Versek a szerelmi csalódásról
Itt ülök és nézem a laptopom.
Bármit is látok,
Hirtelen eszembe jutsz!
Belül gondolok az érzésekre, de
kívül már nem érzek semmit se!!!
...De igazán csak szeretni tudlak...
Felejtenék én mindent:
A múltat, a jelent, a jövőt,
S ha egyszer nem gondolok Rád,
Megjelensz, felhívsz...
Hogy felejthetnélek el igazán?
Szememből a könny kicsordul, ha rád gondolok,
a szívedből egy darabot még ma is a szívemen hordok.
A sápadt holdfényben
A csillagok közt, éjszaka,
Érezve a nyers szelet
Állok az ablakba.
Bánat tép, szívem, szenvedésed csendes,
Tűrhetetlen létem, arcom könnytől nedves.
Én csak szeretni akartalak,
Szeretni órákon, éveken át,
csak szeretni és szeretni,
és én nem akartam mást.
Hogy újra bízni tudjak benned,
Ahhoz nagyon sok idő kell,
Hogy úgy szeresselek, mint rég,
Neked bizonyítanod kell.
Már nincs rendben valami,
Hisz másként sugárzik a szemed,
Nem küld fénye melegséget nekem.
Azt hittem boldog lehetek,
De megbántottak az emberek.
Kidobtál és ellöktél,
"Nem kellesz, ennyi volt!"
Többet rám se néztél,
Minden fakó és kopott.
Szakadjon szét mindenségünk
és vissza se nézve éld kiszáradt
szemű tétovaságod. Menekülj, fuss
ezüst tükreid elől s talán egyszer majd
önmagad megtalálod.