csak lemérem, de már nem remélem az időT,
alig percenként - alig dobban a szíV,
s félpercenként koppan az álL...
új ciklus
Feltámad benne újra a láng.
Bár nem ég úgy benne, mint előtte.
Mégis megmaradt körülötte.
Soha nem bízik úgy, mint előtte.